Hogyan védekeznek az indiai méhek a lódarázs ellen?

A nagy termetű ázsiai lódarázs a nem ázsiai háziméhekre veszélyes igazán, mivel a helyi mézelők igen különös stratégiával védekeznek ellenük, amelyet akár még eszközhasználatnak is lehet nevezni.

Az elmúlt hónapokban több alkalommal előkerült téma az USA északnyugati partvidékén felbukkant ázsiai óriás lódarázs (Vespa mandarinia) esete, mint rendkívüli veszélyforrás az amerikai háziméhekre nézve. A háziméh és az Ázsiában honos mézelő méh két faj, ez utóbbit indiai méh (Apis cerana) néven ismerik a szakemberek, korábban azonos fajnak hitték őket, ám kiderült, hogy nem lehet őket keresztezni, így külön fajok. Míg az óvilági eredetű háziméhek (A. mellifera), amelyek Amerikában is szolgálják a méhészeket és a mezőgazdaságot sosem találkoztak a kelet-ázsiai lódarázsfajokkal, addig az indiai méh, amely az egész ázsiai kontinensen elterjedt, igen jól ismeri. Persze lódarázsból is több faj él Ázsiában, ezek közt a leghírhedtebb a már említett, csapatos támadásokat végző V. mandarinia, azonban nem kevésbé veszélyes, ám nem annyira ismert igen közeli rokona, a Vespa soror a jelenlegi vizsgálatok tárgya.
A japánban élő mézelők a lódarázs felderítőket becsalják a kaptárba, ahol körbefogják, és felforrósítják azokat testük vibrációjával, vagy egyszerűen csak megfojtják őket hasonló módon. Nemrégiben még ennél is meglepőbb védekezési stratégiáról számolt be egy nemzetközi kutatócsoport a PLOS One tudományos folyóiratban. Amikor a méheket megtámadta a lódarázs, számos dolgozó gyűjtögetni sietett, azonban nem eleséget, hanem állati ürülék apró darabkáit szállította a kaptár bejáratához. Ennek hatására, ha elegendő ürülékfoltot helyeztek a kaptárra, a lódarazsak beszüntették a támadási kísérleteiket.
Vietnámi méhészek körében végeztek felmérést, ahol elég gyakori a Vespa soror támadása az itt tartott indiai és mézelő méh családok ellen is. Még a mostani kutatás előtt észrevették, hogy különös foltok vannak az indiai méh kaptárainak bejárata körül, és a méhészek azt mondták, a méheik akkor kezdtek el ilyeneket elhelyezni, ha megtámadta a kaptárat a lódarázs. A mézelő méheknél nem volt ilyen különös foltosodás.
A megfigyelések során egyrészt bebizonyosodott, hogy a V. soror pontosan ugyanolyan csapatos támadásokat hajt végre, mint a V. mandarina, másrészt kiderült, hogy az indiai méh dolgozók állati ürüléket gyűjtenek a kaptár bejáratához. Minden esetben a bejárat közelében ragasztgatták az ürülékcsomókat a kaptárra, a kaptár falára és a leszállást szolgáló padra. Az állati ürüléken talált méheket színes festékpöttyel megjelölték, és ez alapján meg lehetett azt is állapítani, hogy ezek a dolgozók többször fordulnak a kaptár és az ürülék között. Láttak olyan méheket, amelyek a közeli tyúkólaktól hordtak ürüléket, illetve egy másik esetben emberi vizeletet tartalmazó edényből hozták az erősen szagló folyadékot a kaptár bejáratához (a kaptár szagából érezhető is volt). Összesen 72 méhészt kérdeztek ki a kutatók, és amelyek csak az óvilági mézelő méh fajt tartották, azok sose láttak ilyen foltokat, azonban az összes többi beszámolt ezek jelenlétéről, a kaptáraik kb. háromnegyedénél – ez utóbbi méhészek a lódarázs-támadásokról is beszámoltak.
A lódarázs a kiszemelt méhcsaládra rátalálva minden valószínűség szerint speciális feromonnal keni be a kaptár bejáratát, ezzel koordinálja a csapatos támadást. A megfigyelésekkor rendre látták, amint a lódarázs a kaptárhoz dörgöli a hátsó felét, ahol a feromon mirigyeinek kijárata van. Amint ezt a méhek észlelték, nekiálltak a szagjeleket elfedő, erős szagú ürülék hordásának, s minél több lódarázs hagyott feromont a kaptáron, annál több ürülékfolt is került oda. A kutatók a darázs feromonját maguk is a kaptárhoz helyezték egy illatpapírra, azonban a méhek ekkor is inkább a kaptárra, nem a papírra helyezték el az ürülékcsomócskákat, a kaptárat védelmezték. A megfigyelések szerint a sok ürülékkel bepöttyözött kaptárakat sokkal kevesebb lódarázs kereste fel, és a legtöbb, ha oda is ment, erősen kerülte magukat a foltokat.

Olyan lódarázsfaj közelsége esetén, amely nem csoportosan vadászik, nem álltak neki a vesződséges és elég büdös munkának a méhek, kimondottan csak a csapatban támadó fajok esetében.
Ez a viselkedés nemcsak Vietnámban elterjedt, de a régió más országaiban, olyan területeken is, ahol a V. mandarinia faj honos, azok csoportos támadásai ellen is védekeznek így a helyi háziméhek. Nemcsak ürüléket, hanem más, ismeretlen eredetű szennyező anyagot is hordtak a kaptárakra a méhek, valószínűleg a helyileg rendelkezésre álló anyagokból válogatták ki az e célra alkalmasakat.
Az még nem világos, hogy pontosan milyen szag-összetevőkkel védik a családot a méhek, ezt majd még ki kell deríteni más kutatások során. Az viszont biztos, hogy számos ízeltlábú használ valamiféle ürülék-jellegű dolgot a saját ragadozói elriasztására. A kutatók úgy vélik, hogy ezt a tevékenységet eszközhasználatnak lehet nevezni, s ezzel ez az első alkalom, hogy méhek esetében ilyet dokumentáltak.
Forrás: Égen – Földön – Föld alatt