Lenke, Brigitta, Apollinár2021. július 23., péntek
Tudomány

Átalakult a világ koleszterinszintje

National Geographic Magyarország

A magas koleszterinszint korábban a fejlett nyugati társadalmak jellemzője volt, azonban egy nemrégiben végzett elemzés szerint ma már más a helyzet.

Forrás: Pixabay

 

A koleszterinről ma már talán mindenkinek eszébe jut az érelmeszesedés és az ezzel járó további betegségek, mint a szívroham vagy a sztrók, és talán azt is tudjuk, hogy van „jó” (HDL) és „rossz” (LDL) koleszterin. Az egészségügyi problémákat okozó „rossz” koleszterin szintjét a fejlett nyugati társadalmakban az elmúlt évtizedekben ismeretterjesztéssel, táplálkozási- és életmódtanácsokkal, no és persze gyógyszeresen is igyekeztek csökkenteni.

Egy egészségügyi szakemberekből álló, nemzetközi csoport, az NDC-Risk végzett olyan átfogó elemzést, amelyben 200 ország egészségügyi adatait feldolgozó, összesen 1127 tanulmány szerepelt. Az elemzés során megvizsgálták azokat a trendeket, amelyek a világ felnőtt népességére jellemző HDL- és nem-HDL koleszterinszintjének változásait mutatta, 1980-2018 között. Az elemzést a Nature tudományos folyóirat tette közzé.

Az elemzések igen érdekes átrendeződésre mutattak rá. Globálisan az átlagos vérlipidszintek nem igazán változtak. Azonban, míg korábban a gazdag, fejlett nyugati országokra volt jellemző, hogy a nem-HDL, vagyis a „rossz” koleszterinszint igen magas volt, mostanra a közepesen fejlett, vagy épp szegény, és főképp délkelet-ázsiai országok vették át a vezető szerepet e téren.

Különösen nagy mértékben javult a helyzet Európa északnyugati, középső és keleti államaiban.

1980-ban még olyan államok vezették a „koleszterin-listát”, mint Finnország, Belgium, Svédország vagy Svájc, 2018-ban már a Fülöp-szigetek, Kína, Malajzia és Thaiföld állnak az első helyen. Kína esete különösen tanulságos: ez az ország 1980-ban még a legalacsonyabb koleszterinszintűek közt volt, mostanra lehagyta a gazdag nyugati államokat.
2017-ben a világon a magas koleszterinszint számlájára írható halálesetek száma kb. 3,9 millió volt, ennek fele a kelet- és délkelet-ázsiai területeken következett be. Afrika szubszaharai régiójának országai mind 1980-ban, mind 2018-ban a legalacsonyabb koleszterinszintűek közt voltak

Minek köszönhetőek ezek a változások? Az elemzők szerint jórészt annak az életmódváltásnak, ami miatt a szegény, alacsony jövedelmű országok lakói is több állati eredetű, magas zsírtartalmú élelmiszert fogyasztanak, s ez különösen jellemző Kelet-Ázsiára. Eközben a gazdag, nyugati országokban az étrendben a telített zsírsavakat egyre inkább felváltották a telítetlenek és a transzzsírsavak. Emellett lényeges tényező az is, ahogy az egyes országok a koleszterincsökkentő gyógyszerek fontosságát kezelik, azonban Európában már e gyógyszerek bevezetése előtt is csökkenésnek indult a koleszterinszint, ez pedig az étrend átalakulására utal. A sztatintartalmú gyógyszerek hatásának a kutatók szerint a nyugati országokban észlelt csökkenés kb. felét köszönhetjük, és ez is az 1990-es évek második felétől következett be. Ázsiában a sztatinok használata lényegesen elmarad a nyugati országokétól.

A vizsgált periódus során világszerte 910 ezerrel nőtt a magas koleszterinszinthez köthető, szív- és érrendszeri okú halálozás. A változás úgy állt össze, hogy a nyugati országokban 470 ezerrel csökkent, ám Délkelet-Ázsiában hatalmasat ugrott. Míg 1990-ben Délkelet-Ázsia az ilyen okú halálozás negyedéért felelt, mára már a felét adja.

Az már korábban kiderült, hogy mára a kóros elhízás, a diabétesz és a magas vérnyomás terén is átvették a vezetést az alacsonyabb jövedelmű országok, ehhez a hármashoz a kóros koleszterinszint is hozzáadható.

Hozzászólások

Miért nem háziasították az amerikai nyulakat?

Miért nem háziasították az amerikai nyulakat?

A választ az állat társas viselkedésében találták meg a kutatók.

15 ezer éves vírusokat találtak egy tibeti gleccserben

15 ezer éves vírusokat találtak egy tibeti gleccserben

2015-ben a Tibeti-fennsík északnyugati részén emelték ki azt a jégmintát, amelyről később kiderült, 15 ezer éves növényi- és talajvírusokat tartalmaz.

Új napfolt-katalógus segíti az előrejelzést

Új napfolt-katalógus segíti az előrejelzést

A naptevékenység modern, technológiafüggő életünkre jelentős hatással lehet, ezért fontos az előrejelzése.

Antibiotikum-rezisztencia vizsgálata az élelmiszerekben

Antibiotikum-rezisztencia vizsgálata az élelmiszerekben

Az Élelmiszervizsgálati Közlemények tudományos szaklap honlapján megjelent kutatásból kiderül, hogy az antibiotikumoknak is ellenálló baktériumok egyre nagyobb kihívást jelentenek nem csak humán- és állatgyógyászatban, hanem az élelmiszer-feldolgozás során is.

Új megvilágításban Erdély középkori környezettörténete

Új megvilágításban Erdély középkori környezettörténete

Az Erdélyi-szigethegység klímájának és tájhasználatának 1500 évet felölelő történetébe pillanthatunk be Dr. Jakab Gusztáv, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatója és kollégáinak vizsgálatai révén.

National Geographic 2021. júliusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket