Ősi lábnyomokat találtak a Grand Canyonnál
Az állati nyomok egy kőomlás után bukkantak a felszínre.
Egy ősi, a mai kukvalákhoz hasonlóan mozgó állat nyomait fedezték fel a Grand Canyon Nemzeti Park területén – számol be a Phys.org. Steve Rowland, a Las Vegas-i Nevadai Egyetem munkatársa úgy gondolja, hogy a leletegyüttes 313 millió éves lehet.
A lábnyomokat egy népszerű túraútnál fedezték fel egy kőomlást követően. Rowland 2016-ban, egy norvég kollégájától hallott először a fosszíliákról, aki képeket is készített a leletegyüttesről. A szakértő utóbb a 28 nyomot vizsgálva hüllőkre jellemző karomnyomokat mutatott ki, ezután állapította meg, hogy a lenyomatok a legelső magzatburkosoktól maradhattak fenn.
A nyomok a legkorábbiak lehetnek, melyeket kemény héjú tojást rakó állatok, illetve homokdűnén mozgó, négylábú gerincesek hagytak. Mark Nebel, a Grand Canyon paleontológiai programjának vezetője úgy gondolja, a felfedezés lenyűgöző, Rowland több megállapítását azonban komoly kritika fogja érni. A szakértő kiemelte: a tudományos közösségben nincs egyetértés abban, hogy miként kell azonosítják a lábnyomokat, a kőzetek korát.
A leleteket a Manakacha-formációnál találták, amely homok-, mész- és agyagkőből épül fel. Az összetétel arra utal, hogy a térség egykor, jóval a dinoszauruszok kora előtt egy tengerpartot alkotott. A Grand Canyon Nemzeti Park szakértői jelenleg azt próbálják kitalálni, hogy miként szállíthatnák el a hatalmas sziklát, amelyen egyébként egy másik állat egyelőre keveset tanulmányozott nyomai is fennmaradtak.