Banán, szója és kurkuma az ókori Mediterráneumban

A mediterrán térség és Délkelet-Ázsia közti kereskedelmi kapcsolat már közel 4000 éve kialakulhatott.

A müncheni Ludwig-Maximilians-Universität kutatója, Phillipp Stockhammer régész, és a vele dolgozó nagy, nemzetközi kutatócsoport vizsgálatai bebizonyították, hogy kereskedelmi kapcsolat állt fenn Dél-Ázsia és a Mediterráneum közt, több mint 3000 éve.
A levantei Megiddo városának piacán nemcsak búzát, datolyát vagy kölest árultak 3700 évvel ezelőtt, de kancsókban tárolt szezámolajat, és egy élénk sárga fűszert, amelyet akkortájt először láthattak az áruk között – legalábbis a régész így képzeli el a bronzkori Mediterráneum egyik piacát.
A kutatócsoport emberi maradványok fogkő-mintáit elemezte, arra szerettek volna így rájönni, hogy pontosan mivel is táplálkoztak a korabeli emberek. A fogkőbe az étkezés során az ételből apró darabkák épülnek be, s a vizsgálatával sok-sok ezer évre visszamenőleg kideríthető, miből állt az adott személy étrendje. A vizsgálatokból Stockhammer és kutatótársai arra jutottak, hogy a mediterrán vidék lakói a bronzkor és a korai vaskor idején is fogyasztottak kurkumát, banánt, sőt: szóját is.
„Az ázsiai egzotikus fűszerek, olajok és gyümölcsök sok évszázaddal, sőt, évezreddel korábban eljutottak a Mediterráneumba, mint azt idáig véltük” – magyarázta Stockhammer. „Ez az első közvetlen bizonyíték a banán, a szója és a kurkuma fogyasztására dél- és kelet-ázsiai területeken kívül.” Ez egyúttal azt is bizonyítja, hogy virágzott az egzotikus áruk nagy távolságú kereskedelme Dél-Ázsia és Levante térsége közt, Mezopotámián vagy Egyiptomon át. Bár e régiók közti kiterjedt kereskedelem rendkívül jól dokumentált a későbbi korokban, eddig hiába keresték a szakemberek ennek az ókori globalizációnak a gyökereit. A mostani kutatási eredmények szerint az egzotikus ínyencségek igen távoli társadalmakat kapcsoltak össze, minimum a bronzkor óta, és ez is bizonyítja, hogy az emberek régóta keresték a kulináris ritkaságokat.
A kutatók a jelenkori Izraelben lévő Megiddo és Tel Erani ásatásainak területéről összesen 16 személy fogkövét elemezték. E terület, Levante déli része, igen fontos összeköttetést jelentett az időszámításunk előtti második évezredben az ázsiai, egyiptomi, és mediterrán térségek közt. A kutatók arra kerestek bizonyítékot, hogy mit is ettek az ekkor élt emberek, ehhez a fogkőbe beépült növényi és állati eredetű, mikroszkopikus darabok, illetve proteinek vizsgálata segítette őket. Az ember élete során a fogkő a szájban élő baktériumok hatására folyamatosan növekszik, s rendre magába zárja az elfogyasztott étel mikroszkopikus maradványait, s ezeket lehet azután a modern eszközöknek köszönhetően tudományos vizsgálatok alá vonni. E céllal vettek mintákat a bronzkori Megiddo és a kora vaskori Tel Erani emberi fogairól. „Mindazok, akik ma nem ügyelnek eléggé a szájhigiénére, a néhány ezer év múlva élő régészeknek hasonló étrendi adatokat fognak elárulni” – magyarázta Stockhammer.
„A vizsgálataink úttörő jellegűek, nem kis feladat ugyanis a fehérjemaradványokat precízen hozzárendelni egy-egy élelmiszerhez” – mondta a kutatásról készült, a PNAS hasábjain megjelent tanulmány vezető szerzője, Ashley Scott. „Magának a fehérjének is túl kell élnie az évezredeket, emellett az azonosítás is rendkívül nehéz.”
Érdekes módon az allergiákkal összefüggésbe hozott proteinek maradnak meg a legjobb állapotban a fogkőben, ezt a kutatók annak tulajdonítják, hogy számos allergén molekula hőstabilitása nagy, vagyis jól ellenáll a hőnek. Ennek köszönhetően tudták a kutatók például a búzaglutén kimutatásával magát a búzát az étrendben felismerni, e felfedezést aztán a búza fitolitjai révén függetlenül is megerősítették. (Fitolitok azok a mikroszkopikus kovadarabkák, amelyek egyes növényekhez köthetőek, és az adott növény sejtjei termelik, csak rájuk jellemző alakzatokban.) Szintén a fitolitok segítségével azonosították a kölest és a datolyát is a bronzkori és vaskori emberek étrendjében. Azonban számos élelmiszerből hiányoznak ezek a mikroszkopikus kovaszemcsék, így nem minden azonosításhoz megfelelőek.

Itt lép be a képbe a fehérjék felismerése! A paleoproteomika tudománya segítségével pontosan ezen ősi fehérjék elemzése és azonosítása útján következtethetnek a szakemberek olyan élelmiszerekre, amelyek nem hagytak fitolitot. Ilyen például a szezámmag, amelynek proteinjei maradványait mind Megiddo, mind Tel Erani területén talált emberek fogköveiben ki tudták mutatni, vagyis a mintegy 4000 éve élt levantei emberek számára már alapvető élelmiszer volt.
Két további személy foga igen különös információkkal szolgált, Megiddo területéről az egyikük fogköve szója és kurkuma fehérjéit hordozta, Tel Eraniból pedig egy ember fogán a banán fehérjéi őrződtek meg az évezredeken keresztül. Ez a Levante és Dél-Ázsia közti kereskedelmi kapcsolatot jelezheti.
A banánt Délkelet-Ázsiában kb. 7000 éve háziasították, és kb. 3000 éve már Nyugat-Afrikában is termelték, de a közbülső évezredekről nincsenek kereskedelmi vagy felhasználási adataink. Stockhammer elmondta, hogy a kutatásaik ezt a hézagot is igyekeznek befoltozni. „Senki se gondolta, és írott vagy régészeti adatok se voltak arról, hogy a banán már ilyen korán elérkezett a Mediterráneumba” -mondta a szakember. A pár száz évvel későbbi nyugat-afrikai megjelenése persze sejteni engedte, hogy a kereskedelem része lehetett. „Elképesztőnek tartom, hogy az élelmiszerekkel ilyen nagy távolságokban kereskedtek ennyire régen” -tette hozzá Stockhammer.
Persze az sem kizárható, hogy a vizsgált személyek élhettek Délkelet-Ázsiában életük egy szakaszában és ezen idő alatt fogyasztottak az egzotikus élelmiszerekből. Ám, még ha az nem is ismert, hogy milyen léptékű volt a két távoli terület közti élelmiszer-kereskedelem, valamilyen kapcsolat azonban volt a közel-keleti és az ázsiai régió közt, mivel egzotikus fűszerek jelentek meg a Mediterráneumban, például II. Ramszesz fáraó az orrában indiai borsszemekkel került a sírba, időszámításunk előtt 1213-ban.
A mediterrán konyhát már az egészen korai időszakban is meghatározta a távoli kultúrák közti árucsere, s ez a korai globalizáció érhető tetten az időszámítás előtti 2. évezred étrendjében.
Forrás: Égen – Földön – Föld alatt