Farkas, Rodrigó, Wolfgang2020. október 31., szombat
Tudomány

A járvány sem akadályozza a történelmi űrszonda fejlesztését

2020.08.05.NG
National Geographic Magyarország

A Lucy lesz az első űreszköz, amely a Jupiternél keringő trójai kisbolygókat fogja vizsgálni.

Kép: NASA

Átesett a rendszerintegrációs áttekintésen a Lucy, ez fontos mérföldkő az űrszonda fejlesztésében – számol be a Phys.org. A Discovery-program keretében készülő űreszköz elsőként vizsgálja majd közelről a trójai aszteroidákat.

A Jupiter trójai aszteroidái az óriásbolygóval azonos pályán keringenek, a bolygótól 60-60 fokra lévő gravitációs nyugalmi pont, az L4 és L5 jelű Lagrange-pont környékén, tehát speciális kisbolygókról van szó.

A Jupiterrel egy pályán, zöld színnel jelölve láthatók a bolygó trójai aszteroidái. Az Íliászból ismert bátor görög harcosokról kapták nevüket az e csoportba tartozó kisbolygók.
Forrás: Wikipedia

 

A Lucy küldetését 12 évesre tervezik, missziója során hét trójai objektumot és a kisbolygóöv egyik aszteroidáját fogja tanulmányozni. Mivel a trójai csoport tagjai azon ősi anyagokból épülnek fel, melyekből a bolygók is kialakultak, e kisbolygók elemzése sokat elárulhat a Naprendszer korai történetéről. Lucy, ahogy névadója, az Australopithecus afarensistől származó ismert lelet, nagyban hozzájárulhat eredetünk megismeréséhez.

Az elmúlt hónapokban a misszió csapata a járványügyi szabályokat betartva az űrszonda elemeit építette és tesztelte. A szakértők a közelmúltban egy független bizottság előtt egy online találkozón demonstrálták, hogy a rendszerek és alrendszerek fejlesztése az elvárásoknak megfelelően halad. Hal Levison, a Délnyugati Kutatóintézet (Southwest Research Institute) munkatársa, a Lucy vezető kutatója szerint senki sem gondolta, hogy ilyen körülmények között tartani tudják a tempót, ennek ellenére a csapatnak sikerült kreatívan áthidalnia a problémákat.

A sikeres átvilágítás után a fejlesztés új fázisába léphet, az űrszondát a tervek szerint 2021 októberében fogják felbocsátani. Az elkövetkező hat hónapban az építésben részt vevő egyetemek és intézmények elküldik a kiegészítő műszereket, kamerákat a Lockheed Martinhoz, ahol ezeket az eszközöket beépítik a szondába.

Hozzászólások

Magyar tudósok eredménye nyit új utakat a gátlóneuronok működésének feltérképezéséhez

Magyar tudósok eredménye nyit új utakat a gátlóneuronok működésének feltérképezéséhez

A kutatás hozzájárulhat a skizofrénia, a depresszió vagy az epilepszia kezeléséhez is.

Újabb meglepetést okozott a Szaturnusz legnagyobb holdja

Újabb meglepetést okozott a Szaturnusz legnagyobb holdja

A Titan nevű hold izgalmas tájai és különleges anyagai miatt régóta foglalkoztatja a szakértőket.

Robothalak segítségével vizsgálták a halrajokat

Robothalak segítségével vizsgálták a halrajokat

Robothalak segítségével vizsgálták a rajban úszó halak

A Naprendszer egyik legérdekesebb aszteroidája

A Naprendszer egyik legérdekesebb aszteroidája

A mintegy 225 kilométer széles 16 Psyche a Mars és a Jupiter közötti fő kisbolygóöv egyik legnagyobb objektuma.

Új pályaadatok születtek az Apophis kisbolygóról

Új pályaadatok születtek az Apophis kisbolygóról

A kisbolygó a jövőben több alkalommal is elhalad a Föld közelében, a kérdés az, hogy ezek mennyire lesznek közeliek.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket