Borbála, Barbara, János2020. december 04., péntek
Tudomány

Az alma a selyemút gyümölcse volt

National Geographic Magyarország

A világ egyik legkedveltebb gyümölcsét ma is jobbá tehetjük, ha az egykori elterjedési területéről származó almákkal nemesítjük tovább.

Forrás: Pixabay

Az alma eredetéről néhány éve született egy tanulmány, amelyből kiderült, hogy a közkedvelt gyümölcs közép-ázsiai származású, s az egykori Selyemút mentén terjedt tovább, nyugati és keleti irányba is. Az utazók egyik ponton vettek vagy leszedtek néhány almát, amelyet út közben megettek, a csutkát pedig eldobták – így a háziasított gyümölcs apránként egyre távolabb is fákká cseperedett. Az újabb helyszíneken hibridek alakultak ki a helyi vadalmafajokkal, aztán később már az emberi közreműködés révén mára kb. 7000 almafajta létezik a világon.

Kicsik és nagyok, ízelítő a világ 7000 almafajtájának gyümölcséből.
Forrás: Boyce Thompson Institute / USDA-ARS

 

Azonban pont a vad fajokkal való hibridizáció tette összetetté a gyümölcs genomját, és különösen komplikálttá az alma genetikai múltjának feltárását. Nemrégiben a Boyce Thompson Intézet szakembere, Zhangjun Fei vezetésével egy nagy, nemzetközi csoport új technika alkalmazásával megoldotta ezt a problémát, melyről az intézet weboldala be is számol. Sikerült a háziasított alma, illetve két főbb, a hibridizáció s a nemesítés során használt vadalmafaj genomját feltárni. Ebből kiderült, hogy az alma különös múltjának köszönhetően szinte kimeríthetetlen genetikai forrás áll rendelkezésre a gyümölcs tulajdonságainak javításához, ízét, méretét, állagát, cukortartalmát illetően. Ezen információk révén a növénynemesítők a piaci igényeknek jobban megfelelő fajtákat, és ami talán még fontosabb, a betegségeknek jobban ellenállókat tudnak majd nemesíteni.

A kutatók a közkedvelt Gála almafajta, az európai vadalma (Malus sylvestris) és a közép-ázsiai vadalma (Malus sieversii) genomját vizsgálták, e két vadalmából ered a háziasított almafajták génjeinek 90 százaléka. A részletes genetikai adatokból aztán a gyümölcsnemesítők könnyebben tudnak a kívánt irányba elmozdulni az új almafajtáikkal.
„Különösen a két vadalma ősre voltunk kíváncsiak, hisz ezek a fajok járultak hozzá ahhoz az óriási változatossághoz, amely ma az almafajtákat jellemzi, és ezek segíthetik a továbbiak kialakítását” – mondta Gan-Yuan Zhong, aki az amerikai Mezőgazdasági Minisztérium ARS kutatóintézetének szakembere, és a Cornell Egyetem Integrált Növénytudományi Intézetének adjunktusa.

Olyan részletekre derült fény a genetikai vizsgálatból, hogy pl. az a gén, amelynek köszönhetően az alma ropogós, igen közel van a penészre való fogékonyságot okozó génhez. Ennek ismeretében a nemesítők meg tudják majd oldani, hogy a ropogós állag megmaradjon, de a penészre való hajlam eltűnjön az almából.

Mintegy 50 ezer gént tártak fel, amelyből 2000 eddig ismeretlen volt és mint kiderült, ezek közt számos igen fontos akad. „Ezek olyan tulajdonságokat kódolnak, amelyek a nemesítők számára igencsak fontosak” – tette hozzá Zhangjun Fei. A Gála alma érési folyamatának különböző stádiumaiban elvégzett vizsgálatokból pedig azt sikerült kideríteni, hogy mely gének felelősek a fajta állagáért, aromájáért, és más tulajdonságaiért a gyümölcs érése során.

Az amerikai minisztériumi intézet ültetvényében (a New York állambéli Geneva területén) több mint 6000 almafajtát tartanak, a most feltárt genetikai adatok révén még könnyebb lesz ezekből a kutatók és a növénynemesítők számára a kívánt tulajdonságúakat felkínálni a további nemesítéshez.

Hozzászólások

Az egyik legfontosabb idegtudományi díj 2020-as kitüntetettje: Buzsáki György

Az egyik legfontosabb idegtudományi díj 2020-as kitüntetettje: Buzsáki György

Buzsáki György agykutatót, a New York-i Egyetem Biggs-

Épül az ország legnagyobb közösségi asztrofotós távcsöve

Épül az ország legnagyobb közösségi asztrofotós távcsöve

A Pest megyei Sülysápon épül az ország első, nagy teljesítményű, asztrofotós célokat kiszolgáló csillagászati távcsöve.

Laboratóriumban előállított csirkehús

Laboratóriumban előállított csirkehús

Szingapúr a világon elsőként engedélyezte laboratóriumi körülmények között előállított csirkehús értékesítését - írja az MTI a BBC News cikke alapján.

Sikeresen landolt a kínai mintagyűjtő holdszonda

Sikeresen landolt a kínai mintagyűjtő holdszonda

A Csang'e 5 szonda hamarosan kőzetmintákkal térhet vissza a Holdról.

Elkészült az univerzum atlasza

Elkészült az univerzum atlasza

Egy ausztráliai teleszkóp 300 órán át vizsgálta az éjszakai égboltot.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket