Feltárták a kacsacsőrű emlős és a hangyászsün genomját

A Sydney-i Egyetem számolt be arról a genetikai kutatásról, amelyben a szakembereik is részt vettek, és a tojásrakó emlősöket, vagyis a kacsacsőrű emlőst és a hangyászsünöket vizsgálták. A hangyászsün genetikai térképe most először készült el, a kacsacsőrű esetében pedig nagyon sokat javítottak a korábbi felmérések eredményein, így ma már rengeteg adat áll rendelkezésre mindkét állatról. A 40 kutatóból álló csoportban az ausztrálokon túl japán, kínai, amerikai és dán szakemberek vettek részt, az eredmények pedig a Nature hasábjain láttak napvilágot.

Katherine Belov, a Sydney-i Egyetem professzora elmondta, hogy a kutatás során a csapatával olyan különleges, antimikrobiális hatású fehérjéket fedeztek fel, mindkét állat genomján keresztül, amelyekből később gyógyszereket lehet kifejleszteni.

„A kacsacsőrű emlős és a hangyászsün az ember legtávolabbi emlős rokona, 180 millió éve a közös őseink még a dinoszauruszokkal együtt éltek” – tette hozzá a kutatásban szintén részt vevő Adelaide-i Egyetem professzora, Frank Grutzner. „Az új genetikai adatok igen értékes forrást jelentenek minden, az emlősök biológiáját és evolúcióját kutató szakember számára. Emellett nagy a jelentősége emberi egészségügyi kutatásokban és az állatok védelmét szolgáló intézkedésekben is.”

Rövidcsőrű hangyászsün

Forrás: inaturalist

A nőstény kacsacsőrű emlősnek nincsenek mellbimbói, a kiválasztódó tejét az utódok az állat hasáról nyalogatják fel. „Úgy véljük, hogy a most felfedezett mikrobaellenes fehérjéket kódoló gének azt teszik lehetővé, hogy e fehérjék az anyatejjel kiválasztódva megvédjék az odúban élő kicsinyeket az ártalmas baktériumoktól” – magyarázta Belov professzor.

Hasonló lehet a folyamat a hangyászsün esetében is. Egyik állat utódjának sincsenek immunszövetei vagy szervei, immunrendszerük csak akkor fejlődik ki, amikor kikelnek a tojásból és az odúban növekednek a kicsinyek. A kutatók a későbbiekben e fehérjéket meg fogják vizsgálni, hogy pontosan milyen mikrobák ellen fejtik ki védő hatásukat, s ezen információk alapján lehet majd gyógyszerfejlesztésben is felhasználni őket.

A kutatás egy másik részében arra keresték a választ például a Melbourne-i Egyetem szakemberei, hogy milyen gének felelnek a két tojásrakó emlős esetében a tejelválasztásért. Ez segíthet megérteni azt is, hogy miként álltak át az emlősök a tojásrakásról az elevenszülésre. A kacsacsőrű emlős genomjának egyes részeit 2008-ban feltárták, ám erősen hiányosan, most viszont szinte teljesen feltérképezték: már a kromoszómák 98 százalékáról van információ, ráadásul mindkét nemtől.

A kacsacsőrű emlős most még mérsékelten fenyegetett státusú, de már számos helyi populációja kihalt. A hangyászsünök (négy különböző fajról van szó) helyzete az élőhelyvesztés, a bozóttüzek vagy a közlekedési balesetek miatt szintén nem túl rózsás, kevesebb állat él, de ez is együtt jár azzal, hogy az egyes populációk genetikai sokszínűsége erősen lecsökken, ez pedig az állatok hosszabb távú túlélési esélyeit rontja.

A genetikai ismereteken alapuló tenyészprogramok segíthetnek ezt a helyzetet javítani. „Nemcsak célzottan lehet tenyészteni az egyes egyedeket a genetikai összeférhetőségük alapján, de olyan egyedeket is ki lehet választani a tenyésztéshez, amelyek jobban tudnak alkalmazkodni a környezeti kihívásokhoz” – tette hozzá Belov professzor.