József, Bánk2025. március 19., szerda
Tudomány

Környezettudatosság az okostelefonok világában

2020.07.23.NG
National Geographic Magyarország

Korunk egyik nagy kérdése, hogy a közösségi médián csüngő fiatalok számára miként lehet érdekessé tenni olyan fajsúlyos témákat, mint a környezetvédelem vagy a megújuló energiaforrások használata.

Forrás: Getty Images

Márpedig a most iskolapadban ülőket a jövőben még inkább érinteni fogják az egyre fokozódó környezeti problémák, így fontos, hogy a téma kapcsán megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek. A Szent István Egyetem fiatal kutatójának felmérése alapján úgy tűnik, hogy a kíváncsiság megvan bennük, környezettudatosságuk erősítéséhez azonban sokkal több nekik szóló online tartalomra is szükség volna.

Manapság a hétköznapjainkba teljesen beleivódott az okostelefonok és laptopok használata, ám hogy a fiatalok pontosan mikor és mennyit szörföznek a neten, vagy milyen tartalmakat böngésznek, arról sok esetben csak legendák keringenek. Persze mindez egy kétélű kard, az online térben töltött idő ugyanis legalább annyira lehet hasznos is, mint ártalmas.

Szeberényi András számos hazai és külföldi szakmai konferencián is beszámolt a Gyöngyösi járásban végzett kutatásairól.
Forrás: Balku Róbert

Szeberényi András, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (SZIE GTK) doktorjelöltje ennek kapcsán igen összetett kutatómunkát végzett. Nemcsak arra volt kíváncsi, hogy a 14-25 éves korosztály milyen okoseszközöket, mobilapplikációkat és közösségi médiafelületeket használ, hanem arra is, hogy a fiatalok hogyan viszonyulnak a környezeti problémákhoz, mennyire érdekli őket a globális klímaváltozás vagy a természet megóvása, hol hallottak ezekről először és szoktak-e olvasni ilyen témájú híreket.

A kutató által összeállított 39 kérdést tartalmazó kérdőívet összesen 516 nyolcadik osztályos diák, 752 középiskolás és 304 egyetemi hallgató töltötte ki a Heves megyei Gyöngyösi járásban.

Azért esett a választásom ezekre a korcsoportokra, mivel a mostani 14-25 éves generációt a jövőben még inkább érinteni fogják az egyre fokozódó környezeti problémák, ezzel egyidőben viszont azt a tudást is elsajátíthatják – akár online –, amely megoldást jelenthet a kialakult környezeti nehézségekre. A Gyöngyösi járás pedig azért kiváló kutatási helyszín, mert az általános iskolától az egyetemig mindenféle szintű oktatási intézmény jelen van a térségben, emellett találhatunk itt hegységet, erőművet és tájvédelmi körzetet is, ami lehetővé tette számos specifikus kutatási kérdéskör bevonását” – hangsúlyozta a fiatal kutató, aki maga is gyöngyösi származású.

Ezekkel a témákkal kapcsolatos híreket olvasnak leggyakrabban a Gyöngyösi járásban élő és tanuló fiatalok.
Forrás: Szeberényi András

A felmérés során kiderült, hogy a környezettudatos életmódról a megkérdezett fiatalok 28,1 százaléka óvodában, 41,5 százalékuk pedig alsó tagozatban hallott először, ám hogy ki mit ért ez alatt, az igen változatos. A válaszadók 76,3 százaléka például szelektíven gyűjti a hulladékot, 65,1 százalékuk igyekszik spórolni az energiával és a vízzel, de néhányan a saját kerti zöldségek termesztését, a biotermékek vásárlását és az elektromos autók elterjedését is ide sorolták. Főleg a középiskolások között többen említették azt is, hogy önkéntes akciók keretében rendszeresen szednek szemetet, a palackozott ásványvizet pedig csapvízzel helyettesítik.

A diákok tehát összességében környezettudatosnak ítélik magukat és próbálnak hozzájárulni a környezetvédelemhez, a hírolvasási szokások alapján azonban kiderült, hogy önmaguktól csak nagyon kevesen tájékozódnak a témában. A legtöbben inkább filmekkel, zenékkel (63,4%), sporttal (53,5%) és divattal (44,1%) kapcsolatos híreket olvasnak, de csak 4,5 százalékuk olyan, aki ténylegesen el is olvassa a hír jelentős részét. Mindez arra enged következtetni, hogy ismereteik többségére a tantárgyi órák keretein belül tesznek szert” – összegezte eredményeit a fiatal kutató, aki szerint az online kommunikáció eszközeivel sokat lehetne fejleszteni a fiatalok környezettudatos magatartásán.

A felmérés alapján a fejlesztéshez minden feltétel adott, hiszen a megkérdezett fiatalok 97,9 százalékának van saját okostelefonja, sőt jócskán vannak olyanok is, akiknek iskolai teendőikhez laptop (71,7%), grafikai programokhoz, videószerkesztőkhöz és játékokhoz pedig jobb teljesítményű asztali számítógép (64,6%) is rendelkezésükre áll. A mobilapplikációk többségét jelenleg csetelésre és interaktív idegennyelv-tanulásra használják a diákok, a közösségi médiafelületeken pedig bevallásuk szerint naponta 0,5-4 órát, a leghíresebb videómegosztón pedig napi 1-6 órát is eltöltenek.

Szeberényi András szerint mindez nemcsak elgondolkodtató adat, hanem híd is a következő generáció felé. Oktatóvideókkal és erre a célra fejlesztett mobilapplikációkkal ugyanis meg lehetne szólítani a fiatalokat és át lehetne adni számukra a környezeti problémák leküzdésére szolgáló alternatívákat.

A környezettudatosság, az online kommunikáció és a területiség hármasát ötvöző kutatást Dr. Ritter Krisztián, a SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet egyetemi docense segítette.

Hozzászólások

Az esőerdő sem jelentett akadályt az embernek

Az esőerdő sem jelentett akadályt az embernek

Mintegy 150 ezer éve a modern ember már képes volt a sűrű, afrikai esőerdőben is fenntartani magát, ez sokkalta régebbi időpont, mint az eddigi bizonyítékok sugallták.

Ezek a mérgező anyagok vesznek körbe minket otthonunkban

Ezek a mérgező anyagok vesznek körbe minket otthonunkban

Több tízezer vegyületről ismert, hogy képes károsítani az egészséget.

Így mozognak együtt a sáskarajok

Így mozognak együtt a sáskarajok

A sáskarajokról korábban az volt az elterjedt nézet, hogy egy rakás élettelen szemcséhez hasonlóan mozognak, az új kutatás azonban egészen más eredményre jutott, és ennek milliók élelmére, megélhetésére lehet hatása.

Új dinoszauruszfajt találtak Dél-Amerikában

Új dinoszauruszfajt találtak Dél-Amerikában

A Chadititan calvoi hét méter hosszúra nőhetett meg.

Az agyunkban van a desszertgyomrunk

Az agyunkban van a desszertgyomrunk

Desszertgyomornak csúfolt az a képességünk, hogy miután degeszre ettük magunkat az ebéddel, még be tudunk falni nem kevés süteményt is.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket