Hőforrásokban főzhettek az emberelődök?

Annak ellenére, hogy az afrikai Nagy-hasadékvölgy ma is aktív forróvizes forrásokkal rendelkezik, az emberelődök élőhelyéül szolgáló régiót eddig nem vizsgálták hidrotermális szempontból. A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) és a spanyol Alcalái Egyetem szakembereinek vezetésével egy nemzetközi kutatócsoport azonban most olyan bizonyítékokat talált, amelyek alapján a hominidák legismertebb otthonának környezete hőforrásokkal tarkított táj volt. A vulkanikus régióban ez persze nem nagy meglepetés, azonban a felfedezésnek az egykori emberelődök életmódjára is hatása lehetett.

2016-ban egy expedíció járt a hasadékvölgyben, az Olduvai Paleoantropológiai és Paleoökológiai Projekt keretein belül vizsgálták a kb. 1,7 millió éve lerakódott üledékes kőzeteket egy 3 km hosszú szakaszon, amely feltűnően különbözött a terület többi kőzetrétegétől. E réteg homokos összetételű volt, míg az alatta elhelyezkedő, 1,8 millió éves réteg sötét, agyagos összetételű. A kutatók eredetileg a kőzetréteg összetételének vizsgálatával az 1,7 millió éve lezajlott klímaváltozást, a kelet-afrikai régió szárazabbá válását szerették volna részleteiben megismerni.
„Ez a váltás a kőzetekben valamilyen környezeti változásra utalt, és szerettük volna megérteni mi volt, s miként hatott az itt élő emberelődökre” – mondta Ainara Sistiaga, a kutatás egyik vezetője. A korábban erdős terület fokozatosan kiszáradt, s füvessé vált ebben az időszakban.
Sistiaga és munkatársai a homokos kőzetrétegből vettek mintákat és ezekben egyes növényekre utaló lipideket kerestek, amelyekből rekonstruálni szerették volna a korabeli növénytakarót. Azonban az elemzések közben egészen különös dolgokra bukkantak: olyan lipidekre, amelyek gyökeresen eltértek a Sistiaga által jól ismert növényi lipidektől. A kutatásban Roger Simmons, az MIT geobiológus professzora segített: egy általa már két évtizede, teljesen más környezetben leírt baktérium lipidjeire hasonlítottak a most feltártak.

Hőkedvelő mikrobák lakhelye a Yellowstone Nemzeti Parkban

Forrás: Pixabay

Mintegy 20 éve a Yellowstone Nemzeti Park területén azonosították a Thermocrinis ruber nevű hiperhőkedvelő baktériumot, amely csupán a lobogó forró vizű hévforrásokból kifolyó erecskékben él meg, ahol a vízhőmérséklet legalább 80 Celsius-fokos. A tanzániai kőzetmintákban ugyanolyan lipidek voltak, mint amilyenekkel e baktérium rendelkezik.
A kutatók úgy vélik, ezek a bakteriális lipidek egyértelműen arra utalnak, hogy az Olduvai-szurdokban egykoron hőforrások fakadtak, s ezekben a Yellowstone-éhoz nagyban hasonló hőkedvelő baktériumok is laktak 1,7 millió éve. A Thermocrinis ruberre hasonlítók mellett további hőkedvelő mikrobákra utaló lipideket és zsírsavakat is azonosítottak, pl. olyan szulfátredukáló baktériumokét, amelyek többek közt tengerfenéki geotermális környezetben fordulnak elő. Találtak még átopálosodott növényi maradványokat is, ez pedig szintén utalhat forró vizes környezetre.

Mivel a hasadék egy tektonikailag és vulkanikusan is igen aktív terület volt, egyáltalán nem csoda, hogy hőforrások is fakadtak itt. A mintákat, amelyek e baktériumok nyomait tartalmazták, olyan helyről gyűjtötték be, amely szomszédos volt a korai emberelődök lakhelyével, ahol kőeszközök és állati csontok is előkerültek. Egyáltalán nem lehetetlen, hogy a hominidák kihasználták e hőforrásokat, és azok forró vizében könnyebben fogyaszthatóvá tették az élelmüket, akár a húst, akár például a keményebb gumókat, gyökereket. Lehetséges, hogy a levadászott állatok húsát darabolva hordták a forró vizű forrásokba, de lehet az is, hogy az állatok beleestek a vízbe s ott lelték halálukat, majd, mire az emberelődök kihalászták a tetemet, az félig már meg is főhetett. Természetesen ezek csak feltételezések, de a kutatók tervezik, hogy az Olduvai-szurdok további hominida lelőhelyeinek környékét is megvizsgálják, és e termofil baktériumok nyomai alapján igyekeznek kideríteni, hol lehettek még hőforrások.
„Ha találunk is ilyen helyeket még, az nem lesz arra bizonyíték, hogy az emberelődök használták is a forró vizet, hisz közel 2 millió év távlatából egy kihalt élőlény viselkedését igencsak nehéz megérteni” – magyarázta Sistiaga. Az Amerikai Tudományos Akadémia folyóirata, a PNAS közölte a kutatásról készült tanulmányt.

A terület egykori tulajdonságaiból is sikerült sok mindent rekonstruálniuk a kutatóknak: a táj a szavannák terjeszkedéséből adódó, mozaikos elrendezésű, erőforrásokban bővelkedő terület volt, amelyen talajvíz táplálta folyók csobogtak, éltek itt vízi növények, zárvatermők alkotta bozótok, és számos ehető növény is. A terület gazdag faunájára utal a sok itt talált állati csont, ezek az állatok vagy vadászzsákmányként hagyták itt a maradványaikat, vagy természetes módon pusztultak el a vizes élőhelyek környezetében. A jelenlétük azonban vonzó lehetett a hominidák számára is.
Az már korábban felmerült, hogy a vulkanikus táj számos előnnyel járhatott, amelyeket a hominidák kihasználtak, s így az emberi evolúcióra is hatásuk lehetett e körülményeknek, a hőforrásokkal együtt.

Forrás: Égen – Földön – Föld alatt