Ezek a fák adnak nagyobb védelmet a káros UV-sugárzás ellen
A korai juhar vagy más néven platánlevelű juhar (Acer platanoides) nyújtja a legnagyobb védelmet az emberek számára a Napból érkező ultraibolya sugárzás káros hatásaival szemben - olvasható az MTI weboldalán.
A Torontói Egyetem kutatói 16 olyan fafaj 64 példányát tanulmányozták, amelyek a torontói iskolaudvarokon és közparkokban leggyakrabban előforduló fajok közé tartoznak. A szakemberek két nyáron át vizsgálták, hogy mekkora különbség van az UV-sugárzás bőrpírt vagy napégést okozó ereje között a különböző fák koronája és a szabad ég alatt állva – eredményeiket az Urban Forestry & Urban Greening című folyóiratban publikálták.
A tanulmány egyik társszerzője, Sivajanani Sivarajah szerint az északi féltekén még soha ezelőtt és világviszonylatban is csupán Ausztráliában, valamint Új-Zélandon végeztek eddig ilyen kutatást.
„A globális éghajlatváltozással kapcsolatos előrejelzések szerint forróbb és hosszabb nyaraknak nézünk elébe itt északon – mondta a szakember, majd hozzátette – úgy vélem, hogy fel kellene készülnünk ezekre a globális környezeti változásokra és egészséges, élhető városok tervezésében kell gondolkodnunk”.
A kutatók hangsúlyozták a tanulmányban: „A városi környezetben a Napból érkező ultraibolya sugárzás visszaverődik az épített szerkezetekről és kemény talajfelületekről. Az egyik módja annak, hogy csökkentsük az UV-visszaverődés hatásait, a lombkoronafedettség növelése, és ez különösen fontos az olyan városi területeken, ahol a beton és egyéb kemény felületek miatt az emberek ki vannak téve a fokozott UV-sugárzás kockázatainak.”
A szakemberek szerint a korai juhar után a kétszínű tölgy, az ostorfa és az európai bükk nyújtja a legnagyobb védelmet – ezeknek a fáknak az árnyékában háromszor annyi ideig maradhat az ember a szabadban, mintha védelem nélkül menne ki a napfényre. A legalacsonyabb védelmet a vörös juhar (Acer rubrum) és a páfrányfenyő (Ginkgo biloba) nyújtja a vizsgált fajok közül.
A kutatók azt is megállapították, hogy a sűrűbb és kiterjedtebb lombkoronájú fák, valamint az árnyékot jobban toleráló fajok nagyobb védelmet biztosítanak.