Cél a zéró műanyaghulladék-kibocsátás

Egy nagy nemzetközi kutatócsoport arra volt kíváncsi, hogy miként alakul majd a jövőben a műanyagszennyezés kérdése, ehhez 2016-2040 közti időszakra vonatkozóan 5 különböző feltételezett helyzeten alapuló modellszámítást végeztek el. Az eredményeik részint elkeserítőek, részint biztatóak, a kutatásról a Science tudományos folyóirat számolt be.

A műanyaghulladék mennyisége az „eldobható” használati tárgyak, s ezekkel együtt az „eldobható” kultúra elterjedésével ugrott meg világszerte, az óriásit nőtt hulladékmennyiséggel a hulladékkezelők nem tudták felvenni a harcot. A becslések alapján évente 8 millió tonna nagy méretű műanyag kerül az óceánokba, és 1,5 millió tonna, ami már mikroműanyagként indul vízi útjára. A szárazföldek szennyezéséről egyelőre nincs olyan számítás, amely az óceánival összehasonlíthatóvá tenné azt. Azonban, ha a jelenlegi ütemben nő a műanyagok termelése és eldobása, akkor a jelen hulladékkezelési módozatok használatával a környezetbe jutó műanyag szemét mennyisége 2050-re megduplázódik.

A megoldások sokfélék lehetnek helyszínektől függően, de a két fő irány a hulladékkezelés átalakítása, illetve a műanyaggyártás csökkentése, a műanyag kiváltása alternatív anyagokkal.

A felméréshez kifejlesztett modell a P2O (Plastic-to-Ocean, vagyis Műanyagtól az óceánig) nevet kapta, és segítségével kiszámították a kommunális hulladékból eredő nagy méretű műanyagok s a különféle eredetű mikroműanyagok sorsát, valamint a kezelés hozzávetőleges költségeit. A számításokat kiterjesztették a műanyagok iránti növekvő igény, a növekvő népesség adataira, valamint hozzászámolták a hulladékkezelés költségeit, az adott terület és népesség földrajzi elhelyezkedését (tengertől való távolságát), illetve a népességek gazdasági helyzetét. A teljes komplex adatsort az öt következő szcenárió esetére modellezték:
1. minden marad a régiben;
2. begyűjtés és hulladéklerakás;
3. újrafeldolgozás;
4. csökkentés és helyettesítés;
5. a teljes rendszer átalakítása,
amelyben minden lehetséges lépést együttesen tesznek meg.
Az eredmények a különböző földrajzi régiók és gazdasági helyzetű országok tekintetében eltérnek, de globális szinten számítva, ha az összes lehetséges lépést megtesszük 2040-ig, a 2016-os szemétmennyiséghez képest 40 százalékkal csökkenthetjük a vizeinkbe jutó műanyag mennyiségét. Az arány a „minden marad a régiben” helyzetével számított mennyiséghez viszonyítva 78 százalékos csökkenést mutat. Számszerűsítve ez azt jelenti: ha azonnal nekilátunk az intézkedéseknek, a műanyagok halmozódása révén akkor is 710 millió tonna műanyag jut 2040-ig a vizekbe.

A természetben felhalmozódó műanyag mennyiségének további szaporodása ellen az egyedüli célravezető megoldást az jelenti, ha globálisan és összehangoltan csökkentjük a műanyagfogyasztást, növeljük a többször felhasználható műanyagok arányát, a szemét begyűjtését és újrahasznosítását, biztonságosabbá tesszük a szemétlerakókat, és újításokkal segítjük a műanyagok értékláncának rendszerét.

A jelenlegi tudásunk javát felhasználva tehát 78 százalékos csökkenést érhetnénk el 2040-re, ehhez azonban azonnal cselekedni kellene, amihez üzleti, kormányzati és lakossági döntésekre, tettekre egyaránt szükség van.