A Bakony területén 85 millió éve dinoszauruszok fészkelhettek

A késő kréta korú iharkúti gerinces lelőhelyen már a kezdetektől rengeteg fosszilis tojáshéjtöredékekre bukkantak az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Őslénytani Tanszékén és a Magyar Természettudományi Múzeumban (MTM) dolgozó paleontológusok, ám a fosszíliákkal kapcsolatban rengeteg kérdés merült fel. A kutatók felvetették, hogy a tojáshéjleletek nagy többségét adó héjtípus valószínűleg kis termetű madárszerű dinoszauruszoktól, úgynevezett maniraptoráktól származott, majd ezeket az eredményeket 2017-ben publikálták a Central European Geology nevű tudományos szaklapban. Megállapításaikat akkor még kétségbe vonta egy dél-koreai kutatócsoport, ami miatt újabb, a korábbiaknál átfogóbb és részletesebb vizsgálatok kezdődtek a tojáshéjtöredékeken. Ezek végül megerősítették a magyar tudósok korábbi megállapításait, ám több millió éves, rejtélyes eseményekről is fellebbentették a fátylat, amit a nemzetközi szakemberek a Papers in Paleontology szaklapban megjelent tanulmányban fejtettek ki. A vizsgálatok részleteiről és a magyarországi dinoszauruszokkal kapcsolatos, legfrissebb következtetésekről kérdeztük dr. Prondvai Edina biológust, az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoportjának tagját.

Első ránézésre e megkövesedett fosszília, könnyen összetéveszthető egy kaviccsal. Hogyan találtak rá?
Egy ásatás mindig nagyon izgalmas, mert soha nem lehet tudni, hogy mit találunk közben. Ez most sem volt másként: talán az ásatáson részt vevők 80 százaléka elhajította volna ezt a leletet, de az egyik geológus hallgató, Rudolf Jonatán óvatosabb volt ennél, amikor kiemelte ezt a kis összetömörödött üledékes kőzetgubacsot, aminek a felszínén repedezett héjdarabkák voltak láthatók. Ezek a néhány milliméteres héjdarabkák vonták magukra a jelen lévő kutatók figyelmét, akik azonnal tudták, hogy különleges kincsre bukkantak. A többi természetesen csak a laboratóriumban derült ki, ahol alaposabban meg tudtuk vizsgálni a héjak felszínét is és láttuk, hogy megegyezik azzal a tojáshéj típussal, ami a leggyakrabban előforduló fosszilis héjtöredék az iharkúti területen.

A dinoszaurusz tojáshéj felszíne

Forrás: Prondvai Edina

Hogyan lehet ezeket a tojáshéjleleteket beazonosítani és nem összekeverni például a mai gekkók tojáshéjával, amit több nemzetközi kutatócsoport is felvetetett?
Rengeteg különféle vizsgálatra van szükség a lelet eredetének száz százalékos megállapításához. Mi egy egyszerű sztereomikroszkóppal kezdtünk, aminek segítségével elkülönítettük a tojáshéjakat a kőzettörmeléktől, és különböző típusokba soroltuk a több ezer előkerült töredéket. Ezeket a fosszilis tojáshéjakat különféle technikákkal lehet további analízis alá vetni, és ezeknek a sikere a héjtöredékek megőrződésétől is függ, tehát attól, hogy ezek a maradványok milyen minőségben maradtak meg. Például pásztázó elektronmikroszkóp segítségével nagyobb nagyításon vizsgáltuk a héjak természetes külső és belső, illetve törési felszínét is, ami mind igen jellegzetes. A héjakból készített vékonycsiszolatokkal pedig a mikroszerkezetükről nyertünk információkat. Ekkor már láttuk a héjegységek felépítését is, ami bizonyos állattípusoknál igencsak karakterisztikus, és a mi héjaink esetében ez az úgynevezett prizmás – mammillás felépítésű volt. A mai ismereteink alapján a prizmás héjegységek és a mammillák (kis kúpos kiemelkedések a tojáshéj belső felszínén, amiből a tojáshéj kalcitkristály prizmái erednek) ilyen kombinációja például kizárólag a dinoszauruszok tojáshéjára jellemző, és ebbe a mai madarak is mind beletartoznak. Ezek a vizsgálatok összegezve arra utaltak, hogy az apró héjtöredékekkel fedett kőzet-gubaccsal tényleg egy dinoszaurusztojást találtunk Iharkúton.

Első hallásra kicsit furcsának tűnik, hogy tojáshéjakat is CT-vizsgálat alá vetnek. Hogyan kell ezt elképzelni?
Maga az eljárás sokban hasonlít a medikus CT-re, amivel a hétköznapokban találkozhatunk, de ahhoz képes a microCT-készüléknek óriási a felbontása. Kis méretű tárgyakat tudunk a segítségével vizsgálni, amiknek így egy virtuális szeleteléssel pontosan látjuk a belső felépítését. A mi néhány milliméteres tojáshéj töredékeink esetében például a héjak vastagságát átérő, az embrió gázcseréjét biztosító apró légzőcsatornácskák, az úgynevezett pórusok alakjára és sűrűségére voltunk kíváncsiak. Ez az információ mutatta meg, hogy egyrészt a gekkók tojáshéjával összevetve számos eltérést találhatunk, másrészt pedig a vizsgált töredékek igencsak hasonlítanak a megapod madarak tojásainak a pórusszerkezetére, amelyek a földbe rakják a tojásaikat. Ezek mind olyan ismérvek, amelyek arra utalnak, hogy a vizsgált fosszíliák egykor egy elásott fészekben voltak, hiszen egy nyitott fészekben lévő tojások héjában kevésbé sűrűn állók és keskenyebbek a pórusok, és a héj egésze is arányaiban vastagabb, mint ami a mi héjtöredékeink esetén látható. A gekkóknál ráadásul nem ismert sem az ilyen jellegű pórusszerkezet, sem a mammillák jelenléte.

Micro-CT kompozit

Forrás: Prondvai Edina

Mennyire törékenyek ezek a tojáshéjak?
Bármilyen tojáshéjról is beszélünk, az mindig törékeny. A tojáshéj vastagsága azonban korrelál a tojás méreteivel. Ez azt is jelenti, hogy ha egy tojáshéj vékony, akkor abból még nem következik biztosan, hogy nagyon törékeny is, mert előfordulhat az is, hogy csak maga a tojás volt nagyon kicsi. Jelenlegi ismereteink alapján úgy gondoljuk, hogy az iharkúti tojáslelet hasonló méretű lehetett egy mai varjútojáshoz, bár az alakja attól eltérő is lehetett; például hosszúkásabb, mint ahogy néhány más maniraptora dinoszaurusztojás esetén ismerjük.

Mennyiben tudták bizonyítani a minden részletre kiterjedő vizsgálatok, hogy a tojáshéjleletek madárszerű dinoszauruszokhoz tartozhattak?
Az embrió a fejlődése során a tojáshéjból rengeteg kalciumot „szív el”, ami beépül a testébe. E folyamat során a tojáshéj jelentősen elvékonyodik, ami hasznos, hiszen a kikelő fióka könnyebben fel tudja majd törni a héjat, amikor annak eljön az ideje. Azonban ez azt is jelenti, hogy az embrió a tojás elhagyásának idejére a dinoszaurusz-tojáshéjakra jellemző mammillákat is javarészt „felemészti”, ami megnehezíti a tojáshéjak azonosítását. Mivel a mi töredékeink legtöbbjén nem vagy alig voltak jól kivehető mammillák, sok nemzetközi szakértő úgy vélte, hogy nem tartozhattak dinoszauruszok tojásaihoz. Mi azonban arra gondoltunk, hogy a felfedezett tojáshéjtöredékek kikelt fészekaljak hátrahagyott tojáshéjai lehetnek. Hogy ezt igazoljuk vagy cáfoljuk, a már említett dél-koreai kollégák bevetettek még egy módszert, amivel a tojáshéjak kristályszerkezete vizsgálható, és ami teljes bizonyossággal el tudja különíteni a gekkók tojáshéjait a dinoszauruszokétól. Miután ez is igazolta az eredeti feltevésünket a magyar héjtöredékek dinoszaurusz eredetéről, a vizsgálatainkat kiterjesztettük azokra a hasonló külalakkal jellemezhető tojáshéjtöredékekre is, amelyek a korábbi években például Romániából és Spanyolországból kerültek elő, és amiket gekkó tojáshéjakként írtak le. Végül minden kétséget kizáróan bebizonyítottuk, hogy ezek is, akárcsak a magyar héjak, madárszerű dinoszauruszokhoz tartoztak. Amit azonban még mindig nem tudunk, az az, hogy a dinoszauruszok madárrá válásának mely lépcsőjén voltak az ilyen jellegű, „álgekkótojásnak” (tudományos nevén Pseudogeckoolithus-nak) nevezett tojásokat rakó állatok. Az anyaállat testméretére való következtetéseink szempontjából fontos a medencecsont lehetséges felépítését is figyelembe venni (a tojások lerakása miatt), ami ha olyan volt, mint a mai madaraknál, akkor az anyaállatunk mérete egy mai varjúéhoz hasonlított, ha viszont még zártabb, dinoszaurusz-jellegű volt a medencecsont, akkor a tojásrakónk egy nagyobb csirke méretű dinoszaurusz lehetett.

Ez azt is jelenti, hogy 85 millió éve Magyarország területén valószínűleg kisebb-nagyobb fészkelő kolóniák élhettek?
Az iharkúti területen egykor több fészek lehetett elásva, egymáshoz viszonylag közel. Legalábbis erre utal az a több ezer tojáshéjtöredék, amit a lelőhelyen eddig találtunk. Biztos vagyok benne, hogy számos fészekaljról van szó, amit nem rakhatott egyetlen állat. És mivel elásott fészkek esetén sok fontos környezeti tényezőnek kell éppen megfelelőnek lennie (hiszen az anyaállatok nem kotlással szabályozták a tojások fejlődését), valószínűnek tartom, hogy ezen állatok fészkelőhelyei is bizonyos paraméterekkel jellemezhető, kisebb területekre korlátozódtak. A fészkeket messzebbről is elsodorhatta az ár, ezért az sem kizárható, hogy az állatok nem közvetlenül a folyóparton, hanem a belsőbb árterületeken fészkeltek. Bár az embrionális szövetek könnyebben megsemmisülhetnek, mint maguk a héjak, a héjak belső felszínéről nagyrészt hiányzó mammillák alapján azt gondolom, hogy az áradások már csak a tojáshéjakat és nem a fiókákat vihették magukkal.

Az interjút készítette: Jeki Gabriella