Miről árulkodnak ezek a 250 millió éves lábnyomok?

250 millió éve a perm időszak végét bolygónk egyik legnagyobb, a fajok több mint 90 százalékát megsemmisítő kihalási hulláma zárta le, amelyet jelen ismereteink szerint a szibériai trapp bazaltáras vulkánkitörése okozott. A hőmérséklet nagy léptékű emelkedésén túl a szárazföldeket savas esők mosták, az óceánok vizének oxigéntartalma lecsökkent, és a magas CO2-szint miatt a víz is elsavasodott. A mai Alpok területe ekkor a Pangea szuperkontinens egyenlítői régiójában volt, ahol a kihalási hullám idején extrém forróság uralkodott, a Tethys-óceán vízhőmérséklete is 40 Celsius-fokhoz közeli lehetett, a szárazföld pedig ennél is jobban fel tudott melegedni. A leginkább elfogadott elméletek szerint a kihalást követő, korai triász időszaki gerincesek az egyenlítői régióban, nagyjából a 30-40. szélességi kör közti területeken nem tudtak megélni az ott uralkodó rendkívül forró éghajlat miatt. Ezt erősítik a csontmaradványok, pontosabban azok hiánya – azonban a legújabb vizsgálatok a lábnyomkövületek alapján az eddiginél szélesebb körben elterjedt gerincesekről számolnak be.

A kihalást követő időszakban a szárazföldek elrendeződése, s az ott megtalált különféle csoportokba tartozó hüllő-kövületek. A sárga szín jelöli az egyenlítői régióban talált nyomkövületeket. Az óceánon a színárnyalatokból a vörös a nedves trópusi, a sárga a száraz trópusi régiót jelzi.

Forrás: PeerJ

Egy olasz vezetésű nemzetközi kutatócsoport most egy nemrégiben felfedezett lábnyomkövület alapján úgy véli, mégsem lehetett teljesen lakhatatlan az egyenlítői régió, a kutatásuk eredményét a PeerJ folyóirat közölte. A francia-olasz határ közelében, a Gardetta-fennsíkon 2008-ban fedezték fel, majd 2017-18-ban tárták fel alaposan azt a kőzettömböt, amelyen a 250 millió évvel ezelőtt élt állatok átgyalogoltak. Három különböző nyomsort lehet megkülönböztetni, némely nyomok erősen roncsoltak, azonban számos kiváló állapotban maradt ránk. A nyomok egy, a dinoszauruszokat megelőzően élt típusba tartozó őshüllőtől származnak, amelyet a kézre emlékeztető lábnyoma miatt Chirotheriumnak neveznek.

A kutatók a nyomkövületeket tartalmazó kőzettömböket alaposan felmérték, a lábnyomok többsége a kb. 3 centis finomszemcsés homokkő rétegben természetes „öntőformaként”, vagyis mélyedés formájában maradt fenn. A nyomok közül 2 néhány méteres sorba rendeződve, az egykori állat egyedi lépéseit megőrizve maradt fenn.

A jellegzetes „kéz” alakú nyomok egyik sorozatának állapota részletes méréseket és így alapos összehasonlításokat tett lehetővé, ezekből pedig kiderült, egy eddig ismeretlen faj lépkedett végig az egykori puha felületen. A fajnak a megtalálás helyszíne alapján az Isochirotherium gardettensis nevet adták. A lábnyomok alapján modellezni lehetett nemcsak az állat végtagjait, hanem a teljes testfelépítését – persze némi alkotói fantáziával.

A felfedezés legfontosabb tanulsága az, hogy ezek az állatok is a Pangea legforróbb égövében laktak, amely a perm végi kihalást követően a leglassabban tudott regenerálódni. A kihalást túlélő állatokból azután jó néhány millió év elteltével kezdtek el kialakulni a forradalmian újnak számító élőlények – például a dinoszauruszok is. A korábban egészen széles, kövületek nélküli sáv jelentősen leszűkült, a 30-40. szélesség helyett csak a 15-20. szélességek közti területről hiányozhattak a gerincesek a kihalást követő kora triász időszakban.

Számos ma élő hüllő is kiválóan alkalmazkodik a forró, száraz éghajlathoz, rendkívüli vízháztartása, lassú légzése és számos más élettani tulajdonságuk segíti ezt. Elképzelhető, hogy a korai őshüllők még ennél is jobban tudtak alkalmazkodni.