Ennek a bolygónak három csillaga is van

Nem sokkal azután, hogy a Kepler űrtávcső 2009-ben megkezdte munkáját, azonosított egy nagyjából fél Szaturnusz-méretű bolygójelöltet.

A Kepler hamar újabb égitesteket észlelt, a KOI-5Ab-t pedig félretették a kutatók. David Ciardi, a NASA munkatársa szerint voltak egyszerűbb jelöltek az űreszköz adatai között, a szakértők pedig inkább ezekkel foglalkoztak az évek során.
Ciardi csapatával a közelmúltban a NASA újabb, 2018-ban felbocsátott exobolygó-vadász űrtávcsövét, a TESS-t, illetve földi teleszkópokat hívott segítségül, hogy tanulmányozza az elfeledett objektumot – számol be az amerikai űrhivatal oldala. A szakértőknek végül sikerült igazolniuk a KOI-5Ab létezését, ráadásul izgalmas részleteket is felderítettek az égitest rendszeréről.
Az exobolygó egy gázóriás, és egy olyan rendszerben fekszik, melyben három csillag is megtalálható. A KOI-5Ab olyan pályán kering, amely legalább az egyik csillag síkjával nincs összhangban. A kutatók szerint kérdéses, hogy hogyan tudott mindhárom csillag egyetlen gázhalmazból kialakulni ilyen eltérő síkban. Ciardi kiemelte, eleve keveset tudni a hasonló hármas rendszerekről, a KOI-5Ab csillagai pedig keringésük miatt különösen érdekesek.
A szakértők véletlenül figyeltek fel a KOI-5 rendszerére, amikor a TESS adatait elemezték. Ciardi emlékezett rá, hogy találkozott már a célponttal, utóbb pedig kiderült, hogy a Kepler információi között. A későbbi, kombinált vizsgálatok végül alátámasztották a KOI-5Ab létezését, mely csak egy, a KOI-5A csillag körül kering – ezt az utat 5 nap alatt teszi meg. Ugyanakkor ennek a KOI-5A csillagnak van egy közeli társa, és a KOI-5B-vel ők egy különleges párost alkotva 30 év alatt kerülik meg egymást. A KOI-5C csillag pedig 400 év alatt tesz meg egy kört a két másik csillag körül.