Jura időszaki cápára bukkantak Németországban

A Bécsi Egyetem kutatója, Sebastian Stumpf vezette azt a nemzetközi kutatócsoportot, amely a németországi Solnhofen kőzetrétegei közül rendkívül jó állapotban előkerült cápamaradványt vizsgálta meg. A solnhofeni mészkővé vált terület a jura időszakban a Tethys trópusi-szubtrópusi szigetvilága volt, és talán az Archaeopteryx-leletekről lehet legtöbbeknek ismerős a név.
A cápa az Asteracanthus nembe tartozik, s a szinte teljes csontváz alapján kora egyik legnagyobbja lehetett a kb. 2,5 méteres hosszúságával.

A porcos halak, mint a cápák vagy a ráják, az egyik legsikeresebb, még ma is élő gerinces-csoportot alkotják, s az élethosszig megújuló fogaiknak köszönhetően az ősmaradványok közt is igen gyakoriak. Azonban a porcos vázuk nem jól konzerválódik, épp ezért igen kevés teljes csontváz maradt fenn, s ezek is csak olyan helyszíneken, ahol a kövületté válás során különleges körülmények uralkodtak. E helyszínek közé tartozik a bajor Solnhofen is, ahol az elmúlt 150 évben az Archaeopteryxek mellett számos cápa és rája maradványa is előkerült már. A Stumpf és csapata által feltárt, a ma élő cápák szoros rokonságába tartozó cápa maradványa a legjobb állapotú, amelyre a solnhofeni kőzetrétegekben eddig bukkantak. Ezek, a Hybodontiformes csoportba tartozó cápák, amelyek 361 millió éve jelentek meg és a dinoszauruszokkal együtt haltak ki 66 millió éve, néhány centistől közel 3 méteresig terjedő nagyságban fordultak elő. A most megtalált példány valódi óriásnak számított a maga korában! A modern cápák, amelyek már éltek a jura időszakban is, a kisebbek közé tartoztak, és alig-alig érte el a méretük a 2 métert.

Az Asteracanthust először a híres svájci-amerikai természettudós, Louis Agassiz írta le 180 évvel ezelőtt, mégpedig az állat hátuszonyainak (amelyből ez a cápa kettőt is viselt) merevítő tüskéi alapján. Teljes csontvázat azonban egészen a mostani példányig nem találtak. E példánynak különösen jó állapotú a fogsora, több mint 150 foggal, amelyek mind egy-egy középső, és több oldalsó, kisebb csúccsal rendelkeztek. „Ez a típusú fogazat arra utal, hogy az Asteracanthus aktív vadász volt, és sokféle zsákmányra vadászhatott. Nemcsak az egyik legnagyobb méretű porcos hal volt a saját korában, hanem a legnagyszerűbb is” – tette hozzá Stumpf.

A kutatók a Papers in Palaeontology szakfolyóiratban számoltak be a kivételes állapotú cápamaradványról.