Teljes sikerrel zárult a Hajabusza-2 fő küldetése

A tervek szerint, Ausztrália déli részén landolt a Ryugu kisbolygó kőzetmintáival az űrszonda hazatérő kapszulája.

Az űrszonda 2020. december 5-én érkezett a Föld közelébe, és a JAXA (a japán űrügynökség) jelentése szerint számos hajtóműmanővert követően, 220 ezer kilométer távolságban, magyar idő szerint kora reggel 6:30-kor vált külön a kőzetmintát tartalmazó kapszula a további küldetésre induló űrszondától. A különválás sikerét a szonda telemetriai adataiból, és doppler-radaros mérésből is igazolták a japán irányítóközpont munkatársai.
A különválást követően a JAXA által megadott koordináták alapján a japán obszervatóriumok számára lehetőség nyílt arra, hogy megfigyeljék, megörökítsék mind az űrszondát, mind a róla levált kapszulát, japán idő szerint hajnali 1-2 óra között.
Ezt követően nagyjából 12 órára volt szükség ahhoz, hogy a kapszula 120 kilométeres magasságban belépjen a Föld légkörébe magyar idő szerint 17:28-kor, majd ott további hosszú percek során kellően lefékeződjön a landoláshoz. Japán idő szerint ekkor már december 6. volt.
A lefékeződés ideje alatt a kapszula hőpajzsa felizzott, ennek köszönhetően az ausztrál éjszakában, az ország déli részén, Coober Pedy (az opálbányáról híres város) közelében már jól megfigyelhető tűzgömbként repült át az égbolton.
A helyszínen tartózkodó japán szakemberek a technikai bázist biztosító ausztrál hadsereggel együttesen figyelték a fejleményeket. 18:32-kor már vették a légkörben lassító kapszula helyzetjelzőjének rádiójelét is.
Eközben mind maga a Hajabusza-2 (amely a Föld közelében repült) kamerája, mind pedig a Nemzetközi Űrállomásról a japán Szoicsi Nogucsi űrhajós megfigyelte a légkörben tűzgömbként repülő visszatérő kapszulát. Nogucsi Twitteren megosztott megjegyzése szerint ahhoz sajnos túl halvány volt a kapszula a magasból nézve, hogy fotózni tudja, azonban a szabad szemes látványa pazar volt. Természetesen a japán csapat a felszínről is követte a visszatérést, ennek köszönhetően élő adásban is láthatták az érdeklődők a csillagok közt átúszó kapszula fényét, másrészt az ekkor készült felvételekből utólag bárki átélheti az élményt.
A kapszula landolását 18:47 körüli időre várták a japán irányítók, a földet érést követően 19:07-kor sikerült a rádiós helyzetjelző iránya alapján meghatározni, hogy hova pottyanhatott. Ekkor ugyan sötét volt még, de az ausztrál hadsereg helikoptere 19:17-kor elindult a kapszula keresésére, azután 20:47-kor sikerült rábukkannia (ekkor már hajnalodott Ausztráliában), azon a területen, ahová a landolási folyamatot megtervező mérnökök várták! A kapszula mellett szépen kiterülve hevert a fékezőernyője is, amely az útja utolsó kilométerein tovább csökkentette a sebességét, egészen a földet érésig.
Magyar idő szerint 22:23-kor a helyszínre ért a japán mérnökcsapat is, és kb. egy óra munkával biztonságba helyezték a kapszulát, amelyet azután a helyi „főhadiszállásra” szállítottak.
A Ryugu kisbolygótól a Földig megtett sok millió kilométer utat követően már csak néhány ezret kell utaznia a landolás ausztrál helyszínétől Japánig. Ez a második alkalom, hogy a japán szakemberek sikerrel hoztak haza kőzetmintát egy kisbolygóról, a legnagyobb részben automatikusan dolgozó űrszondáik segítségével.
A Hajabusza-2 további hosszú, hasznos éveket tölt majd a világűrben, a későbbi feladata is két kisbolygó megfigyelése lesz, a küldetést 2031-ig meghosszabbították.
Forrás: Égen – Földön – Föld alatt