99 millió éves hangya zsákmányejtése záródott borostyánba

A borostyánok rengeteg részletet megőriznek, amelyek révén az egykori élőlények életmódjába is bepillanthatunk.

99 millió évvel ezelőtt, a kréta időszakban keletkeztek azok a borostyánok, amelyeket a mai Mianmar területén hatalmas mennyiségben bányásznak, e borostyánokba zárt állati és növényi maradványok már elképesztően sok új felfedezést adtak a világnak. Most egy újabb izgalmas esetre derült fény, egy kihalt hangya és egy szintén kihalt rovar közti harcot őrzött meg a megkövült gyanta.
A „pokolhangya” névvel illetett állat az igen ősi Haidomyrmecinae alcsalád tagja, agyarszerű rágói miatt félelmetes küllemű és rejtélyes életmódú állat volt. Egy nemzetközi csoport, a New Jersey-i Műszaki Egyetem kutatói vezetésével vizsgálta meg a borostyánba zárt hangyát és zsákmányát, a vizsgálat eredménye pedig a Current Biology szakfolyóiratban jelent meg. A kérdéses hangya, a Ceratomyrmex ellenbergeri, csupán néhány példánya alapján ismert, a mostani lelet nagyban hozzájárult a róla, és rokonairól alkotott képhez.

A hangya különös vadászati módszert alkalmazott: állkapcsa alsó részéből felfelé álló elefántagyar-szerű rágói a fej felső feléről előre nyúló tövis-jellegű kinövése együttesen ejtették foglyul a zsákmányt. Az agyarszerű rágókat tudta a hangya függőlegesen mozgatni, ezekkel mintegy hozzászegezte a zsákmányt a felül lévő tövishez. A módszer talán a ma élő csapdaállkapcsú hangyák (Odontomachus) vadászmódszeréhez hasonlítható, csak 90 fokkal elfordítva mozogtak e hangya állkapocs elemei.
Az ősi hangya zsákmánya egy, a termeszek és a csótányok rokonságába tartozó, de már szintén kihalt rovar volt, a Caputoraptor elegans, amely valószínűleg maga is ragadozó rovar lehetett.
„A fosszíliákban igen ritkán őrződnek meg egy ősi állat viselkedésének jelei, a ragadozó magatartás extrém ritka. Mi paleontológusok természetesen igyekszünk kitalálni, hogy egy régmúltban élt állat külső tulajdonságai milyen feladatokkal jártak együtt, azonban egy tetten ért zsákmányejtés felbecsülhetetlen értékű” – mondta Phillip Barden, a kutatás vezetője, a New Jersey-i Műszaki Egyetem adjunktusa. „Ez a megkövült esemény bizonyítékkal szolgál ahhoz a feltételezésünkhöz, amit a hangya fejének és állkapcsának felépítéséből sejtettünk: az agyarszerű részeket fel-le mozgatta a hangya, ez a mozgás pedig a ma élő hangyáknál teljesen ismeretlen, s a rovarok körében is rendkívül ritka.”
A kutatók az evolúció egy kísérletének nevezték ezt a módszert, amely nem élte túl a kréta végi kihalási eseményt. Az eddig felfedezett 16 különböző „pokolhangya” faj eltérő állkapcsi szerkezetei kissé eltérő zsákmányejtési stratégiákat jeleznek. Talán a legkülönösebb a Barden csapata által 2017-ben felfedezett Linguamyrmex vladi, amelynek a neve III. „Karóbahúzó” Vlad-ra utal, ez a hangya a feltételezés szerint a fején lévő, fémmel megerősített tüskére „karóba húzta” a zsákmányát, s így valószínűleg annak táplálékul szolgáló testnedveihez is könnyen hozzájutott.
A kutatók a különös vadásztechnika ismertetésén túl feltárták a „pokolhangyák” evolúciós leszármazását is, és ez megerősítette, hogy az egyik legősibb hangyacsoportról van szó. Mintegy 20 millió éven át virágzott ez az alcsalád, így evolúciós zsákutcának nem szabad nevezni, azonban az nem ismert egyelőre, hogy mi vezetett a kihalásukhoz, s mi óvta meg ettől a ma is élő hangyák elődeit.
Forrás: Égen – Földön – Föld alatt