Gátolja a koronavírus fertőzőképességét a magyar készítmény
Az állatokon elvégzett tesztek alapján úgy tűnik, hogy a koronavírus elleni magyar fejlesztésű készítmény megakadályozza a súlyos megbetegedést.
Az új koronavírus-járvány kitörésével szinte egy időben kezdődött meg a SARS-CoV-2 tüskefehérjéjét specifikusan és nagy mértékben kötő monoklonális ellenanyagok fejlesztése, amelyek a vírus fertőzőképességét gátolják. Ez az eljárás annak a korábbi terápiának a 21. századi alternatívája, amikor a már felgyógyult emberek erősen vírusspecifikus antitestet tartalmazó vérsavójával kezelik a betegeket. Az új készítmény jelentős előnye, hogy a hatása egységesíthető, az elkészülte után pedig a hatóanyagot korlátlan mennyiségben elő tudják állítani.
„Fontos hangsúlyozni, hogy ez a gyógyszer nemcsak a már megfertőzött személyt képes megvédeni a súlyos betegségtől, de preventív céllal is adható. Már a szervezetbe kerülést követő napon véd, szemben a védőoltással, amely leghamarabb két héttel az első oltást követően kezd el hatni. A terápiás ellenanyagokkal a jóval kisebb számú már megfertőződötteket lehet kezelni annak érdekében, hogy elkerüljék a sokkal költségesebb kórházi ápolást és a súlyos betegséget követő, akár tartós életminőség-romlást, nem beszélve a betegség halálos kockázatáról. Bizonyos esetekben, például a legyengült, vagy nem megfelelő immunrendszerrel rendelkező betegeknél, akikben a védőoltás nem vált ki megfelelő immunitást nem is lesz más lehetőség, mint a fertőződést követő, gyorsan elvégzett antivirális ellenanyag-kezelés” – mondta Kacskovics Imre immunológiai professzor, az ELTE Természettudományi Karának dékánja.
Még 2020. március közepén alakult egy négy hazai intézmény kutatóiból és gyógyszerfejlesztőiből álló konzorcium, amely a koronavírus-fertőzést megfékező hatóanyag kifejlesztésére vállalkozott. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával létrejött projektet az Eötvös Loránd Tudományegyetem vezeti, tagjai a Pécsi Tudományegyetem, a Richter Gedeon Nyrt., valamint az ImmunoGenes Kft.
„A hazai fejlesztés során egy ellenanyaghoz hasonló, a SARS-CoV-2 vírus semlegesítésére alkalmas, fehérjetípusú gyógyszert hozunk létre, amelyben az úgynevezett ACE2-Fc fúziós fehérje egyik eleme, az angiotenzin-konvertáló enzim szintetikusan előállított része, és amely a kórokozó tüskefehérjéjéhez kapcsolódik. A vírus így az emberi sejtek ACE2-receptorai helyett a fúziós fehérjéhez kötődik. A Richter Gedeon Biotechnológiai Üzletág szakértői sikeresen előállították a hatóanyagot, és sejtkísérletek igazolták, hogy az új szer használata mellett a vírus nem képes a fertőzésre. Fontos előnye, hogy minden patogén vírusmutáns ellen véd, ráadásul a befecskendezéstől számított 12 órán belül már ellenállóvá teszi a szervezetet” – hangsúlyozta Kacskovics professzor.
Az elmúlt hónapokban a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában az állatkísérleteknek is sikerült igazolnunk, hogy a magyar hatóanyag sejtkultúrában gátolja a SARS-CoV-2 fertőzőképességét. Az ELTE és az ImmunoGenes kutatói pedig igazolták, hogy az új szer hosszú ideig kimutatható a kísérleti állatok szervezetében. Ezeket az állatkísérleteket azonban még többször meg kell ismételni, majd ezt követik a toxikológiai vizsgálatok.
Várhatóan már az idén, ősz végén sor kerülhet a humán klinikai tesztekre.
Írta: Jeki Gabriella