National Geographic Magyarország

A mintegy 359 millió éve történt eseményről nemrég derült ki, hogy ekkor feltehetően megsemmisült a bolygónk ózonpajzsa, egy most megjelent újabb kutatás azt is elárulta, hogy mitől.

Néhány napja látott napvilágot a PNAS hasábjain az a tanulmány, amelyet az Illinoisi Egyetem professzora, Brian Fields vezette amerikai kutatócsoport készített, és azt taglalja, hogy milyen alapvető ok állhatott a devon időszak végén lezajlott kihalási hullám mögött. A kihalást közvetlenül megelőző rétegekből egy május végén megjelent (teljesen független) kutatásban azt találták, hogy az ózonpajzsunk tűnt el egy időre, és a megnövekedett UV-sugárzás károsította az élővilágunkat.

Eljátszhatunk a gondolattal, milyen lehet olvasni éjjel egy felrobbant csillag teliholdnál is erősebb fényénél, azonban nem árt tudni, hogy egy ilyen jelenséget katasztrófa is követhet, a közeli szupernóva-robbanások hatására megnövekedő kozmikus sugárzása képében. Legalább egy kihalási esemény mögött ez állhat: 359 millió éve, a devon időszak végén, és a kutatók vizsgálatai alapján a bizonyítékokat a földi kőzetekben megőrzött egyes radioaktív izotópok nyújtják.

„A földi eredetű katasztrófák is képesek az ózonrétegünket megsemmisíteni, mint például a különösen nagy léptékű vulkánkitörések, vagy a felmelegedés, azonban ezek bizonyítékai kétségesek a kérdéses időszakra vonatkozóan” – magyarázta Fields. „Ezek helyett új elképzeléssel szolgálhatunk: egy vagy több, kb. 65 fényév távolságban lévő szupernóva robbanása is képes lehetett az ózonpajzsunk eltüntetésére.”

„Hogy könnyebben megértsük, miről van szó: a legközelebbi csillag jelenleg, amely szupernóvává válhat, a 600 fényévre lévő Betelgeuse, s ez jóval távolabb van, mint a különösen veszélyesnek tartott 25 fényéves határvonal.”- mondta Adrienne Ertel, az Illinoisi Egyetem hallgatója, a tanulmány egyik szerzője.

A kutatócsoport számos csillagászati eredetű okot végigvizsgált, amelyek mind elvezethettek volna az ózonpajzs megsemmisüléséhez, mint a meteorit-becsapódás, napkitörés, röntgen- és gamma-kitörés. Ezek azonban túl rövid ideig tartanak, s nem okozhatnak olyan hosszadalmas (kb. 100 ezer éves) ózonhiányt, mint amelyet a devon időszak végi leletek alapján vélnek a kutatók. A szupernóva mellett szól még az is, hogy kétszeresen tud pusztítani: elsőként a robbanásból származó gamma-, röntgen- és ultraibolya sugárzás révén, másodjára pedig a kissé később a szupernóva által felgyorsított kozmikus sugárzás is beérkezik, így az ózonréteget könnyen lesöpörhetik ezek 100 ezer év időtartamára is.

A kövületek alapján úgy tűnik, hogy a devon végi kihalást egy kb. 300 ezer éves biodiverzitás béli hanyatlás előzte meg, ez pedig több katasztrófa lehetőségét is felveti, talán több szupernóvát is jelenthet. „Ez könnyen lehetséges, hisz a nagy tömegű csillagok csoportokban találhatóak, s az első szupernóvát követheti hamarosan a többi” – mondta Jesse Miller, az Illinoisi Egyetem hallgatója a tanulmány egyik szerzője.

Miként lehet bizonyítani, hogy valóban szupernóva okozta a kihalást? A plutónium-244 és a szamárium-146 izotópokra kell rábukkanni a korabeli kőzetrétegekben, kövületekben. „Ezen izotópok egyike se található meg a Földön, s csupán kozmikus robbanások útján kerülhetnek ide.” – tette hozzá Zhenghai Liu, aki szintén Illinoisi Egyetem hallgatója és társszerzője a tanulmánynak. Mivel e két izotóp radioaktív, a mennyiségük is folyamatosan csökken, ha valahol rábukkanunk ezekre az izotópokra, akkor ez egyenértékű azzal, hogy tetten értünk egy közeli szupernóva-robbanást.

A kérdéses izotóp-nyomokat még meg kell keresni a devon-karbon réteghatáron, ha sikerül rábukkanni, az bizonyítékul szolgál majd a közeli szupernóva elméletére.

#ózonpajzs #szupernóva-robbanás