Elkezdődött a koronavírus elleni oltóanyag klinikai tesztje Izraelben.
Megkezdődött a Nesz Ciónában található biológiai kutatóintézetben kifejlesztett koronavírus elleni vakcina klinikai tesztje Izraelben - számolt be a hírről az MTI.
Elsőként a 26 éves Szegev Harel nevű önkéntesnek adták be a COVID-19 elleni védőoltást, aki elővigyázatosságból egynapos megfigyelésre befeküdt a Tel-Aviv melletti Séba kórházba.
Eredetileg egy másik, 47 éves férfi lett volna a kísérlet első alanya, de az előzetes vizsgálatoknál kiderült, hogy szervezetében már ellenanyag található, korábban átesett a fertőzésen anélkül, hogy tudomása lett volna róla.
2020. november 1-jén Harel mellett egy 34 éves orvostanhallgató is megkapta az oltóanyagot a kísérletben szintén résztvevő jeruzsálemi Hadassza kórházban. November 3-án még négy embert beoltanak, de egyiküket placebóval, majd még ebben a hónapban, a klinikai teszt első szakaszában összesen nyolcvan, 18-55 éves önkéntes, kapja meg a valódi oltóanyagot vagy a placebót.
A második szakaszban decembertől mintegy ezer, 18-85 éves önként vállalkozót oltanak be nyolc kórházban, és ha minden rendben halad, akkor a tesztelés harmadik szakaszában harmincezren vehetnek részt 2021-ben április-májusban.
Mindezzel párhuzamosan a védelmi minisztérium már megkezdi az oltóanyag tömegtermelését, amit elfogadása és sikeres tesztelése esetén az izraeliek és a palesztinok is megkaphatnak várhatóan a jövő év második félében a kutatóintézet katonai rádiónak nyilatkozó igazgatója szerint.
Az oltást Brilife-nak nevezték el, a héber briut, vagyis egészség szó és az angol élet szó összevonásával. Izrael eközben a várhatóan hamarabb elkészülő külföldi oltóanyagokból is vásárolni szándékozik, és azokkal megérkezésük esetén megkezdi a veszélyeztetett lakossági csoportok beoltását.
A mintegy kilencmilliós Izraelben eddig 314 498 az igazoltan fertőzöttek száma. Jelenleg 10 473 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja. A fertőzés mértéke a szeptember közepén kezdődött országos zárlat óta fokozatosan csökken, és megkezdődtek a nyitás óvatos lépései.
A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 2541-en haltak meg Izraelben, jelenleg 735 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 404 súlyos állapotban van, és 180 embert lélegeztetőgépre kellett tenni.