A kék szarkák rászoruló társaikkal osztoznak az élelmükön

Ázsiában honos kék szarkák (Cyanopica cyanus) viselkedését vizsgálta meg az Utrechti Egyetem vezetésével egy holland-osztrák-svéd kutatócsoport, arra voltak kíváncsiak, hogy a madarak az adakozásnál ösztönösen járnak-e el, vagy tudatosan, figyelembe véve a másik madár szükségleteit. A kutatásról készült tanulmányt a Scientific Reports ismertette.

Számos állatfajnál a segítségadást felmérő vizsgálatok laborokban, olyan helyzetek révén történtek, amelyekkel a természetben az adott állat nem igazán találkozik, így nehéz felmérni, hogy milyen gyökerei vannak e viselkedésnek. Az élelem megosztása azonban a természetben is előforduló lehetőség, újabban ezek vizsgálata került előtérbe, és többek közt azért is vizsgálják, mert bizonyos fokú kognitív képességekre is szükség van a másik egyed szükségleteinek, kívánságainak felismeréséhez. Ebben az eurázsiai szajkó hímek kiváló példát adtak: a párjának élelmet adó hím szajkó olyan ételtípust vitt a tojónak, amellyel a tojó korábban nem ette teli magát, vagyis vágyakozott rá, s ez az adakozás teljesen független volt attól, hogy a hím maga milyen élelmet fogyasztott. Hasonlóképp viselkedett egy új-zélandi cinegelégykapó-féle, a Petroica longipes is. Nem volt tehát idegen a madaraktól az a gondolat, hogy a társ igényét, szükségleteit átérezve etessék egymást.

A kék szarka azon madarak közé tartozik, amelyek együttműködésben nevelik az utódgenerációt, vagyis sok madár költ egymás közelében, rokon és nem rokon egyedek egyaránt segítenek egymásnak a fiókanevelésben. A kísérletekben 10 felnőtt madarat vizsgáltak, ők a Bécsi Egyetem Kognitív Biológiai karának állattelepén laktak, 4-6 fős csoportokban, a vizsgálatokat is ezen együtt élő csoportokkal végezték. A madarak önkéntesen vettek részt a kísérletben, és ha úgy tűnt, hogy valamelyik madárnak elege lett, akkor azt abbahagyták.

A kísérletek során háromféle helyzetbe kerültek a madarak. Az elsőben egyik madarat a közös röpdében elkülönítették a többitől, s adtak neki egy tálban 15 gramm lisztkukacot (ez az egész csapat napi lisztkukac adagjának kb. a fele, vagyis egy madárnak több mint elég), míg a többi, dróthálóval elválasztott röpderészben lévő madár csak egy üres tálat kapott. A másodikban a helyzet abban változott, hogy az elkülönített csapat is teli tálat kapott. A harmadik esetben is mindkét röpderészben kaptak 1-1 tál kukacot a madarak, s ez esetben nem is voltak elzárva egymástól az állatok. A vizsgálatokat a röpdéknél elhelyezett több kamerával is videóra rögzítették, illetve egy-egy hangfelvétel is készült a madarak hangadásáról; később a felvételeket elemezték.

Az eredmények szerint a 10 madárból 9 megosztotta az élelmét, összesen 109 esetet láttak a kísérletek során, ahol a szarka adott társának is kukacot, ezen esetek 84 százalékában csőrből-csőrbe történt az adakozás. E közvetlen adakozás az első típusú esetben volt gyakori, vagyis akkor, amikor csak a röpde egyik leválasztott felében lévő szarka kapott a kutatóktól eleséget. Érdekes módon, a tojók leginkább akkor adtak eleséget a másik madárnak, ha látták, hogy annak nincs elérhető élelme, a hímek nem tettek ilyen különbséget, és akkor is adtak, ha a másik madár is hozzáfért a kukacokhoz. A kutatók úgy vélik, hogy az adakozó hímek a saját nagylelkűségüket, együttműködési készségüket reklámozták a mindenkori adakozással, ez a tulajdonság tehát a csapat tagjai közti köteléket is erősíthette.
Gyakrabban adtak élelmet a madarak akkor, ha a társuk kérte azt (ezt a hangfelvételekből azonosítani lehetett a jellegzetes eleségkérő hangok alapján), de nem ettől függött az adakozás, elég volt, ha a másik madárnak nem volt elesége. Vagyis úgy tűnik, hogy a kék szarka valóban észreveszi, ha a fajtársa szükséget szenved, valódi proszociális viselkedést mutatnak e madarak.

Az, hogy e madárfaj együttműködő utódnevelési stratégiát követ, valószínűleg összefügg az élelem-adakozó kedvvel is, már korábban, más, szintén kooperatív utódnevelő állatfajoknál is tapasztalták, hogy jóval hajlamosabbak egymást segíteni. Ebben igencsak hasonlítanak az emberre, hisz mi is csoportban neveljük a gyerekeinket, és így proszociálissá válunk, miközben felnövünk, és jól együtt tudunk dolgozni később.

Forrás: Égen – Földön – Föld alatt