Sikeresen pályára állt a kínai Mars-szonda is

A szonda 202 nap, 475 millió kilométer megtétele után érte el célját.

A kínai szonda 2021. február 5-én egy pályamódosító manővert végzett, amely pontosan a Mars körüli pálya irányába fordította az űrjárművet – ez a negyedik ilyen manőver volt a szonda 2020. nyári startja óta. Még ezt megelőzően, 2,2 millió kilométeres távolságból készült el az első fotója is a Marsról, a Kínai Állami Űrhivatal (CNSA) rövid közleménye szerint.

A sikeres érkezéshez a Tianven–1-nek is igen precíz manőverre volt szüksége. A 3000 N tolóerejű hajtóművel végzett, 15 perces fékező hajtóműmanővert követően kellően lelassult a Tianven–1, és ráállt a tervezett Mars körüli pályára, a sikerről magyar idő szerint délután 14 óra után számoltak be, magára a manőverre délben került sor. A szonda jelenleg 400 kilométeres közelpontú, 180 ezer kilométeres távolpontú ellipszispályán kering, s a Kínai Űrhivatal jelentése szerint kiváló állapotban van. Mintegy 10 napig kering a jelenlegi pályáján, azután további pályamódosításokkal végzi majd a kijelölt tudományos feladatait.

Az 5 tonnás össztömegű szonda a leszállóegységét, a rovert a bolygóra küld majd, erre májusban, esetleg júniusban kerülhet sor a tervek szerint, az Utopia Planitia területén. A közbeeső időben a szonda olyan légköri vizsgálatokat végez, amelyek hozzásegítik az irányítókat a rendkívül kockázatos landolás légköri állapottól függő részleteinek kidolgozásához.
A szonda érkezése a 2021-es február 12-i kínai holdújév ünnepét teszi még emlékezetesebbé.