Nevet kapott a 2021-ben induló magánűrrepülő

Az újrahasznosítható Dream Chaser eleinte rakományt fog szállítani a világűrbe.

A Sierra Nevada magánvállalat által fejlesztett eszköz különlegessége, hogy az első olyan magánűrrepülő lesz, amely kapszula nélkül készül. Az űreszközt függőlegesen bocsátják majd fel egy rakéta segítségével, utóbb pedig a Space Shuttle Orbiterhez hasonlóan kifutópályán fog landolni.
Tavasszal a vállalat létrehozta az első Dream Chaser szárnyait, ezzel téve meg egy fontos lépést a gép befejezéséhez vezető úton – írja a Space.com. Az első űrrepülő emellett nevet is kapott: Tenacity (jelentése: állhatatosság, szívósság). Az űreszköz a Nemzetközi Űrállomáshoz fog felszereléseket és egyéb rakományokat szállítani. Első útjára, előreláthatóan 2021 végén indul majd Floridából, a NASA Kennedy Űrközpontjából. A Dream Chaser többször is képes fel- és leszállni, így oda-vissza útjaival komoly segítséget jelent majd a NASA-nak.
Az űrrepülőt eredetileg utasszállítónak álmodták meg, a Sierra Nevada pedig több pályázaton is komoly támogatásokat nyert el az amerikai űrhivataltól. 2014-ben azonban kiderült, hogy nem a cég, hanem a SpaceX és a Boeing fogja a jövőben a világűrbe juttatni a NASA asztronautáit. 2016-ban a Sierra Nevada egy másik fontos projektbe viszont már bekerült: 2024-től hat rakományt is el kell juttatnia a Nemzetközi Űrállomáshoz. Ezt követően döntöttek úgy, hogy szállító űreszközzé alakítják a gépet, igaz, nem vetették el, hogy utóbb egy emberes missziókra alkalmas űrrepülőt is létrehoznak a Dream Chaserből.
A gép 900 kilogrammnyi utánpótlást szállíthat majd, de egy 4,9 méter hosszú, az űrállomásra csatlakozó modul, a Shooting Star révén a teherbírást 4500 kilogrammal növelhetik. Miután kipakolták a rakományt, a modult hulladékkal tölthetik fel, és visszaküldhetik a Földre. A Shooting Star aztán a légkörbe érve le fog válni, hogy rakományával együtt megsemmisüljön.