Borbála, Barbara, János2021. december 04., szombat
Tudomány

Mennyire egyformák az egypetéjű ikrek?

National Geographic Magyarország

Egypetéjű ikrek genomját vizsgálta meg egy izlandi kutatócsoport, azt szerették volna kideríteni, hogy a génjeik közt milyen mértékű az eltérés.

Forrás: Getty Images

A kutatásokban az egypetéjű ikrek közti különbségeket általában a környezet okozta eltérésnek vélték, mivel a genomjukat egyformának gondolták, feltételezték, az egypetéjűek egymás „klónjai” kellene hogy legyenek. Ezt a feltételezést hosszú ideje használják egyes betegségek örökletes voltának, a környezeti hatások arányának és hasonló tényezőknek a felmérésben. Most egy izlandi kutatóintézet, a deCODE, évtizedek óta genetikai vizsgálatokkal foglalkozó kutatói cáfolták meg e régi feltételezést. (Izland, mivel a lakossága nagyon sokáig szinte semmilyen kapcsolatot nem tartott fenn a kontinenssel, így a genetikai kutatásokban igencsak kiemeltnek számít.)

Összesen 387 egypetéjű ikerpár, az ő szüleik, a gyerekeik, illetve a házastársuk genomját mérték fel, majd összehasonlítások révén meg tudták keresni azokat a géneket, amelyek az ikrek fogantatását követően igen hamar megváltoztak.
Két csoportba tudták besorolni az ikerpárokat: egyik csoportban az ikrek mindkét tagja egyaránt rendelkezett mutációkkal, a másik csoportban csak az egyik tagnál voltak jelen a génváltozások.

„A mutációk akkor keletkeznek, amikor a sejtek osztódnak, s az így kialakult utódsejtekben talált mutációból vissza lehet következtetni arra, hogy mikor történt a változás. Ha csak az ikerpárok egyik tagjában van jelen, akkor ez visszavezethető arra a korai időszakra, ami az ikrek kialakulását jelentette” – magyarázta Hákon Jónsson, a Nature Genetics szakfolyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője, a deCODE kutatója. Az, hogy eltérések vannak az ikreket érintő mutációkban, arra utal, hogy ezek a mutációk az embriófejlődés első napjaiban következnek be, amikor az embrió még csak néhány sejtből áll. Az egypetéjű ikrek két csoportja így betekintést enged abba az embriófejlődési szakaszba, amikor még csak néhány sejtosztódás zajlott le.

A vizsgálatok alapján az egypetéjű ikrek átlagosan 5,2 ilyen, korai fejlődéshez köthető mutációban különböznek egymástól, és az ikrek mintegy 15 százalékában ez úgy oszlik meg, hogy az egyik tag számos mutációt hordoz, a másik pedig egyet sem.

Az ikrek közti fizikai vagy viselkedésbeli különbségeket a környezeti tényezők számlájára írták, azonban például az autizmus, vagy más, a fejlődést érintő rendellenesség már genetikai mutációkhoz köthető, s előfordul, hogy ezek csupán az ikerpár egyik tagját érintik.
A kutatók arra a következtetésre jutottak a vizsgálati eredményeik alapján, hogy az egypetéjű ikrek közti genetikai eredetű különbségek jelentőségét alulbecsülték eddig.

Hozzászólások

Ismeretlen rokonunk lábnyomaira bukkanhattak

Ismeretlen rokonunk lábnyomaira bukkanhattak

Az 1970-es években feltárt nyomokat eddig medvékhez kötötték, egy új elemzés alapján ugyanakkor egy korai hominina hagyhatta őket.

Miként válnak szabályossá az igazgyöngyök?

Miként válnak szabályossá az igazgyöngyök?

A kagylók akkor fejlesztenek gyöngyöket, ha egy irritáló kis szemcse kerül a testükbe, a gyöngy ezt burkolja be.

Ragyogó planetáris ködöt fotózott a Hubble

Ragyogó planetáris ködöt fotózott a Hubble

A felvételen az objektumban megannyi struktúra rajzolódik ki.

Egy atombombához hasonló pusztítást végzett a Vezúv

Egy atombombához hasonló pusztítást végzett a Vezúv

Újabb áldozat maradványait tárták fel Herculaneum városánál.

Kardhalra hasonlító tengeri őshüllőt találtak

Kardhalra hasonlító tengeri őshüllőt találtak

Az állat mintegy 130 millió éve élt, és a segítségével a halgyíkok evolúciójába kapunk betekintést.

National Geographic 2021. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket