A Greenwich-i Királyi Obszervatórium létrejötte

A 17. században már bejáratott tengeri útvonalakon áramlottak be Európába az újonnan felfedezett földrészek és távoli, exotikus országok kincsei és árui. Ennek a virágzó kereskedelemnek Anglia jelentős szereplőjévé vált, sőt, uralta a tengereket. Nem volt mindegy, hogy a termékekkel megrakott hajók milyen útvonalon, mennyi idő alatt járták meg a hosszú utakat. Ehhez nagy segítséget nyújtott volna a pontos nyílt vízi navigáció, amelyhez a csillagászoktól vártak segítséget. Érthető tehát, hogy II. Károly angol király asztronómiai kutatásokat kezdeményezett, sőt megalapította az ország első tudományos intézetét, a Királyi Csillagvizsgálót, melynek élére a Királyi Csillagászt nevezte ki.

Greenwichben épült a kis obszervatórium
„Mi, Károly Király, elrendeljük, hogy a helyek földrajzi hosszúságának megállapítására, valamint a pontos hajózás és csillagászat érdekében egy kis obszervatórium építtessék greenwichi parkunk legmagasabb pontjának környékén, ahol a kastély áll, lakószobákkal észlelő csillagászunk és segédje számára…” – olvashatjuk Élet és Tudomány 1975. szeptember 26-i számában II. Károly rendeletének nyitó sorait. Innen tudható, hogy a király az obszervatórium helyének az akkor még Londontól külön településként működő Greenwichet jelölte ki. A Temze közelsége miatt ez fontos tengerészeti központ volt. A lerombolt Greenwichi Kastélyt hasznosították újra, jó alapot adott az új épületnek. Arról nem is beszélve, hogy a parki dombtető különösen ideális egy csillagvizsgáló kialakítására. Az alapkövet 1675. augusztus 10-én délután 3 óra 14 perckor a frissen kinevezett első Királyi Csillagász, John Flamsteed tette le.

A kor híres építésze, Sir Christopher Wren, irányította az építkezést. Az ő tervei alapján épült újjá az 1666-os nagy tűzvészben elpusztult számos londoni épület, például a Szent Pál katedrális is. Az Oxfordi Egyetemen tanító tudós-csillagász az építész szakmára váltott. Nem véletlen talán, hogy király udvarba bejáratos Wren erősen támogatta a csillagvizsgáló megépítését.

John Flamsteed már a következő nyáron beköltözhetett kutatóállásába, és két szolgálójával elkezdte munkáját a Flamsteed Háznak nevezett obszervatóriumban. 42 évet töltött tisztségében, ezalatt 50 000-nél több megfigyelést tett a Holdról és csillagokról, felmérte és lejegyezte pontos elhelyezkedésüket. A csillagvizsgáló elsődleges feladatát már a királyi rendeletben kinyilvánították: határozza meg a földrajzi hosszúságot, ami nagy segítségül szolgálhat a tengerészek tájékozódásában. A tengeri közlekedést sokszor megnehezítette, hogy a hajók eltévedtek, és meghosszabbodott utazás alatt a legénység fele meghalt különböző betegségben. A rossz tájékozódásból fakadóan annak veszélye is fennállt, hogy a hajók ismeretlen vizekre sodródtak, és zátonyra futottak. Nagy felháborodást keltett például Cloudesley Shovell admirális esete, aki négy hajójával fennakadt az angliai Scilly-szigetek szikláinál, és 1400 főnyi legénységével a tengerbe veszett. Az ilyen balesetek hatalmas veszteségeket okoztak a kereskedelmi társaságoknak, nem véletlen, hogy az uralkodók – és nemcsak az angol, hanem korábban a spanyol, a holland, majd a francia – nagy összegekkel ösztönözték, hogy eredmények szülessenek a kérdésben.

A kezdőmeridián mindennek eredője
Hosszú időnek kellett eltelnie mire a tengerészek a nyílt vízen is használható segítséget kaptak a tájékozódásban. 1765-ban az ötödik királyi csillagász, Neville Maskelyne, engedélyt kapott, hogy a Királyi Csillagvizsgálóban elvégzett számításokra alapozva megindítsa „az esztendőnként kiadott Tengerészeti Évkönyvek (Nautical Almanach) sorozatát. Ezek az évkönyvek, amelyek a hajósok számára szükséges csillagászati adatokat tartalmazzák, igen gyakorlatias, könnyen kezelhető összeállításban, csakhamar világszerte elterjedtek” – méltatta a Királyi Obszervatórium eredményét az Élet és Tudomány az intézmény 300 éves évfordulójára írt cikkében. A hajósok számára a Hold és körülötte lévő csillagok állása alapján tájékozódtak, méréseiket az évkönyvben lévő számokhoz viszonyították és eszerint navigáltak. A Cambridge-i Egyetem digitális könyvtárában ma is fellelhetőek a Nemzeti Hajózási Múzeum archívumában megmaradt példányok.

A kezdő hosszúsági kör a Greenwich-i Királyi Obszervatóriumban

Forrás: Geography Photos/Universal Images Group via Getty Images

A csillagvizsgáló tevékenységi körét bővítették, és 1833-tól nyilvános pontos időméréseket végeztek.  Az obszervatórium ezen újításáról is beszámolt a magyar tudományos magazin. Az épület „egyik tornyán naponta felhúztak egy messziről látható gömböt egy magas árbócra, majd pontosan egy órakor hirtelen leejtették. Utóbb már villanyóra jelezte a greenwichi időt az intézet kapuján (1852). Ennek jelzése szabályozta a London több részén felállított nyilvános órák járását. A múlt század végén már a postai és a vasúti távíróhálózat továbbította az időjelzőt, 1924 óta pedig a BBC rádióadója sugározza az időjeleket.” 1884-ben Washintonban a Nemzetközi Meridián Konferencia úgy döntött, hogy a Föld zónaidő beosztásához a greenwichi délkört veszik alapul, tehát ez vált a nemzetközileg elismert 0 meridiánná.

Eleinte a Királyi Csillagászok legfőbb mérési eszközei nagy méretű szögmérők voltak: szektorok, azaz körívek, kvadránsok vagyis negyedkörívek, szextánsok és oktánsok tehát hatod és nyolcadkörívek. Valamint falra szerelhető meridián-műszereket használtak, amelyeket észak-déli irányba állítottak, és ezzel tudták mérni a delelő csillagok helyzetét az égbolton, amely alapján a délkört, sőt a pontos időt is meg tudták határozni. Ezeket az eszközöket később teleszkópokra cserélték. Az Élet és Tudomány évfordulós cikkéből tudjuk meg azt is, hogy egy fejlesztés miatt újra kellett építeni az obszervatórium kupoláját, az új igazgató, William Christie egy különleges, középen kiöblösödő, „gomba alakú” forgó kupolát építtetett, hogy beférjen a nagyobb lencséjű távcső.

Az 1950-es évekre a sok hatalmas eszközzel – a többszörös bővítés ellenére – kinőtte az intézmény a Királyi Csillagvizsgálót, mindemellett London is egyre inkább körbevette, és fényeivel, légszennyezésével rontotta a látási viszonyokat. 1958-ban az obszervatórium elköltözött, majd a korszerű, Isaac Newtonról elnevezett óriástávcsövet 1967-ben már az új helyen, dél-angliai Herstmonceux-ban üzemelték be (később a teleszkóp innen a Kanári-szigetekre, még jobb látási viszonyok közé költözött). 1990-ben a Királyi Csillagvizsgálót Cambridgebe helyezték át, ahol megszűnéséig, 1998-ig működhetett tovább, a korábban brit földön végzett megfigyelések a sokkal jobb körülmények között lévő magas hegyekben, pl. Hawaiin, vagy az Andokban működő távcsövekkel folynak.
A régi obszervatórium pedig a Greenwichi Park látványosságaként csillagászati múzeumként üzemel. A modern kutatóeszközöknek hűlt helyét találjuk ugyan, de a 0° délkör állandó, mindig viszonyítási pont marad, bár a 19. századi kijelölése óta, főleg a GPS technológia révén már tudjuk, hogy ma 102,4 méterre fut eredeti helyétől.

Írta: Ádám Eszter