Bemutatta a NASA az új holdutazások kiválasztott űrhajósait

Az Artemis nevű új holdprogramban a tervek szerint 2024-ben léphet újra amerikai űrhajós a Hold felszínére.

A NASA kiválasztotta az Artemis első 18 fős űrhajós csapatát, a névsort Mike Pence az USA alelnöke jelentette be a Nemzeti Űrtanács találkozóján – számolt be a NASA.
„Átnyújtom a hőseink névsorát, akik majd a Holdra és még tovább juttatnak el minket” – mondta Pence. A holdi jövőnek csak a kezdete lesz a 2024-es emberes landolás, eztán, még az évtized végéig állandó, emberi jelenlét lehetőségét biztosító bázist is kiépítenek majd.
Az egyes küldetéseken indulókról majd később döntenek, ahogy a csapathoz majd csatlakozó nemzetközi legénységről is. A csapatban 9 nő és 9 férfi űrhajós kapott helyet, a névsoruk a következő: Joseph Acaba, Kayla Barron, Raja Chari, Matthew Dominick, Victor Glover, Warren Hoburg, Johnny Kim, Christina Hammock Koch, Kjell Lindgren, Nicole A. Mann, Anne McClain, Jessica Meir, Jasmin Moghbell, Kate Rubins, Frank Rubio, Scott Tingle, Jessica Watkins, Stephanie Wilson.
Az Artemis kiválasztott űrhajósai sokszínű eredeti képzettséggel, szakmai háttérrel rendelkeznek, többen közülük már jártak a világűrben, így veteránnak számítanak, míg mások újoncként kerültek a holdi csapatba.
Jim Bridenstine, a NASA igazgatója elmondta, hogy hálásak az Artemis program kormányzati támogatásáért, és ennek köszönhető, hogy most bemutathatták a jövendő holdi űrhajósait.
A kiválasztott űrhajósok segíteni fogják a NASA felkészülési munkálatait, ennek részeként rögtön jövőre a kereskedelmi partnerek bevonásával kifejlesztett emberes leszállóegység tesztjeiben is részt vesznek, de segíteni fogják azoknak a gyakorló feladatoknak a kidolgozását, amelyre a holdprogramhoz szükség van, segítik a technikai fejlesztéseket, és a szükséges eszközök kiválasztását.
„Rengeteg izgalmas feladat vár még ránk, mielőtt ténylegesen a Holdra lépnénk újra, s ezek elvégzéséhez egy egész szakasz űrhajósra van szükség.” – mondta Pat Forrester, az űrhajósokat irányító részleg vezetője, aki maga is űrhajós. „A Hold felszínén járni megvalósult álom bármelyikünk számára, és e célért végzett bármilyen munka megtiszteltetés.”