Zebradánió felvétele nyerte a mikrofotós világversenyt 2020-ban

A Nikon Small World évente megrendezett mikrofotós versenyének eredményét nemrégiben tették közzé.

Idén 46. alkalommal került sor a mikrovilág érdekességeit megörökítők versengésére, nem egy esetben tudományos kutatások „melléktermékei” az elkészült és elismert fotók. „Amikor 46 éve elindítottuk ezt a versenyt, az volt a célunk, hogy a művészi és tudományos szempontból is érdekes képeket mutassuk be a nagyközönségnek. Az idei első helyezett kiváló példa erre!” – mondta el Eric Flem, a Nikon Instruments kommunikációs igazgatója.
Az idei első díjat elnyert felvételen egy növendék zebradániót láthatunk felülnézetből, a kép Daniel Castranova alkotása, elkészültét pedig két kollégája, Bakary Samasa és Dr. Brant M. Weinstein segítette. 350 egyedi fotó egyesítésével hozta létre a kutató a kész felvételt, amelyen fluoreszcens anyaggal megjelölten kék szín mutatja a csontozatot és a pikkelyeket, narancsvörös pedig a nyirokrendszer részeit. A négyszeres nagyítással készült felvétel különlegessége, hogy egy jelentős tudományos felfedezés születését segítette elő: kiderült, hogy a zebradánió fejében is vannak nyirokerek, korábban ezt csak az emlősökhöz kötötték. Az, hogy a halak is rendelkeznek ezzel, olyan kutatásokban segít majd igen sokat, mint pl. egyes agyat érintő betegségek, a rák, vagy az Alzheimer-kór elleni küzdelem.

A második helyezést Daniel Knop nyerte el, a bohóchal embrionális fejlődését bemutató sorozatával, a képek tízszeres nagyítással készültek.
A harmadik díjat egy édesvízi csiga nyelvének 40-szeres nagyításban készült felvételével dr. Igor Siwanowitz érdemelte ki.
Idegsejtek érintkezése, emberi hajszál, kaméleon embrió, ormányosbogár, nejlonharisnya, kovaalga, bogárláb, LCD-kijelző folyadékkristályai, ausztrál fecskefarkú pillangó szárnypikkelyei, achátkristállyá alakult dinoszauruszcsont, bögöly portré, a Salar de Uyuni sós vizében kicsapódó sókristályok, és számtalan más izgalmas fotó látható a 88 kép közt, amelyet a zsűri kiemelt.