Újabb bizonyíték a Hold keletkezésének elméletére
A leginkább elfogadott hipotézis alapján több mint 4 milliárd évvel ezelőtt egy Mars nagyságú bolygó csapódott a Földnek, így jött létre a Hold.
Újabb bizonyítékokat találtak arra, hogy a Hold egy ősi ütközés eredménye – számol be a Space.com. A NASA vezette csapat azokat a kőzetmintákat vizsgálta, melyeket több mint 50 évvel ezelőtt hoztak el a Földre az Apollo-missziókkal. Napjainkban olyan elemzései technikák is elérhetőek, melyek nem álltak rendelkezésre az 1960-as és 1970-es években, s pont ezzel a céllal zártak speciális tartályokba teljesen érintetlen holdkőzet-darabkákat annak idején, most pedig számos darab vizsgálata megkezdődhetett.
A szakértők a kőzetekben lévő klórt analizálták. Az eredmények azt mutatták, hogy a Holdra a nehéz, míg bolygónkra a könnyű klórizotópok jellemzőek. A kutatók úgy vélik, ez az eltérés újabb bizonyíték az ütközés elméletére.
Az ősi találkozást követően a Föld fennmaradt, egyes darabjai azonban elkeveredtek a másik bolygó maradványaival. A csapat azt feltételezi, hogy ebben az elkeveredett objektumban, amelyből később a Hold született meg, eleinte vegyesen voltak jelen a klórizotópok, a Föld gravitációja azonban utóbb elszívta a könnyű típust.
Justin Simon, a NASA bolygótudósa és a csapat tagja szerint komoly az eltérés a modern Hold és a Föld felépítése között, és ki akarták deríteni ennek okát. A kutatók arra jutottak, hogy a fiatal Hold valószínűleg egészen más összetételű volt, erre pedig az ősi ütközés hipotézise magyarázatot adhat. A szakértők egyébként egyéb halogéneket is vizsgáltak, ezekből, a klórhoz hasonlóan, kevesebb a könnyű izotóp a Holdon. A mostani vizsgálat abban különbözött a korábbiaktól, hogy régen csak az apatit nevű ásvány klórtartalmát mérték, most pedig, az új technikáknak köszönhetően az egész kőzetmintában meg lehetett mérni a klórizotópok előfordulását.
Az ütközés elmélete már több évtizedes, de még mindig nem teljesen elfogadott. Az évek során egyre több és több adat születik, amely ezt a hipotézist igazolja.