27 millió évente ismétlődhetnek a nagy kihalások

Egy amerikai kutatócsoport a tengeri élővilág kihalási eseményeinek számos, egymástól független kutatásban megtalált kb. 26-27 millió éves periódus alapján határozta el, hogy megvizsgálja a szárazföldi élővilág esetében is, hogy vajon van-e hasonló kihalási ciklus – számolt be a New York Egyetem sajtóközleménye.

Az elmúlt 300 millió évben a nem tengerben élő kétéltűek, hüllők, madarak, emlősök legalább 10 tömeges kihalási eseményt szenvedtek el, amelyek egy, a Historical Biology szakfolyóiratban közzé tett elemzés szerint 27 millió éves ciklust mutatnak. Ez a ciklus megegyezik azzal, amelyet korábban már kimutattak a tengeri élővilág kihalási eseményeinél is, és egybeesik a jelentősebb aszteroida-becsapódásokkal és bazaltáras vulkánkitörésekkel is, így igen valószínű, hogy ezek az események felelhetnek a kihalásokért.

„Úgy tűnik, hogy a nagyobb méretű becsapódások, valamint a Föld belsejében lezajló, bazaltáras vulkanizmust eredményező lökésszerű folyamatok ugyanazon 27 millió éves ütemre lépnek, mint a kihalások. Ennek az oka talán a Tejútrendszerben megtett útvonalunkban keresendő” – mondta Michael Rampino, a New York Egyetem professzora, a tanulmány vezető szerzője.

A kutatók egy speciálisan az egymástól független események periodikus előfordulásának vizsgálatához kifejlesztett matematikai-statisztikai módszer segítségével végeztek elemzést, amelynek az eredménye szerint egy kb. 27 millió éves periódusra bukkantak rá a kihalásokban.

Nem a kihalások az egyedüli, ciklikusan visszatérő jelenségek bolygónkon: hasonló elrendeződést mutatnak a becsapódási kráterek, az elemzések alapján ezek az események szintén rendszerességet mutatnak, ráadásul egybe is esnek a kihalásokkal.
Rampino egy 1984-es tanulmánya alapján úgy véli, hogy periodikusan, kb. 26-30 millió évente az üstökösök csoportosan a Naprendszer belsejébe jutnak, ennek eredményeként becsapódások, és kihalási események következnek be. Ezt egy olyan, szintén ciklikus mozgás okozhatja, amelyben a Nap (és vele a Naprendszer) a Tejútrendszer síkját keringés közben le és felfelé mozdulva átszeli, vagyis ennyi időnként olyan, nagyobb gravitációs hatást kifejtő részben utazik, ahol e Naprendszerre ható külső erők segíthetik elő az üstökösök Oort-felhőből befelé lökődését.

„Az egyidejűséget mutató, hirtelen bekövetkezett tengeri és szárazföldi kihalási események közös, 26-27 millió éves ciklusait támogatják azt az elképzelést, miszerint a szintén periodikus globális katasztrófák okozzák e kihalásokat” – mondta Rampino. Három, az elmúlt 250 millió évben lezajlott, tengeri és szárazföldi kihalást egyaránt eredményező eseményről már tudjuk, hogy globális hatású katasztrófákkal egyszerre estek meg.
Meglepte a kutatókat, hogy még egy összefüggést találtak: a hatalmas léptékű bazaltáras vulkánkitörések és a kihalások köztit. Ezek a vulkánkitörések elképesztő nagyságú területeket borítanak be bazaltlávával, ilyen volt a jól ismert Dekkán-trap vagy a Szibériai-trap bazaltáras kitörése. E kitöréseknek is jelentős környezeti változásokat okozó következményei vannak, amelyek az életre nézve rendkívüli kihívásokkal járnak. A kutatók úgy vélik, hogy a bazaltáras vulkanizmus ciklusa mögött is lehet csillagászati okot keresni: egy 1998-as tanulmány szerint időnként a Naprendszer olyan, feltételezett sötét anyagból álló csomókon utazik keresztül galaktikus útján, amelyek a Föld belsejében extra hőhatást kifejtve indítják meg a bazaltáras vulkánkitöréseket. A kutatók úgy vélik, ezek az anyagcsomók egyrészt a gravitációs hatásukkal a becsapódásokra, másrészt a fűtő hatásukkal a kitörésekre fejtenek ki hatást.

„A kihalási események akkor következtek be, amikor a legnagyobb becsapódások, illetve a bazaltáras vulkánkitörések, vagy több esetben ezek talán együttesen zajlottak” – tette hozzá Rampino.