Nárcisz, Melinda, Őzike2020. október 29., csütörtök
Tudomány

Tejhelyettesítő termék tojásból

2020.10.13.NG
National Geographic Magyarország

Tejhelyettesítő termékeket állítanak elő tojásból a Szent István Egyetem kutatói.

Forrás: Szent István Egyetem

 

A tojásban fejlődő embrió számára minden feltétel biztosított egy egészséges madár kikeléséhez, az emberi táplálkozásban pedig a tojás kiegyensúlyozott forrása a létfontosságú tápanyagok legnagyobb részének. Sokrétű mivoltára a Szent István Egyetem kutatói is felfigyeltek, így jelenleg is számos kutatás foglalkozik például a tejtermék-helyettesítő készítmények tojás felhasználásával történő előállításával.

A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Állattenyésztés-tudományi Intézetében több kutató is foglalkozik a tojásminőséget meghatározó tényezők feltárásával. Vizsgálataik szerteágazóak, amelyek kiterjednek többek között a héj minőségére, a szik színére és az azon keresztül hasznosítható anyagok mennyiségének és minőségének elemzésére is.
A tojás magas tápértéke és finom íze miatt a napi étkezésünk szerves részét képezi, de emellett pozitív tulajdonságai közé sorolhatjuk a sütéshez vagy főzéshez kapcsolódó kiváló koaguláló, habosító vagy emulgeáló jellemvonásait is. Míg a háztartásokban a hagyományos tojás ismeretes, addig üzemi felhasználás során a kutatók új típusú tojástermékek gyártásával és felhasználásával is kísérleteznek. Ilyen anyagok például a Szent István Egyetem kutatásainak középpontjában álló tojásalapú tejtermék-helyettesítő élelmiszerek kifejlesztése.
Napjainkban egyre több ember hagyja ki étrendjéből a tejet és a tejtermékeket. Ennek leggyakrabban egészségügyi okai vannak, úgymint tejfehérje-allergia vagy tejcukor-érzékenység, de számos esetben egy új táplálkozási trendet követnek. Bármelyik esetről is legyen szó, a legtöbb tej- és tejtermékeket nélkülöző fogyasztóban megmarad a vágy a tejből készült élelmiszerek fogyasztására, számukra fejlesztették ki a Szent István Egyetem és a Capriovus Élelmiszeripari és Kereskedelmi Kft. kutatói a tojásfehérje alapú tejtermék-helyettesítő termékcsaládot. Ezen a területen folyamatos fejlesztések zajlanak a felsőoktatási intézmény, valamint a vállalat között.

A tejtermékek nem csupán jellemző ízzel, illattal, állománnyal vagy konyhatechnológiai sajátosságokkal rendelkeznek, de számos táplálkozási és élettani szempontból előnyös tulajdonságaik is vannak. Ilyenek lehetnek a prebiotikumok és probiotikumok. Egy innovációs pályázat keretein belül a SZIE és a GAK Kft. (Gödöllői Agrárközpont Közhasznú Társaság) sikeresen fejlesztette ki a tojásfehérje alapú probiotikus tejtermék-helyettesítő készítményeket (probiotikus fermentált ital, sajtkrém, kefir- és joghurtanalógok) a tej valamely összetevőjére érzékeny, illetve magas fehérjetartalmú, zsírban és szénhidrátban szegény probiotikus tejtermék-helyettesítőket fogyasztani kívánó egészségtudatos emberek számára. Az ilyen jellegű termékek alapja a tojásfehérje, melyet különböző (tejiparban is használt) baktériumkultúrák segítségével oly módon alakítanak át, hogy a végtermékben megjelenő aromaanyagok révén a tejtermékekre jellemző ízvilág alakuljon ki.
A Szent István Egyetem szakembereinek reményei szerint ezek a termékek nagy piaci érdeklődésre tarthatnak számot és további innovációs együttműködési lehetőségek kiindulópontjai lehetnek a jövőben.

Hozzászólások

A Naprendszer egyik legérdekesebb aszteroidája

A Naprendszer egyik legérdekesebb aszteroidája

A mintegy 225 kilométer széles 16 Psyche a Mars és a Jupiter közötti fő kisbolygóöv egyik legnagyobb objektuma.

Új pályaadatok születtek az Apophis kisbolygóról

Új pályaadatok születtek az Apophis kisbolygóról

A kisbolygó a jövőben több alkalommal is elhalad a Föld közelében, a kérdés az, hogy ezek mennyire lesznek közeliek.

Mesterséges intelligencia fedezett fel egy új krátert a Marson

Mesterséges intelligencia fedezett fel egy új krátert a Marson

A NASA által használt mesterséges intelligencia (MI) az első, amely hasonló eredményt ért el.

Európa is részt vesz a Hold körüli űrállomás megépítésében

Európa is részt vesz a Hold körüli űrállomás megépítésében

Az Egyesült Államok az Artemis-program keretében egy olyan űrállomást is létre akar hozni a Holdnál, amely támogatni tudja a későbbi missziókat.

Mennyire megbízhatóak Elon Musk műholdjai?

Mennyire megbízhatóak Elon Musk műholdjai?

A SpaceX magánvállalat egyik terve az, hogy Starlink néven egy hatalmas műholdflottát hozzon létre.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket