Barnabás, Barangó2023. június 11., vasárnap
Tudomány

Új technológia daganatos betegségek nyomon követésére

2020.10.17.NG
National Geographic Magyarország

Az ELTE biológus hallgatói olyan módszer kifejlesztésén dolgoznak, amely többek között a myeloma multiplex rákos megbetegedés megismeréséhez járulhat hozzá - olvasható az egyetem weboldalán.

Mielóma multiplex szövettani megjelenése.
Forrás: Wikipedia

Eredményeikkel az orvosok pontosabb képet kaphatnak a rákos sejtek jelenlétéről, így könnyebben el tudják majd dönteni, meddig és milyen intenzitással alkalmazzák a betegnél a különböző kezeléseket. Mielóma multiplexben szenvedő betegeknél tumoros plazmasejtek halmozódnak fel a csontvelőben és károsítják a normális vérképzést.

Az ELTE Biológia Doktori Iskola egyik doktorjelöltje, Szikora Bence már hallgatóként igyekezett bekapcsolódni az ELTE Immunológia Tanszék kutatásaiba témavezetője, Kacskovics Imre tanszékvezető irányításával. Doktori munkája során – a Debreceni Egyetem munkatársaival – együttműködve hazánkban elsőként olyan módszert próbált ki egerekben, amelynek segítségével elemezni lehet az immunrendszer fontos alkotóelemének, az ellenanyag-molekulának a sokszínűségét DNS-szinten.

Az új eljárás továbbfejlesztésével különböző B-sejtekkel kapcsolatos tumoros betegségek nyomon követése válik lehetségessé. Az első ilyen, jelenleg kísérletes fázisban lévő módszer a myeloma multiplexben szenvedő betegek kezelését könnyítheti meg.

„Az úgynevezett új generációs szekvenálással nagyon pontosan és nagy részletességgel tudjuk vizsgálni a különböző fajokból származó ellenanyag-repertoárokat. Ezzel a módszerrel az ellenanyag- vagy antitest-molekula speciális részletének DNS-összetételét és a DNS-szakaszt alkotó molekulák egymás utáni sorrendjét tudjuk megállapítani” – mondta Szikora Bence, a kutatást bemutató, most megjelent cikk első szerzője.

Magyarországon már széles körben alkalmazzák különböző DNS-minták vizsgálatára a módszert, de az ELTE-n használták először az új generációs szekvenálást ellenanyag-repertoárok elemzésére. Ez komoly kihívást jelentett, ugyanis a kísérletek kezdetén még nem volt meg a kellő tapasztalat a keletkezett nagy mennyiségű adat elemzéséhez. Ebben nyújtott segítséget a Fizika Intézetben működő, szintén a FIEK-ben dolgozó kutatócsoport, melyet Csabai István professzor vezet. A csoport egyik munkatársa, Pipek Orsolya doktorandusz segítségével kialakították a bioinformatikai hátteret, ami nélkülözhetetlen volt az eredmények pontos kiértékeléséhez, ezáltal a módszer beállításához.

Az ELTE kutatói az új generációs szekvenálás (NGS) módszerrel kimutatták, hogy a transzgenikus egerek immunválasza során nagyobb diverzitású ellenanyag-repertoár keletkezik, mint egy normál egérnél. Ezeket az egereket használva nagyobb esélyünk van megfelelő minőségű és megfelelő hatást kiváltó ellenanyag-molekulák előállítására, amelyek nagyon hasznosnak bizonyulhatnak különböző kutatási vizsgálatoknál, sőt akár humán gyógyászati célok esetén is.

Mivel az egereken végzett vizsgálatok sikeresek voltak, később az ELTE Biológiai Intézetének több hallgatója is bekapcsolódott a kutatásba, melyben emberi DNS-ből kivont ellenanyagot is tanulmányoznak klinikai körülmények között. Marx Anita doktorandusz hallgató kezdett el dolgozni a kutatás humán alkalmazásán, melyhez az ELTE kutatói fektették le az új generációs szekvenálással történő elemzés metodikai alapjait, és építették ki a mögötte lévő bioinformatikai rendszert.

Első lépésben a myeloma multiplexben szenvedő rákos betegek kezelésének elősegítését tűzték ki célul. A még csak kísérleti fázisban lévő vizsgálatok során, a Dél-pesti Centrumkórházzal szoros együttműködésben, betegektől származó humán vér- vagy csontvelő mintákból igyekeznek kimutatni a betegséget okozó rákos sejtet, illetve a kezelések hatására bekövetkező változásokat.

A cél, hogy az ellenanyag-repertoár elemzésével azonosítani tudják a nagy mennyiségben jelenlévő rákos sejtek antitest-molekuláit, majd pedig a módszer nagy érzékenysége miatt nagy pontossággal – akár a legmodernebb citometriás méréseknél is pontosabban – kimutassák többek között azt is, mikor állítható le vagy hagyható el a kemoterápiás kezelés, vagy mikor kerül a beteg gyógyult állapotba. Ezen információkkal a kezelőorvosok gyorsabban és megbízhatóbban tudnak dönteni egy-egy kezelés intenzitásának növeléséről vagy éppen teljes leállításáról; valamint segítségükre van abban is, hogy megállapítsák, mikor újulhat ki a betegség vagy eltűnt-e teljesen a szervezetből. Utóbbiak a felelős és hatékony betegkövetésben rendkívül fontosak.

„Ezzel a módszerrel elérhetjük, hogy a myeloma multiplexben szenvedő betegek az állapotuknak leginkább megfelelő kezelést kapják” – foglalta össze eredményüket Marx Anita.

Nemcsak most, de más kutatás során is rengeteg, több ezer terabájtnyi adat keletkezik, amelyek kiértékeléséhez szükséges a megfelelő bioinformatikai háttér. „Az egyetem adja a metodikai és bioinformatikai hátteret, valamint a kutatómunkát, de a kórházak igazolják a méréseinket, adják a humán betegmintákat, és az orvosoktól kapjuk a napi gyakorlatból származó nélkülözhetetlen visszajelzéseket” – emeli ki az orvosokkal való folyamatos konzultáció és a széleskörű együttműködés fontosságát Kacskovics Imre, a FIEK igazgatója.

Az ELTE kutatóinak friss eredménye az immunológia területén vezető folyóiratnak számító Frontiers in Immunology szaklapban jelent meg.

Élelmiszer-maradékkal etetnék a csirkéket

Élelmiszer-maradékkal etetnék a csirkéket

Ausztrál kutatók „feltalálták a meleg vizet" és rájöttek, hogy a csirkéket élelmiszer-maradékkal etetve spórolni lehet, és még az üvegházgáz-kibocsátás is csökkenthető.

Az alvászavar növeli a stroke kockázatát

Az alvászavar növeli a stroke kockázatát

Az alvászavarokkal küzdő emberek 16 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, mint azok, akik jól alszanak - derült ki egy új amerikai tanulmányból, amelyet a The Guardian cikke alapján az MTI tett közzé.

Napenergia – űrből a Földre

Napenergia – űrből a Földre

Régi álom a zavartalan napsütést kihasználó űrbéli napenergia-kinyerés, és az így begyűjtött energia hazasugárzása.

Összehangolt az ember és a malária biológiai órája

Összehangolt az ember és a malária biológiai órája

A felfedezés segíthet az egyre inkább gyógyszerrezisztens kórokozó elleni küzdelemben.

Génterápia a macskák túlszaporodása ellen?

Génterápia a macskák túlszaporodása ellen?

Egy új felfedezés alapján egyetlen injekcióval legalább 2 évre, de talán élethosszig fogamzóképtelenné lehet tenni a nőstény macskákat.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket