Késik a SpaceX következő emberes missziója

A magánvállalat legkorábban novemberben szállíthat ismét NASA-s űrhajósokat a Nemzetközi Űrállomásra.

2020. május 30-án első emberes küldetésére indult a SpaceX Dragon nevű űrhajója, amely két asztronautát szállított a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Már akkor lehetett tudni, hogy még 2020-ban ismét útnak indul az űrhajó, a Crew-1 legénységének pedig már operatív feladatai lesznek.
Az előzetes tervek alapján a második Dragont október 31-én bocsátották volna fel, a közelmúltban azonban kiderült, hogy technikai aggodalmak miatt késik a küldetés – számol be a Space.com. A NASA szerint legkorábban november közepén kezdődhet a misszió, a SpaceX-nek így lesz ideje a tesztelésre és az adatok elemzésére.
Egy korábbi, október 2-i felbocsátás során rendellenességet figyeltek meg a Falcon-9 rakétánál, amely akkor egy műholdat szállított volna. Az indítást az utolsó pillanatokban le kellett állítani, miután hirtelen növekedni kezdett a nyomás az első fokozat meghajtójának gázgenerátorában. A Crew-1 küldetése során természetesen másik Falcon-9-et használnak majd, a NASA azonban óvatosságból további elemzéseket rendelt el.
A SpaceX legalább hat alkalommal fog operatív céllal amerikai űrhajósokat szállítani az ISS-re. A cég és az űrhivatal 2014-ben kötött 2,6 milliárdos szerződést, de a NASA partnerei között egyéb vállalatokat, így a Boeinget is megtalálni.