Laura, Alida, Alina, Szabolcs, Adolf, Bató2021. június 17., csütörtök
Tudomány

Feltárták a vanília genomját

National Geographic Magyarország

A közkedvelt fűszer egy orchidea termése, és rengeteg, csak kézzel elvégezhető munkafolyamat vezet ahhoz, hogy a megszokott ízhez jussunk.

Forrás: University of Florida

 

A világ legnagyobb részén, kereskedelmi mennyiségben ugyan mesterséges vaníliaaromával ízesítenek, azonban az igazán ízletes, igényes édességekhez a cukrász, és persze a háziasszony is, ha megengedheti magának, még mindig valódi vaníliát használ. A Floridai Egyetem számolt be arról, hogy szekvenálták a vanília genomját, és ezzel megnyitották az utat a növény célirányos nemesítéséhez is. Olyan változatokat lehet így termelésbe vonni, amelyek bőtermők, a kívánt aromaanyagokat hordozzák, ellenállnak a betegségeknek, és hatékonyan, fenntartható módon termelhetőek. A Floridai Egyetem Élelmiszer- és Mezőgazdasági Kutatóintézetének kutatói úgy vélik, hogy Dél-Floridában is sikeresen termeszthetik majd a vaníliát, akár kereskedelmi céllal, akár kiskerti körülmények közt, a munkájuk eredményeként.

A leszüretelt termések szárítása
Forrás: Pixabay

Alan Chambers vezette a vizsgálatokat, amelyben egy több mint 300 darabos gyűjteményből 4 jól ismert tulajdonságú vaníliafaj genomját tárták fel. A termesztett vanília (Vanilla planifolia) eredetileg közép-amerikai növény, az innen begyűjtött példányok vegetatív szaporulata került azután a világ számos pontjára, így Madagaszkárra is, ahol a globálisan felhasznált vanília több mint 80 százalékét termelik. Mind a mai napig ezeknek a több száz éve elterjesztett növényeknek az utódain terem az, amit elfogyasztunk, és a termelők igen nagy nehézségek árán képesek csak lépést tartani az igényekkel. Azonban ezen a változatán kívül még számtalan további, a Vanilla nemzetségbe tartozó faj is van, ezért is fontos, hogy a növények tulajdonságait feltárva a korábbinál többet termő, kevesebb kézi munkát igénylő változatok születhessenek. A termesztett vanília termése például annál ízletesebb lesz, minél tovább marad a növényen, azonban sajnos igencsak hajlamos arra, hogy az érés folyamata során felnyíljon a magtok (amit mi vaníliarúdként vásárolunk). Egy másik faj viszont erre egyáltalán nem hajlamos, így e kettő hibridizációja révén jó ízű és „szárán” megérni képes terméseket lehet majd nyerni. A kutatók a V. planifolia, V. tahitensis, V. pompona és a V. mexicana példányainak genomját tárták fel, az eredmények pedig felgyorsítják a növény nemesítését. Az eredményeket a Nature Food szakfolyóiratban tették közzé.

A gombabetegségnek ellenálló Vanilla pompona nevű faj eredeti, nicaraguai élőhelyén.
Forrás: Inaturalist

A világ legnépszerűbb fűszernövénye, amely egyúttal a második legdrágább is a világon, s az USA, mint importőr, akár maga is képes lehetne megtermelni a saját céljaira a vaníliát. „Míg Dél-Florida klímája tökéletesen megfelel a nagyon drága és igen keresett vanília igényeinek, a megfelelő változatát kell termelésbe vonni ahhoz, hogy sikeresen, a kívánt aromákkal, megfelelő hozammal és a növényt fenyegető betegségek nélkül lehessen termelni” – mondta Chambers.
Kiderült például, hogy a Vanilla pompona ellenáll annak a gombabetegségnek, amely az összes termesztett vaníliát károsítja, s e faj segítségével kinemesíthető a betegségnek ellenálló termesztett vaníliaváltozat. Feltárult az a genetikai-molekuláris útvonal is, amely a fő aroma anyag, a vanillin előállítását vezérli a növényben.

„Igen fontos mérföldkő volt, hogy a kutatásunk feltárta a vanília feljavításának lehetőségeit” – tette hozzá Chambers. A növénynemesítők számára azonban majd csak most kezdődik az igazi munka.

Hozzászólások

Műanyaghulladékokon utazva szelik át az óceánokat a betolakodó fajok

Műanyaghulladékokon utazva szelik át az óceánokat a betolakodó fajok

A 2011-es japán szökőár csaknem 16 ezer ember halálát

Madárnak nézték, de kiderült, hogy gyík

Madárnak nézték, de kiderült, hogy gyík

A Floridai Természettudományi Múzeum és egy nemzetközi

Milyen környezetben élt Mitokondriális Éva?

Milyen környezetben élt Mitokondriális Éva?

A szakértőknek sikerült rekonstruálniuk, hogy milyen éghajlati körülmények között hagyták el őseink Afrikát.

Először térképezték fel a Naprendszer határát

Először térképezték fel a Naprendszer határát

Csillagunk körül olyan buborék húzódik, amely megvédi rendszerünket.

A Balatonban kimutatható hormonmaradványok hatását vizsgálták

A Balatonban kimutatható hormonmaradványok hatását vizsgálták

Legújabb kutatásukban azt vizsgálták, hogy a Balatonban

National Geographic 2021. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket