A kardfogú macskák családi életéről árulkodik egy új lelet

A Royal Ontario Museum (ROM) és a Torontói Egyetem szakembereiből álló kanadai kutatócsoport az ikonikus jégkori ragadozó karfogú macska, a Smilodon fatalis a mai Ecuador területén feltárt maradványait vizsgálta meg. A leletek még az 1960-es évek elején kerültek elő, és a múzeumban várták a vizsgálatokat, s mint kiderült, egy macskacsalád egykori életébe engednek bepillantást. A vizsgálati eredményeket az iScience folyóiratban tette közzé a kutatócsoport.

A pleisztocén idején a kardfogú macskák egész Amerikában elterjedt állatok voltak, ám a legtöbb jó állapotú maradványuk olyan „ragadozó-csapda” lelőhelyekről származik, ahol tömegesen pusztultak el a ragadozó állatok – például a kátránygödrökből – így nem adnak információt az állat családi vagy társas életéről. Erre csak olyan adatokból próbálunk következtetni, mint a két nem közti elenyésző különbségek, amelyek alapján feltehetően nem egy hímből és annak sok nőstényből álló háreme alkotta csoportban élhettek.

Ashley Reynolds a Torontói Egyetem doktorandusza a kutatását a ROM leletei közt végezte, s az eredeti célja csak az volt, hogy részletes leírást készítsen az egykori maradványokról, azonban a részletek feltárása közben érdekes történet bontakozott ki.

A most elemzett leletek egy folyótorkolati környezetből kerültek elő, és valószínűleg egy helyi szinten katasztrofális esemény nyomán pusztultak el itt az állatok, s nem csupán a ragadozókra, hanem számtalan más állatra is rátaláltak itt. Az áradás jeleit viselő lelőhely 60 évvel ezelőtti feltárásakor a növényevőkre koncentráltak a vizsgálatok, a kardfogú macska maradványokat akkor csak felsorolta a korabeli leírás.

Az 56 csontból álló leletegyüttes most elvégzett vizsgálata a csont- és fogazatfejlődés alapján megállapította, hogy a csontok a felnőttkort még nem elért fiatal egyedektől származnak, kamaszkorú kölykök voltak az elpusztult kardfogú macskák; s velük egy felnőtt egyed maradványa is előkerült. A leletek szerint ez a 3 egyed együtt pusztult el.

„Amikor az alsó állkapcsokat vizsgáltuk, olyan fogakra bukkantunk, amely csupán a kardfogú macskák kb. 5 százalékában van jelen, s ekkor vált igazán izgalmassá a munka” – mondta a kutatást vezető Reynolds.

A két állkapocs, mindegyikben látható, hogy a „felesleges” előzápfoguk (P3 jelű, a foggyökér helye látszik) is kifejlődött az állatoknak. E fog kialakulása örökletes.

Forrás: iScience

A két kamasznál egy-egy „felesleges” előzápfog bizonyítja, hogy testvérek lehettek, ez az extra fog meglehetősen ritkán fejlődik ki, és az ilyen jellegű fogazatfejlődési eltérések örökletesek is. Annak az esélye, hogy nem rokon macskákat ilyen foggal egy helyen találjanak, mindössze 0,06-0,3 százalékos.

Az állatok pusztulása során tehát egy felnőtt és két kamasz egyed csontjai voltak együtt, ezt kétféle módon lehet értelmezni. Egyrészt a ma is számos nagymacskára jellemző viselkedéssel, miszerint a testvérek hosszabb ideig, akár egy életen keresztül is közös csoportban maradnak, így itt is lehetett szó arról, hogy a még nem ivarérett korú két kardfogú ilyen csoport tagja volt, s a velük együtt megtalált felnőtt csontja egy velük nem rokon egyedet képviselt.
Azonban a csontok elhelyezkedése alapján sokkal valószínűbb, hogy itt egy macskacsalád maradványai kerültek elő, mégpedig a két kamasz és az őket még nevelő anyjuké. A kardfogú macskák a haláluk időpontjában együtt lehettek, és az anya hosszú ideig tartó gondoskodását élvezték még.
A hosszas szülői támogatásra utaltak korábbi, fogazatfejlődési időből levont következtetések is a Smilodon-leletek közt, a mostani elemzés ezt az elméletet erősítette meg.

Fantáziarajz a kardfogú kamasz testvérekről.

Forrás: Royal Ontario Museum

A két kardfogú kamasz a már előbújt fogaik alapján legalább 14 hónapos lehetett, és az egyéb méreteik szerint feltehetően kb. 2 évesek voltak. Ma a nagymacskák közül az oroszlán az, ahol a 2 éves egyedek még az anyjukkal élnek, azonban a kardfogúak egyedfejlődésének sebessége ettől függetlenül inkább a tigrisekére hasonlíthatott. Összességében a kardfogú macska fiatal korában a mai oroszlánhoz hasonlóan élvezhette az anyai gondoskodást, ám a tigrishez hasonló tempóban növekedett.

Az egykori ecuadori feltárásból a múzeumba került leletek feldolgozása még mindig nem ért véget. „A 60 évvel ezelőtt gyűjtött híres leletanyagot, bár hosszú ideje tanulmányozzuk, ám a jelentőségüket az adja, hogy továbbra is új adatokat nyújtanak a mára kihalt állatok életéről” – tette hozzá dr. David Evans, a ROM gerinces-őslénytani részlegének vezetője.

Forrás: Égen – Földön – Föld alatt