Előd, Szalóme, Kordélia2021. október 22., péntek
Tudomány

Mesterséges intelligencia fedezett fel egy új krátert a Marson

2020.10.28.NG
National Geographic Magyarország

A NASA által használt mesterséges intelligencia (MI) az első, amely hasonló eredményt ért el.

Kép: Pixabay

A NASA Jet Propulsion Laboratory szekértői olyan gépi tanulási eszközt fejlesztettek ki, amely rengeteg időt spórolhat a kutatóknak – számol be az Independent. A mesterséges intelligenciát 6830 marsi kép segítségével tanították be, melyeket a Mars Reconaissance Orbiter (MRO) készített. Az űreszköz lenyűgöző részleteket képes megfigyelni a vörös bolygó felszínén, igaz, felvételein a kráterek jellemzően nem, csak a körülöttük lévő becsapódási nyomok szoktak kirajzolódni. A kutatók általában a nagy felbontású HiRISE (High-Resolution Imaging Science Experiment) segítségével elemzik ezeket a képeket, a folyamat azonban nagyon időigényes, 40 percig is eltarthat.

A marsi kráter, melyet mesterséges intelligencia talált meg.
Forrás: NASA

 

A NASA MI-je még mindig a tanulási folyamatnál tart, de már sikerült felfedeznie egy korábban ismeretlen krátert, amely 2010 és 2012 között alakult ki. A mélyedés csupán 4 méter széles, ilyen kicsi krátereket a szakértők csak nehezen tudnak észlelni.

A következő mesterséges intelligencia feladata az lesz, hogy átvizsgálja a Context Camera mintegy 112 ezer felvételét. A gép szuperszámítógépen futva 480-szor gyorsabb, mint a hagyományos módszer: már 5 másodperc alatt képes elemezni egy-egy képet. Gary Doran, a csapat tagja szerint egyszerre a mesterséges intelligencia 750 másolata dolgozik az adatokon, ez tovább gyorsítja a munkát.

Bár a gép egyre pontosabbá válik, egyelőre még szüksége van az emberi ellenőrzésre. Kiri Wagstaff, a NASA informatikusa szerint az MI-re inkább egyfajta asszisztensként kell tekinteni, amely rengeteg időt tud spórolni a kutatóknak. A végső cél az, hogy a hasonló mesterséges intelligenciákat a Marsot vizsgáló űreszközök műszereibe is eljuttassák.

Hozzászólások

A klíma végzett a mamutokkal, nem az ember

A klíma végzett a mamutokkal, nem az ember

Az évszázados vita végére tehet pontot az az új kutatási eredmény.

Miért előnyös libasorban úszni?

Miért előnyös libasorban úszni?

A récék, ludak és más vízi madarak fiókái gyakran láthatóak, amint a szülő után, egyenes sorban úsznak. Most feltárták a sorban úszást előnnyé kovácsoló fizikai paramétereket.

Újabb rekorder csiga leírása készül

Újabb rekorder csiga leírása készül

Páll-Gergely Barnával, az ATK Növényvédelmi Intézetének tudományos főmunkatársával beszélgettem, aki az egyik legkisebb csiga felfedezője.

Megtalálták a mai lovak őshazáját

Megtalálták a mai lovak őshazáját

Úgy tűnik, a mai állatok felmenői olyan népszerűvé váltak, hogy minden más fajtát kiszorítottak.

Dél-Afrika belefog a hélium kitermelésébe

Dél-Afrika belefog a hélium kitermelésébe

Az ország a nyolcadik lehet bolygónkon, amely kereskedelmi mennyiségben nyeri ki ezt a rendkívül sokrétűen felhasználható és ma már létfontosságú gázt.

National Geographic 2021. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket