Újabb kábel szakadt le az Arecibo Obszervatóriumról

Néhány hónap alatt már a második vezeték vált le a legendás csillagvizsgálóról.

Puerto Ricó-i idő szerint, 2020. november 6-án este újabb vezeték szakadt le az Arecibo Obszervatóriumról – írja a Phys.org. Augusztusban már történt egy hasonló eset, igaz, akkor a kiegészítő kábel kicsúszott foglalatából, míg a mostani főkábel egyszerűen leszakadt. A vaskos vezeték nemcsak az antennatányért károsította, hanem a környező kábeleket is.
Az augusztusi és a mostani vezeték is ugyanarról a toronyról vált le. A balesetben senki sem sérült meg, a mérnökök jelenleg is dolgoznak a károk felmérésén. Egyelőre nem tudni, mi áll az eset hátterében, de elképzelhető, hogy az augusztus óta fennálló extra terhelés okozta a vezeték leválását. Az obszervatóriumhoz a napokban érkezett volna egy csapat, hogy elkezdjék helyreállítani az augusztusi károkat.
Francisco Cordova, az Arecibo Obszervatórium igazgatója szerint a stabilizálásig sok lesz a bizonytalanság. Mint mondta, folyamatosan monitorozzák a helyzetet, és reménykednek, hogy hamarosan többet is kideríthetnek a történtekről. A csillagvizsgálót egy intézmények közötti együttműködés keretében a Közép-Floridai Egyetem (UCF) kezeli. Az egyetem már szeptemberben megbízott több mérnökcéget, hogy vizsgálják ki az esetet. A UCF a NASA-t is értesítette, a helyszínen még drónokat is bevetettek az állapotfelmérés során. A szakértők bíznak benne, hogy új megerősítésekkel csökkenthetik az érintett toronyra nehezedő nyomást.
Az Arecibo Obszervatórium az 1960-as években épült, és a világ egyik legerősebb teleszkópjának ad otthont. A csillagvizsgáló információit világszerte használják a légköri, bolygótudományi, rádiócsillagászati és egyéb kutatásokra. Bár az augusztusi baleset óta az obszervatórium vizsgálatainak nagy részét felfüggesztették, az eddig gyűjtött adatok is igen hasznosak. A csillagvizsgáló átvészelt már több trópusi vihart, hurrikánt és földrengést, remélhetőleg a mostani károkat is hamar sikerül helyreállítani.