Már egy hároméves gyermeknek is tetszik a természetes fraktálmintázat

Már a harmadik születésnapjuk idejére kialakul a kisgyerekekben az a preferencia, amely szerint a természetben előforduló fraktálmintázatok érdekesek, szépek, vonzóak.

Kelly E. Robles, az Oregoni Egyetem Pszichológiai Intézetének fiatal kutatója szerint azok a gyerekek, akik egy természettel ellentétes, euklideszi geometrián alapuló környezetben nőnek fel (ilyen például egy egyenes falú, nem ismétlődő mintázatok szerint elrendezett szobákból álló ház), az őket folyamatosan ért benyomás ellenére is jobban kedvelik a természet fraktálmintázatait.
A fraktál fogalmát Benoit B. Mandelbrot lengyel matematikus használta először. A szó a latin fractusból ered, jelentése „törött”. Olyan komplex geometriai alakzatok, amelyek határoló vonalai vagy felületei nem differenciálhatóak, az alakzatok jellemzője a jól érzékelhető önhasonlóság.
„Régen az emberek a szabadban éltek, ma viszont életünk első szakaszát zömmel ember alkotta építményekben töltjük, tehát a gyerekeket nem veszik körül a természet kis- és közepes komplexitású fraktálmintázatai, ezért ez a preferencia vagy a legkorábbi fejlődési szakaszból ered, vagy veleszületett” – mondta Robles, aki a Nature lapcsaládba tartozó Humanities & Social Sciences szakfolyóirat cikkének vezető szerzője.
A korábbi kutatások szerint az ilyen preferenciákat az ember egyéni fejlettségi szintje és a környezete együttesen, és élethosszig tartó módon alakítják. Robles és kutatótársai annak jártak utána, hogy milyen egyéni eltérések befolyásolhatják, hogy mennyire vonzódunk a fraktálokhoz.
A vizsgálatok során 82 felnőtt (18-33 éves) és 96 gyerek (3-10 éves) alanyt mértek fel azzal, hogy számítógép képernyőjén precíz, illetve pusztán statisztikailag fraktálnak minősülő mintázatokat mutattak nekik. Precíznek nevezhető az, amikor a mintázat pontosan követi az önismétlés szabályát, s ezzel olyan térbeli szimmetria alakul ki, mint pl. a hópelyheké. Statisztikailag ugyan van ismétlés a mintázatban, de az nem pontos, ilyen pl. egy fa növekedése vagy a felhőformák, partvonalak mintázata. Mindkét típus jellemző a műalkotásokra is, mégpedig világszerte.
Az alanyoknak a képpárok egyik tagját kellett kiválasztaniuk aszerint, hogy mennyire tetszik nekik, a különbség pedig a képek fraktáljainak pontosságában és komplexitásában volt.
„Mivel az emberek szeretik az arany középutat az egyszerűség és a komplexitás között, azt vártuk, hogy a preferált képek is a kis-közepes komplexitású, statisztikai fraktálmintázatokat mutatók közül kerülnek ki” – mondta a kutató. Az eredmények alapján a felnőtt és a gyerek alanyok közt ugyan adódtak apró különbségek, azonban a trend azonos volt: a kis- és közepes komplexitású statisztikai fraktálokat választották előszeretettel.
Ezek a mintázatok azok, amelyek a természetben is előfordulnak, és kedvelésük teljesen független az életkortól. „Már a harmadik születésnapunk előtt kialakul, hogy vonzódunk ezekhez a természetes fraktálokhoz, s ez arra is utal, hogy a látásunk, vizuális feldolgozó rendszerünk eleve a természetes környezetben gyakran felbukkanó minták feldolgozására szakosodott” – tette hozzá Robles.
„A természetes fraktálok iránti rajongásunk óriási lehetőségeket is rejt a stressz csökkentésétől a szellemi fáradtság legyőzéséig – magyarázta Richard Taylor professzor, a tanulmány egyik szerzője. „A természet ugyan ingyen adja nekünk ezeket, ám mi egyre inkább olyan városi környezetben találjuk magunkat, amelyből hiányoznak a természetes fraktálok. A kutatásunk megmutatta, ha ezeket a fraktálokat visszahozzuk a környezetünkbe, annak már egészen fiatal életkorban előnyös hatásai lesznek.”