Márta, Flóra2021. július 29., csütörtök
Tudomány

Tíz új állatfaj 2020-ból

2021.01.01.Merkl Ottó
National Geographic Magyarország

Embert próbáló év volt az idei – és csak reménykedhetünk abban, hogy jövőre, ha lassan is, de a tanulságokat levonva újra a régi kerékvágásban folyhatnak napjaink. A Covid-19 világjárványa megrengette a társadalmakat: a csapást megsínylette az egészségünk, a gazdaság, a közösségek szövete, és sokan életüket is vesztették. Földünk élővilágának megismerése azonban nem szakadt félbe.

Repülőerszényesek; balra fent: északi faj ( P. minor) ; balra lent: középső faj ( P. armillatus); jobbra pedig a déli faj (Right: P. volans) egy-egy képviselője. 
Forrás: Credit: Denise McGregor /James Cook University

 

2020-ban is sok új fajt találtak, melyek a tudomány számára eddig ismeretlenek voltak. Ezek között számos olyan akad, melyet nem a természetben, hanem a laboratóriumokban fedeztek fel – a genetikai anyag egyre magasabb fokú elemzése olyan fajokra derít fényt, melyek eddig „lappangtak” egy másik, gyakoribb, nagyobb elterjedésű faj populációi között. A Világgazdasági Fórum (World Economic Forum) honlapján közreadott egy válogatást az év izgalmasabb állattani felfedezéseiből, melyek közül tízet mutatunk be – valójában tizenegyet, mert egy alkalommal a korábban ismert fajról kiderült, hogy nem kettő, hanem három fajt rejt valójában.

Új repülőerszényesek
(Petauroides minor, Petauroides armillatus)

Az óriás-repülőerszényes (Petauroides volans) Ausztrália keleti részének eukaliptuszerdeiben él Victoriától Queenslandig. A majdnem félméteres (és ennél hosszabb farkú) állat a teste oldalán lévő bőrredő segítségével akár 100 méteres siklásokra is képes a levegőben. Éjszaka aktív, és levelekkel táplálkozik. Mint sok más állatfaj esetében, a nagy elterjedési területen belül kisebb alaktani eltéréseket figyeltek meg az egyedein, de ezeket fajon belüli változatoknak tartották. Ausztrál kutatók által végzett alapos genetikai elemzéssel azonban kiderült, hogy az egységesnek gondolt faj valójában három: egy északi (Petauroides minor), egy középső (P. armillatus) és egy déli (P. volans) fajra különül el. Ennek természetvédelmi vonatkozásai lényegesek: mivel az egyes fajok elterjedése jóval szűkebb, mint a korábban egynek hitt fajé, a kisebb állományok lokális kipusztulása nagyobb kockázatot jelent a fajok fennmaradása szempontjából. Veszélyből pedig egyre több van: 2020-ban Ausztráliában az eddigi legnagyobb erdő- és bozóttüzek pusztítottak.

Zug-avarkígyó
(Achalinus zugorum)

Zug-avarkígyó (Achalinus zugorum)
Forrás: Copeia

Vietnami és amerikai kutatók találták az ősi rücsköskígyófélék családjába tartozó állatot, miközben Vietnam északi részének karsztvidékén tájökológiai felméréseket végeztek. A kígyóra az egyik kutatási helyszín felé tartva az út közepén bukkantak rá. Pikkelyei – melyek más kígyókétól eltérően nem fedik át egymást, hanem elkülönülten fekszenek a bőrén – kék és zöld színben irizálnak, akár egy hologram; de még furcsább, hogy a szemében nincsenek fényérzékelő receptorok. Ez arra utal, hogy élete nagy részét a föld vagy az avar alatt tölti, és csak éjszaka jön a felszínre vadászni, így látásra valójában nincs szüksége. Az új fajt a Smithson Intézet hüllő- és kétéltűgyűjteményének korábbi kurátoráról és feleségéről, George és Patricia Zugról nevezték el.

 

Észak-karolinai tüdőtlenszalamandra
(Eurycea arenicola)

Észak-karolinai tüdőtlenszalamandra (Eurycea arenicola)
Forrás: Todd Pusser/North Carolina Museum of Natural Sciences

A most felfedezett kétéltű első példányát 50 évvel ezelőtt találták meg az Egyesült Államokban, az észak-karolinai Sandhills régióban. Akkor egy másik faj „furcsa” egyedének gondolták, de aztán az 1970-es években egyre több hozzá hasonló „furcsa” szalamandra került elő, melyek a szokásosnál kisebbek és kifejlett korukban vörös színűek voltak. Hogy valóban különálló, új fajról van szó, azt a legmodernebb génszekvenáló készülékekkel erősítették meg. Élőhelye is különleges: a mocsári fenyőből álló erdők 95 százaléka mára eltűnt, de a Sandhills régió még őrzi az eredeti társulást, melynek forrásaiban és sötét vizű patakjaiban él ez a szalamandrafaj.

 

Sabin-törpegekkó
(Cnemaspis avasabinae)

Sabin-törpegekkó (Cnemaspis avasabinae)
Forrás: Ishan Agarwal

Ezt a nappal aktív gekkót – a legtöbb gekkófaj éjszakai – a Velikonda-hegységben fedezték fel, mely az indiai szubkontinens keleti részén futó Keleti-Ghátok része Ándhra Pradesh államban. Ez a legkisebb gekkó Indiában: testhossza mindössze 29 milliméter. Száraz örökzöld erdőben találták, egy patak közelében, kövek alatt. A Cnemaspis genuszból eddig 46 fajt írtak, le többségüket a Nyugati-Ghátok hegyvonulataiból, de egyre újabbak kerülnek elő a Keleti-Ghátokból is. Régebben úgy hitték, a csoport csak néhány fajból áll, melyek nagy elterjedésűek. Ma azonban úgy tűnik, minden egyes hegyláncnak megvan a maga endemikus (bennszülött) Cnemaspis-faja.

 

Puerto Rico-i bordásmedúza
(Duobrachium sparksae)

Puerto Rico-i bordásmedúza (Duobrachium sparksae)
Forrás: NOAA

Az Amerikai Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) kutatói még 2015-ben 3900 méter mélyen nagy felbontású videót készítettek három állatról egy távirányítású merülőhajó segítségével, Puerto Rico közelében. Nyolc sorban álló csillók voltak láthatók rajtuk, melyek csapkodtak és közben világítottak, mint minden bordásmedúzán. Sajátosan mozogtak: két hosszú tapogatójuk mintha az aljzaton rögzítette volna őket, a testük pedig úgy imbolygott, akár a hőlégballon a tartókötelén. A merülőhajón nincs olyan eszköz, mellyel az egyedeket be lehetett volna gyűjteni, de a bordásmedúzák kocsonyás testét egyébként is nagyon nehéz megfelelően tartósítani. Az új fajok tudományos leírásának gyűjteményekben őrzött típuspéldányokon kell alapulnia, de mivel ebben az esetben erre nem volt mód, a leírásra a jó minőségű felvétel alapján került sor 2020 novemberében – a típuspéldányokat pedig a washingtoni National Museum of Natural History (Nemzeti Természettudományi Múzeum) gyűjteményében elhelyezett videó helyettesíti.

 

Popai langur
(Trachypithecus popa)

Popai langur (Trachypithecus popa)
Forrás: Wikimedia

A londoni Természettudományi Múzeum őriz egy langurpéldányt, melyet 1913-ban gyűjtött Guy C. Shortridge brit zoológus. A múzeum, a Fauna and Floral International (FFI) és Német Főemlősközpont (GMC) kutatói Myanmarban, a Popa nevű kialudt vulkánon élő egyedeit is megtalálták ennek a majomfajnak. A felfedezés örömébe azonban üröm vegyült: a hosszú farkú, szeme körül fehér gyűrűt, fején pedig fehér szőrkoszorút viselő majomnak alighanem csak 200–260 egyede él ma már, így az újonnan felfedezett faj rögtön a súlyosan veszélyeztetett kategóriába került. Valaha nagyobb elterjedésű lehetett, ez más múzeumi példányok és régi útibeszámolók alapján sejthető. Hogy biztosan önálló fajról van szó, azt genetikai vizsgálatok bizonyítják: a kutatók ehhez mind a 20 ismert Trachypithecus-fajból gyűjtöttek DNS-mintát.

 

Bolíviai lándzsakígyó
(Bothrops monsignifer)

Bolíviai lándzsakígyó (Bothrops monsignifer)
Forrás: W. Guzmán/novataxa

A lándzsakígyók a gödörkésarcú viperák közé tartoznak – jellemző erre a csoportra, hogy a szemük és az orruk között hőérzékelő idegvégződésekkel ellátott bemélyedés található, mely a zsákmány felderítésében segíti őket. Valamennyien veszélyes mérgű kígyók: Amerikában a 45 lándzsakígyófaj több halálos marás okozója, mint az összes többi mérgeskígyó együttvéve. Lándzsakígyók Mexikó északi részétől Argentínáig fordulnak elő; többnyire éjszaka aktív erdőlakó állatok. Ezt a fajt a bolíviai főváros, La Paz közelében lévő Zongo-völgyben találta a Conservation International nonprofit környezetvédő szervezet által vezetett expedíció. A kutatás összesen 20 tudományra új állat- és növényfajt eredményezett.

 

Liliputi béka (Noblella sp. nov.)

Liliputi béka (Noblella sp. nov.)
Forrás: Neotropical Biodiversity

A Zongo-völgyi expedíció résztvevői új rovarokra és növényekre számítottak, de gerinces állatokra nem igazán. Igazi meglepetés hát, hogy a lándzsakígyón kívül egy új békafaj is előkerült. „Hivatalos”, tudományos leírása még nem is készült el – ezért szerepel a nevében a faji jelző helyett a „species nova” azaz „új faj” rövidítése. Valóban liliputi méretű: testhossza csupán 10 milliméter, ezzel az egyik legkisebb békafaj a Földön. Az expedíció az új fajok mellett olyanokat is talált, melyeket korábban kipusztultnak hittek. A Zongo-völgy környékéhez hasonló andoki területek meredek oldalú csúcsain gazdag és egyedi az élővilág, hiszen a fajok nehezen jutnak el egyik helyről a másikra, így a többiektől elkülönülten fejlődnek. Ezért hívják az ilyen helyeket „égi szigeteknek”.

 

Zöldesbarna pörgettyűcsiga
(Tegula kusairo)

Balra: fekete pörgettyűcsiga (Tegula xanthostigma); jobbra: zöldesbarna pörgettyűcsiga (Tegula kusairo)
Forrás: Daishi Yamazaki

A 3­4 centiméteres házátmérőjű fekete pörgettyűcsiga (Tegula xanthostigma) gyakori, ehető tengeri puhatestű. Jó ideje köztudott, hogy két színváltozata létezik: az egyik háza fekete, a másiké zöldesbarna, de ezeket csak fajon belüli eltéréseknek tekintették. Japán kutatók azonban alaposabb molekuláris filogenetikai és ökológiai vizsgálat alá vetették a csigákat, és megállapították, hogy két önálló fajról van szó. A valódi fekete pörgettyűcsiga háza felül fekete, alul zöldes; az új fajé felül zöldesbarna, alul pedig fehér vagy halványsárga. A fekete faj Japántól Vietnamig fordul elő az árapályzónában, a tengervíz csapkodta sziklák oldalán; a zöldesbarna faj (Tegula kusairo) viszont csak Japán egyes részein és a dél-koreai tengerpartokon található, iszapos-kavicsos aljzaton. Kelet-Ázsia lakói eddig nem is tudták pontosan, hogy milyen pörgettyűcsigafaj szerepel a tenger gyümölcsei között…

 

Iráni bikapók (Loureedia phoenixi)

Iráni bikapók (Loureedia phoenixi)
Forrás: Alireza Zamani

A pókot egyik leírója, az iráni Alireza Zamani, a finnországi Turkui Egyetem doktorandusza először egy közösségi médiára feltöltött fényképen látta. Azután 2016-ban sikerült az iráni Alborz tartományban a terepen is megtalálnia, de az alig 8 milliméteres pókot a laborja felé menet elvesztette. Ez azonban nem szegte kedvét: szólt a helybelieknek, hogy gyűjtsenek neki bármilyen pókot, ami hasonló ehhez a tarka mintázatú állathoz. Így jutott hozzá két hím példányhoz, melyek a leírás alapjául szolgáltak. Az eddig még ismeretlen nőstények – a nálunk is élő bikapókokhoz hasonlóan – alighanem szinte egész életüket a földbe vájt alagútjukban töltik. A pók genusznevében Lou Reedet fedezhetjük fel, a Velvet Underground amerikai rockzenekar 2013-ben elhunyt énekes-gitárosát. (A bikapókok angol neve „velvet spiders”; életük nagy részét a föld alatt („underground”) töltik.) Faji jelzőjét pedig azért kapta, mert utótestének mintázata olyan, mint Joaquin Phoenix amerikai színész maszkja volt a Joker című pszichothrillerben (Phoenix 2020-ban, a 92. Oscar-gálán Joker alakításáért elnyerte a legjobb férfi főszereplő díját).

Hozzászólások

Bekapcsolták a világ legnagyobb árapályturbináját

Bekapcsolták a világ legnagyobb árapályturbináját

Az erőmű nagyjából 2 ezer háztartás és egy hidrogén előállításával foglalkozó üzem számára állítja elő az áramot.

Vízpárát talált a Hubble a Ganymedes körül

Vízpárát talált a Hubble a Ganymedes körül

A Jupiter hatalmas holdjának rendkívül ritka légkörében most először azonosítottak vízmolekulákat, melyek a hold felszínéről szublimálva juthattak oda.

Bizarr külsejű ormányosbogarat találtak

Bizarr külsejű ormányosbogarat találtak

Az állat 100 millió éve élt, borostyánba zártan maradt ránk, és semmilyen egykori vagy ma élő zsizsikre nem hasonlít.

Testünk hőszabályozásának fontos része a verejtékezés

Testünk hőszabályozásának fontos része a verejtékezés

Testünk 2-4 millió verejtékmirigye felel hőháztartásunk szabályozásért és gondoskodik arról, hogy a szervezet ne melegedjen túl akkor sem, amikor a hőmérő higanyszála 30 fok fölött van.

Meghatározták a Mars kéregvastagságát

Meghatározták a Mars kéregvastagságát

Idén annyi új dolog történt már a Mars körül, hogy szinte el is felejtettük, hogy az InSight szonda is ott dolgozik.

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket