Margit, Gréta2023. június 10., szombat
Tudomány

A magyar kutatók élen járnak a kutyák viselkedésének kutatásában

2020.11.24.NG
National Geographic Magyarország

A kutatók egyre többet foglalkoznak a kutyák viselkedésével, és a világ vezető, e témával foglalkozó, kutatócsoportja Magyarországon dolgozik.

Forrás: ELTE

 

Hazánk 2005 óta tartja vezető pozícióját a kutyák viselkedésének kutatásában, az elmúlt 15 év eredményeit foglalták össze olasz tudósok az Animal Cognition folyóiratban.

Csányi Vilmos 1994-ben nyerte az első OTKA pályázatot kutyák kutatására, és 1997-ben jelent meg a Családi Kutya Program kutatócsoport első tudományos közleménye. Akkoriban még sok volt a szkeptikus hang, de mára bebizonyosodott, hogy a professzor nagyon ráérzett a trendre, sőt, az általa alapított csoport valójában nem csak elindította a folyamatot, hanem azóta is főszerepet játszik a nemzetközi kutyás kutatásokban.

Olasz kutatók harminc évnyi etológiai szakirodalmat átfésülve megvizsgálták a kutyák viselkedésével foglalkozó szakcikkek megjelenését, és kiderült, hogy míg 2005-ben körülbelül 20 e témával kapcsolatos publikáció jelent meg, ez a szám 2018-ra 170-ig futott fel (ebből 12% magyar szerzőségű). Összehasonlításképpen, az összes etológia cikk száma 3000 körül volt 2005-ben és 4000 körül 2018-ban, tehát világszinten a Canis familiaris viselkedésével foglalkozó publikációk száma arányaiban 0,6 százalékról 4-re nőtt.

Miért olyan vonzó a kutyák kutatása? Nem egyértelmű a válasz. A máig legidézettebb közlemények a kutya háziasításának viselkedési hatásával foglalkoztak, kézből nevelt farkasokkal hasonlították össze a kutyákat. Később mégsem ezek a cikkek szaporodtak meg leginkább (hiszen nem olyan egyszerű farkasokat kutatni), hanem a temperamentum, személyiség témájúak. Míg 2005 előtt a kutyát igyekeztek humán betegségek (pl. Alzheimer kór) modelljeként vizsgálni, mára egyre gyakoribbak a kutyát önmagáért (a népszerűsége miatt) való vizsgálata, és fontosabbá vált a fajták és nemek jellemzőinek leírása, elsősorban az agresszivitás kapcsán.

A szerzők megjegyzik, hogy a kutatást nem csupán a tudósok érdeklődése, hanem a pályázati források, intézményi szándékok is irányítják. A magyar kutatók törekvéseit kezdettől fogva támogatta az OTKA és az MTA, később Uniós forrásokat is sikerült elnyerni az új kutatási irányokhoz, mint a kutyaelme működése alapján kidolgozott etorobotika, a neurokognitív folyamatok (fMRI, EEG) és az öregedés vizsgálata. Topál József az MTA TTK (ma ELKH TTK) falain belül is meghonosította a kutyakutatást. Jelentősen megnőtt az országokon átívelő együttműködések száma is, ami a növekvő professzionalizmus jele, és több citációval is jár (a publikációk jelentőségét főként a rájuk való hivatkozások, citációk számával mérik a tudósok).

A kutyaviselkedést kutató etológusok, állatorvosok, pszichológusok fontos folyóirata az Applied Animal Behavior Science, melynek 2021-től magyar etológus, Pongrácz Péter lesz a főszerkesztője.

Magyarország büszke lehet a kutatóira. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia tanszéke 2005 óta őrzi a vezető szerepét, amely az olasz szerzők szerint „mindig is a fő közreműködő volt a kutya kognitív és viselkedéstudomány fejlődésében”. Míg a „hőskorban” az ELTE-t a University of Toronto követte, 2018-ra a University of Vienna foglalta el a második helyet, jelentős részben a Budapesten 2005-ben PhD-fokozatot szerzett Virányi Zsófia Bécsbe költözésének köszönhetően.

Ritka, hogy egy magyar kutatócsoport évtizedeken át őrzi vezető szerepét nemzetközi porondon. A tudományos világ nem is maradt adós az elismeréssel: 2020-ban a csoport vezetőjét, Miklósi Ádámot az Academy of Europe tagjai közé választották, helyet kapott a legsikeresebb kutatók listáján, Kubinyi Enikő után pedig Andics Attila Lendület-csoportvezető is elnyerte öt évre az Európai Kutatási Tanács (ERC) rangos pályázati támogatását.

Mi lehet a magyar etológusok titka? A jelentős tudományos áttörésekhez szükséges egy stabil, nagy hagyományokkal bíró kutatócsoport szellemi tudásbázisa. De ahhoz, hogy egy kutatói közösség évtizedeken keresztül stabilan az élvonalban maradhasson, nem csak a szakmai, hanem az emberi kvalitások is fontosak, valamint a kutatott témák stabilitásának és folytonos megújulásának optimális aránya. Az ELTE Etológia tanszékén úgy tűnik, e feltételek szerencsés együttállása figyelhető meg. A vizsgált jelenségek egy része – például a kutya-ember interakciók, kommunikáció, kötődés – megbízhatóan átível akár évtizedeket is, de rendszeresen felbukkannak úttörő témák vagy vizsgálati módszerek is, mint amilyen a kutya-agyműködés vizsgálata, robotetológia, önreprezentáció, automatizált viselkedésfelismerés és szótanuló kutyagéniuszok kutatása.

Élelmiszer-maradékkal etetnék a csirkéket

Élelmiszer-maradékkal etetnék a csirkéket

Ausztrál kutatók „feltalálták a meleg vizet" és rájöttek, hogy a csirkéket élelmiszer-maradékkal etetve spórolni lehet, és még az üvegházgáz-kibocsátás is csökkenthető.

Az alvászavar növeli a stroke kockázatát

Az alvászavar növeli a stroke kockázatát

Az alvászavarokkal küzdő emberek 16 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, mint azok, akik jól alszanak - derült ki egy új amerikai tanulmányból, amelyet a The Guardian cikke alapján az MTI tett közzé.

Napenergia – űrből a Földre

Napenergia – űrből a Földre

Régi álom a zavartalan napsütést kihasználó űrbéli napenergia-kinyerés, és az így begyűjtött energia hazasugárzása.

Összehangolt az ember és a malária biológiai órája

Összehangolt az ember és a malária biológiai órája

A felfedezés segíthet az egyre inkább gyógyszerrezisztens kórokozó elleni küzdelemben.

Génterápia a macskák túlszaporodása ellen?

Génterápia a macskák túlszaporodása ellen?

Egy új felfedezés alapján egyetlen injekcióval legalább 2 évre, de talán élethosszig fogamzóképtelenné lehet tenni a nőstény macskákat.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket