Bernadett, Simon, Zenkő2025. február 18., kedd
Tudomány

A jövőben könyvet is olvashatunk autóvezetés közben

2020.08.03.NG
National Geographic Magyarország

Már csak egyetlen lépés az emberi beavatkozást egyáltalán nem igénylő, önvezető járműtechnológia kifejlesztése.

Forrás: Getty Images

Első hallásra talán utópisztikusnak tűnik, hogy önvezető járművek róják a kilométereket a magyar utakon is, de egyre több hír érkezik arról, hogy milyen előrehaladott állapotban vannak az ezekhez kapcsolódó fejlesztések. Nem véletlen, hogy a világban már közel kétszáz városban zajlanak nyilvános utcai tesztek, amelyek azt mutatják, hogy nagyon közel van az a pont, amikor már teljesen önvezető autókban utazhatunk.

Magyarországon is több helyen zajlik az önvezető járművek technológiai fejlesztése, a térségben egyedülálló zalaegerszegi ZalaZONE pályán pedig több projektben végeznek műszaki teszteléseket és méréseket, ahol többek között járműdinamikát (tehát menettulajdonságokat) vagy épp a járművek kezelhetőségét vizsgálják. Kijelenthetjük, hogy Magyarország szó szerint a jövő fejlesztéseinek ad otthont. Nem véletlenül. Dr. Szalay Zsolt, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetője szerint a jövő mobilitása az autonómiára fog épülni, ez nem kérdés.

„Az úgynevezett autonóm, tehát önvezető járművekre épülő jövőtől mindenki nagyobb biztonságot vár. A balesetek számának csökkenése mögötti várakozásokat az emberi tévesztések kiszűrésének lehetősége táplálja: ezek körülbelül 90 százaléka emberi okokra, figyelmetlenségre vagy hibára, illetve a szabályok be nem tartására vezethető vissza. Az autonóm rendszerek ezen emberi kockázatok kiszűrésére lesznek alkalmasak, ami jelentős csökkenést fog eredményezni a balesetek számában illetve súlyosságában. Ha például valaki féktávolságon belül az úttestre lép, annak a következményét maga az autó nem fogja tudni elhárítani, de egy intelligens közúti infrastruktúra adott esetben előre – és időben – figyelmeztethet egy potenciális és veszélyes úttestre lépésről. Ugyanakkor előfordulhatnak majd olyan új baleset-típusok is, melyek sosem következnének be tisztán emberi vezetős környezetben; de ez a jövő kérdése” – mutatott rá dr. Szalay Zsolt.

Az önvezető technológia a közlekedés jobb eloszlását és az útinfrastruktúra hatékonyabb kihasználását is jelenti majd valamennyi, közúti forgalomban közlekedő gépjármű számára. Például ha hétvégén sokan elindulnak a Balatonra, akkor az új technológiának köszönhetően biztonságosan és kontrolláltan meg lehet nyitni a leállósávot, ezzel segítve a haladást. Ehhez nyilván a KRESZ módosítására lesz szükség és a napi gyakorlat teljes átalakítására.

„A közlekedés sebessége viszont csak a tisztán autonóm közlekedés esetén tud majd megnőni, amikor például egy autópálya szakaszon kizárólag autonóm járművek közlekedhetnek. Ez lehetővé teszi az összehangolt járműirányítást és a nagyobb átlagsebesség elérését. Másrészről azonban a közeljövőben inkább az úgynevezett vegyes közlekedés kialakulására kell számítanunk, ahol egyidejűleg vannak jelen az ember által vezetett és az önvezető autók. Ez esetben én nem számítok a közlekedés sebességének változására” – tette hozzá a műszaki szakember.

Hihetetlen, de a technológia már alapvetően készen áll és láthatatlanul átszövi a mindennapjainkat. A ma piacon kapható, csúcskategóriás gépjárművek már mind képesek alapszintű önvezetésre: tudnak távolságot tartani az előttünk haladó járműtől és képesek a haladási sáv közepén kormányozni az autót. A szakemberek ezt hívják kettes szintű járműautomatizáltságnak.

Elon Musk, a világ vezető autógyártójának, a Teslának a vezérigazgatója a Shanghajban megrendezett, éves World Artificial Intelligence Conference konferencián bejelentette, nagyon hamar, talán már 2020 végére el fog készülni az emberi beavatkozást egyáltalán nem igénylő önvezető járműtechnológia, amely tájékozódik, navigál és egyedül oldja meg a közlekedési feladatokat.

Vezetőre ekkor már egyáltalán nem lesz szükség: csak beülünk a járműbe, beállítjuk az úti célt, a többit majd az elektronika elvégzi anélkül, hogy bárki hozzáérne a kormányhoz. Felismeri a körforgalmakat, a közlekedési lámpákat és a kereszteződéseket is. Az önvezető autók ráadásul úgy lesznek programozva, hogy alkalmazkodjanak az időjáráshoz és az őket körülvevő környezethez. Nem kell többé megkésett fékezéssel és sebesség-túllépéssel számolnia a közlekedőknek.

Az önvezető megoldások bizonyára extrém módon fogják felforgatni minden civilizációban élő ember napi életvitelét és több évtizedes megszokásait. Könnyen lehet, hogy annyira megváltozik az autóhasználat, mint amikor az automobil felváltotta a lovaskocsit a századfordulón.

Írta: Jeki Gabriella

Hozzászólások

Alig evett húst az Australopithecus Dél-Afrikában

Alig evett húst az Australopithecus Dél-Afrikában

Több mint 3 millió éve élt elődeink fogzománca megörökítette az egykori étrendet, amelyben nem sok hely jutott húsnak.

Kiderült, miként lett az embernek hosszú haja

Kiderült, miként lett az embernek hosszú haja

Az ember evolúciója során a testét borító szőrzet legnagyobb részt visszafejlődött, a fején azonban ezzel ellentétes folyamat zajlott: hajunk egyre hosszabbá vált.

Korábban ismeretlen, ősi rokonunkra bukkantak

Korábban ismeretlen, ősi rokonunkra bukkantak

Új taggal bővült evolúciós családfánk.

Parkinson-kór: ezért olyan nehéz a kezelés

Parkinson-kór: ezért olyan nehéz a kezelés

A Parkinson-kór ősidők óta velünk él, az elmúlt időszakban viszont egyre nő az esetszám.

Magyar kutatók találtak módszert a világjárványok vizsgálatára

Magyar kutatók találtak módszert a világjárványok vizsgálatára

A szakértők olyan módszert dolgoztak ki, amely egyszerre több egyéni tulajdonság tükrében vizsgálja a pandémiák hatását.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket