Történelmi földrengésnyomokat vizsgáltak Izraelben

A tó a holt-tengeri törésvonalon (közkeletű angol rövidítéssel DSF) fekszik, ez pedig egy kőzetlemez-határvonal is egyúttal: az Arab-lemez és a Sínai-mikrolemez találkoznak itt, és siklanak el egymás mellett. Azt tudjuk, hogy az ilyen randevúk nem szoktak megrázkódtatás nélkül lezajlani, ezért is gyakoriak a földrengések a térségben, s erről már a történelmi időkből is számos adatunk van, nincs azonban a műszeres mérések korából (e helyen ez a 20. század elejét jelenti) olyan, igazán jelentős rengés, amelyet a térség tektonikája alapján joggal elvárhatnánk. 2018-ban azonban egy kisebb rengésrajt észleltek a tó partján, s ez felkeltette az érdeklődést a terület fölrengés-veszélyességének újbóli vizsgálatára – számolt be az EOS földtudományi hírportál. Az írásos emlékeknél is jobb adat az, ha valamilyen kézzel fogható nyoma marad az egykori földrengésnek, ilyenekre bukkant rá egy olasz-izraeli kutatócsoport. Római és bizánci korból való épületmaradványokat vizsgáltak át, olyan nyomokat kerestek, amelyek az építmények földrengés miatti deformációit mutatták.

A kutatók a tó nyugati partján, a Tiberias nevű, 2000 éves városban találták meg a bizonyítékokat. Ezeket, és a térségben nemrégiben végzett geofizikai felmérések alapján megismert törésvonalakat felhasználva elemezték a korabeli rengést, és azonosították az épületkárokat a történelmi feljegyzésekkel. Az egykori rengés tulajdonságait feltárva a kutatók a térség jövőbeli földrengéseire is következtetni tudtak.

A régióban a rómaiak uralmát követően sokszor került sor konfliktusra, zsidó, bizánci, perzsa és muszlim erők hadakoztak a területért. 749-ben a város az Omajjád-dinasztia uralma alá került, s ebben az évben, január 18-án egy hatalmas földrengés tarolta le a 30 kilométerre lévő Bet She’an városát, ám Tiberias területén is igen jelentős károkat okozott, a történelmi források szerint.

Francesca Ferrario, az olasz Insubria Egyetem kutatója az Izraeli Geológiai Szolgálattal és az Izraeli Régészeti Hatóság régészeivel közösen vizsgálta át a római-bizánci korból való épületmaradványokat. A római színházban függőleges elmozdulás nyomait azonosították, főként ledőlt ülés-sorok és falak formájában, valamint a talajdeformációk okozta károk jeleit, mint pl. az elferdült és elgörbült falak. Az elmozdulások a padlózaton is nyomot hagytak: mindent egyenletesen takart az üledék, kivéve a törés pár méter széles területét. Légi (drónos) felvételek segítségével a színház területén történt talajelmozdulásokat, repedéseket fel lehetett ismeri, ez segített a város alatti törés beazonosításában. A déli kapu mellett pedig a bizánci fal vetemedését okozta a korabeli rengés, hasonló jeleket viselt a víztározó fala is.

A megtalált bizonyítékok szerint egy törés húzódik a város és környéke alatt, s ez újabb bizonyíték a Galileai-tenger nyugati partján korábban már felmért törés mellett. A felmérések alapján elvégzett számítások szerint maga a rengés (749-ben) valahol a 6,9-es és a 7,6-os erősség közt lehetett.

A szakemberek szerint az, hogy a műszeres mérések óta nem volt jelentős (6-os erősségűnél nagyobb) földrengés itt, nem jelenti azt, hogy sose fordult, vagy a jövőben se fordulhat elő ekkora földmozgás a DSF ezen szakaszán. A most megszerzett ismeretek alapján a térségben az építési szabályokat úgy kell meghatározni, hogy a területen a fejlesztés, építkezés földrengés-biztos építményeket eredményezzen. A régészet és a szeizmológia összekapcsolódásával (archeoszeizmológia) számos régi földrengés nyomát vizsgálták meg már világszerte, s az így begyűjtött adatok nemcsak a történelmi ismereteinket bővítik, hanem a földrengésbiztonságot is javítják.