National Geographic Magyarország

Az árapály jelensége vagy a nappal és az éjszaka változása a tengerek mélyebb régióira egyáltalán nincsenek hatással, azonban az itt élő kagylók mégis e ritmusok szerint élnek.

Számos tengeri állat követ valamiféle természetes folyamathoz kötött ritmust, mint a napfény vagy a holdfény változásai, esetleg az árapály, illetve az évszakok. Azonban rendkívül korlátozott a tudásunk arról, hogy abban a mélységben, ahová e fények már egyáltalán nem jutnak le, milyen ritmusra jár egyes állatok élettevékenysége.

A Bathymodiolus azoricus nevű kagyló nagy mélységek lakója, a Közép-Atlanti-hátságon lévő mélytengeri hőforrásoknál él, teljes sötétségben, és egyedei akár a hátság élővilágának 90 százalékát is kitehetik egyes helyeken. Egy nemzetközi kutatócsoport arra volt kíváncsi, hogy vajon a mélytengerek élőlényei milyen módon képesek a belső órájukat tartani, ha egyáltalán tartják. Az eredményeket a Nature Communications tudományos folyóirat tette közzé.

Mivel a puhatestűek az egyik leginkább fajgazdag törzs a tengerek élővilágában, ezért az eredeti, teljesen sötét és természetes ritmusoktól mentes élőhelyén, 1700 méter mélységben, az EMSO-AZORES mélytengeri obszervatóriuma videokamerája révén figyelték meg, hogy egyáltalán van-e bármilyen ritmusuk. Aztán szabályos időközönként végzett mintavételezéssel megvizsgálták a kagylóknál a génkifejeződést, így keresve rá a bioritmust irányító gének esetleges működésére. Az előzetes terepi videókból két ciklusra derült fény: egy 12,5 és egy 26,3 órás ciklus szerint nyíltak és záródtak a kagylók. A génkifejeződés is ciklikusságot mutatott, mégpedig az árapályéval összehangolt módon változott az olyan mélységben élő kagylóknál, ahol az árapály hatása teljesen érzékelhetetlen.

Harmadik módszerként élve begyűjtött kagylókat laborban tartva azt is megvizsgálták, hogy vajon miként reagálnak a fény-sötétség ciklusára, mesterséges megvilágítás mellett, ezeknél az állatoknál is megvizsgálták a génkifejeződést, különböző mesterséges fényviszonyok közt. A génkifejeződés ez esetben a fényváltozást követte le, vagyis ezek a kagylók annak ellenére, hogy rendkívül hosszú ideje a tengerek legsötétebb, teljesen fénymentes régióiban élnek, még mindig képesek érzékelni a fényt.

Ez arra enged következtetni, hogy a korábbi feltételezéseket megerősítve, a mélytengeri kagylók sekélyebb vizekben élő ősökből fejlődtek ki. Emiatt, ha e teljes sötétségben élő állatokat vizsgálják merülő járművekről, akkor nem biztos, hogy valós adatokat kapnak, mivel a járművek fehér fényű reflektorai megzavarhatják az állatok természetes életritmusát, így a vizsgálatuknál érdemes vörös fénnyel megvilágítani a terepet. A vörös fény már rendkívül kis vízmélységben is teljesen kiszűrődik, így ezt egyáltalán nem látják a tengeri állatok.

#mélytengeri állatok #mélytengeri hőforrások