Űridőjárás-jelentés készült a legközelebbi idegen csillagról

Az élet fennmaradását egy égitesten ellehetetlenítheti, ha egy közeli csillag nagy energiájú kitöréseket produkál.

Andrew Zic, a Sydney-i Egyetem munkatársa és kollégái elkészítették a legközelebbi idegen csillag, 4,2 fényévre fekvő Proxima Centauri első űridőjárás-jelentését – számol be a Scimex. Az objektum körül legalább két bolygó kering, ezek közül az egyik a csillag lakható zónájában található, ahol elvileg fennmaradhat a folyékony víz, azaz az élet egyik feltételezett alapja.
Zic szerint a Proxima Centauri a Naphoz képest kicsi, illetve hűvös, ezért lakható zónája jóval szűkebb. A friss tanulmány alapján ugyanakkor a közelség a potenciális életre is veszélyt jelenthet, hiszen a csillag ionizáló kitörései az erős sugárzás révén sterilizáló hatást gyakorolhatnak a környező bolygókra.
Zicék elsőként mutattak ki egyértelmű kapcsolatot egy idegen csillagnál a látható fényben megfigyelhető flerek, illetve a rádiókitörések között. A szakértők bíznak benne, hogy friss eredményeik segíthetnek jobban megérteni a bolygók lakhatóságát. A Proxima Centaurihoz hasonló M típusú törpéknél a rádiókitöréseket más okozhatja, mint a Naphoz hasonló objektumok esetében, de hasonló módon a flerekhez kötődhetnek. Galaxisunkban az M típusú törpék a leggyakoribb csillagok, úgy tűnik azonban, hogy a hasonló objektumok közelében az erőteljes kitörések miatt nem lehet jelen az élet – hacsak az adott exobolygó nem rendelkezik kellően erős mágneses térrel.
A kutatók az ausztráliai ASKAP (Australian Square Kilometre Array Pathfinder) segítségével elemezték a legközelebbi idegen csillagot. A csapat bízik benne, hogy a teleszkóp tökéletesítését követően további objektumokat is megvizsgálhatnak a kitörések nyomai után kutatva. A hasonló megfigyeléseknek köszönhetően a szakértők egyre pontosabb képet kaphatnak az élet számára meghatározó űridőjárásról.