Jégkori farkaskölyök múmiájára bukkantak
A szakértők úgy gondolják, hogy ez az eddigi legteljesebb farkastetem a jégkorszakból.
Aranybányászok egy csoportja egy kivételesen jó állapotban konzerválódott, 57 ezer éves nőstény farkaskölyök maradványaira bukkant a kanadai Yukon territórium területén, Dawson City közelében – számol be a Live Science. Bár a leletet 2016-ban fedezték fel a permafrosztban, az elemzésének eredményeit bemutató tanulmány csak most jelent meg.
Julie Meachen, a Des Moines-i Egyetem munkatársa elmondta a tetem lágy szövetei, szőre, bőre és orrának egy része is konzerválódott. A múmián különböző vizsgálatokat végeztek, így igazolva korát. Az is kiderült, hogy Zhùr (a név jelentése a helyi őslakosok nyelvén farkas) héthetes korában pusztult el.
A farkas különlegessége még a lelőhelye is. Meachen szerint a hasonló maradványok Szibériában gyakoribbak, igaz, ebben a régióban jóval nehezebb is hozzájuk jutni, mint Yukon területén.
A csapat a kölyök mitokondriális genomját is felmérte, úgy tűnik, Zhùr a beringiai farkassal és az orosz szürke farkassal is rokonságban állt. Az állat genetikája a mai Alaszkát és Szibériát összekötő térség, a Bering-földhíd fontosságáról árulkodik. A példány béltartalmának vizsgálatából az is kiderült, hogy a kölyök rövid élete során főként tengeri táplálékokat fogyasztott. Ez nem szokatlan a modern farkasoknál sem, Alaszkában többször már megfigyelték, hogy a ragadozók előszeretettel esznek halakat, rákokat.
A kutatók arra gyanakodnak, hogy Zhùrra rászakadhatott a verem, amelyben nevelkedett, a fagyos talaj pedig megőrizte tetemét. Kérdés, hogy az anyja és esetleges testvérei hol voltak ekkor. Elképzelhető, hogy épp a vermen kívül jártak, így kerülhették el, hogy ők is elpusztuljanak.