A vikingek is hozzájárultak a fekete himlő terjedéséhez

A fekete himlő az emberiség történetének egyik legpusztítóbb betegsége, csak a 20. században 300 millió emberrel végzett, mielőtt a globális vakcinaprogramnak köszönhetően 1980-ra megszűnt.

Viking korabeli személyek fogában mutatták ki a fekete himlőt okozó vírus eddig ismeretlen törzseit – számol be az EurekAlert. Úgy tűnik, a betegség már legalább 1400 éve megjelent Európában. Eske Willerslev, a Cambridge-i Egyetem munkatársa és a csapat vezetője szerint a fogakban azonosított törzsek eltérnek a modern, mára kiirtott vírustól. A szakértő hozzátette: immár bizonyított, hogy a nagy távokat utazó vikingek körében is létezett a fekete himlő, életmódjukból adódóan pedig nagyban hozzájárulhattak a fertőzés terjedéséhez.
Bár a kutatók egy ideje úgy gondolják, hogy a kórokozó már időszámítás előtt 10 000 körül megjelent fajuknál, konkrét bizonyíték nem támasztja alá, hogy a 17. század előtt is létezett. A legkorábbi ismert törzsek szekvenálásával a kutatók remélhetőleg jobban megértik a vírus eredetét.
A csapat 11 viking kori sírt vizsgált Dániában, Norvégiában, Oroszországban, az Egyesült Királyságban és egy Svédországhoz tartozó szigeten. A csontok és fogak elemzése során rekonstruálni tudták a korai törzseket, azt viszont nem tudták megállapítani, hogy ezek halálosak voltak-e. Az adatok alapján a szakértők úgy gondolják, hogy ezek a korai típusok még az állatokban fellelhető himlőkhöz álltak közelebb.