Gál, Margit, Hedvig2021. október 16., szombat
Tudomány

Magáncégek segítik a NASA-t a holdminták begyűjtésében

2020.12.05.NG
National Geographic Magyarország

A különleges projekttel a NASA precedenst akar teremteni.

Kép: Pixabay

 

A NASA négy céget választott ki holdminták begyűjtésére, illetve eladására – számol be a ScienceAlert. Phil McAlister, a NASA kereskedelmi űrrepülési osztályának vezetője szerint összesen 25 001 dollárt fordítanak a regolit felvásárlására – ez igen alacsony összegnek számít. A japán, luxemburgi és két amerikai vállalat 2022-2023-as robotizált missziók során fogja begyűjteni az anyagokat, a legolcsóbb mintáért 1 dollárt fizet majd a NASA. Az űrhivatalnál bíznak benne, hogy ezzel precedenst teremthetnek.

A minták az Artemis-program keretében kerülnek a NASA-hoz, és az űrhivatal kizárólagos tulajdonát fogják képezni. A program legelső komoly célja az, hogy 2024-ben ismét embert juttassanak a Holdra. Mike Gold, a szervezet nemzetközi és ügynökségi kapcsolatokért felelős igazgatója úgy véli, fontos, hogy a magánvállalatok is elhozhassák a Hold anyagait, a NASA pedig felvásárolhassa azokat.

Gold szerint a holdi források kiaknázását az Outer Space Treaty nevű nemzetközi szerződés keretében fogják megvalósítani, mint mondta, Amerika szempontjából fontos, hogy ne csak a technológia, hanem az irányelvek terén is vezető szerepet töltsön be.

Az idegen objektumokra és a világűrre vonatkozó jogokról jelenleg nincs igazi nemzetközi konszenzus – az Egyesült Államok ugyanakkor az utóbbi időkben komoly erőfeszítéseket tett, hogy ez megváltozzon. Az utolsó fontosabb egyezmény a világűrrel kapcsolatban a már említett 1967-es Outer Space Treaty volt.

Hozzászólások

2 milliárd éve még aktív vulkán volt a Holdon

2 milliárd éve még aktív vulkán volt a Holdon

A kínai Csang’o-5 által hazahozott kőzetminták elemzésének eredményét nemrég tették közzé, az eredmények viszont újabb kérdéseket vetettek föl.

Vezérelhető lehet az öregedés mechanizmusa?

Vezérelhető lehet az öregedés mechanizmusa?

A DNS-lánc átkapcsolható úgy, hogy 5-6 évvel fiatalabb biológiai életkornak megfelelő állapotba kerülhessen.

Indul az aszteroidamegfigyelő Lucy űrszonda

Indul az aszteroidamegfigyelő Lucy űrszonda

2021. október 16-án indul 12 éves útjára a Jupiter trójai kisbolygóihoz, az indításra magyar idő szerint 11:34-kor kerül sor.

Lehettek egykor óceánok a Vénuszon?

Lehettek egykor óceánok a Vénuszon?

A bolygó ma földi szemmel nézve nagyon barátságtalan, egyes vizsgálatok alapján ugyanakkor a távoli múltban lehettek óceánjai.

Milyen lesz a Naprendszer jövője?

Milyen lesz a Naprendszer jövője?

Egy távoli, halott csillag körül keringő bolygóból sejthetjük a választ.

National Geographic 2021. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket