A jó egészség titka a személyiségek különbözősége a csapatban
Társas mivoltunk egyik alapvető emberi tulajdonságunk. Az élővilágban ezzel nem vagyunk egyedül, ugyanis az állatfajok nagy része is szociális lény, más fajtársakkal együtt csapatokat alkotva él.
Első ránézésre egy állatcsapat hasonlóan kinéző, ugyanolyan egyedekből tevődik össze. Közelebbről szemügyre véve viszont számos egyedi jellegét figyelhetjük meg a csapatot alkotó egyedeknek, így például, azok különbözhetnek nemükben, életkorukban, testméretükben, színezetükben, de akár viselkedésükben is. A csapatok tehát valójában nem is annyira homogén összetételű együttesek, hanem igen heterogén, sokszínű, diverz struktúrák. Felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy az egyedek másokkal való társulása csupán a véletlen műve (egyidőben vannak ugyanazon a helyen) vagy inkább az egyedek választják meg, kivel szövetkeznek, hogy ezzel saját rátermettségüket, sikerüket növeljék. Nos, a válasz az utóbbi. Egyrészt a csapatok a csapatot alkotó egyedek egyedi döntése alapján jönnek létre, másrészt a csapat egészének eredményessége hatással van a csapatot alkotó egyedekre.
Egyedi viselkedés, azaz állati személyiség
Mi emberek nem vagyunk egyformák. Mindannyian egyéniségek vagyunk, egyedi személyiséggel rendelkezünk. Az a felfedezés azonban, hogy ez az állatvilágban más fajok esetében is hasonlóképpen van, nem több mint pár évtizedes. Manapság már tudjuk, hogy a rovaroktól a főemlősökig minden állatcsoportra jellemzőek olyan sajátos egyedi viselkedésformák, amelyeket állati személyiségként emlegetünk. De mit is jelent ez valójában? A különböző állatfajok egyedei viselkedésükben különböznek fajtársaiktól, tehát minden egyednek a viselkedése más és más, illetve ezek az egyedek közötti különbségek időben változatlanok (aki ma félősebb csapattársánál, az holnap is, meg azután is az lesz). Az állati személyiséget több viselkedésforma alapján jellemezhetjük: az egyedek lehetnek például aktívabbak vagy kevésbé aktívak, felfedezőbbek vagy kevésbé felfedezők, bátrabbak vagy félénkebbek, agresszívebbek vagy békésebbek, illetve szociálisabbak vagy antiszociálisabbak.
Igazán érdekes ebben a jelenségben az, hogy holott a viselkedést az egyik legplasztikusabb biológiai tulajdonságnak tekintjük, mely nagymértékben alakítható az aktuális helyzethez, az állati személyiség az egyedek viselkedésének a korlátozott mivoltát (is) tükrözi. Így például egy egyed nem lehet egy adott pillanatban a legfélénkebb a faj- vagy csapattársai közül, majd egy másikban a legbátrabb. A nagy kérdés az, hogy ez az egyedek között megfigyelhető változatosság evolúciósan hogyan alakult ki és hogyan maradt fenn egy populációban? Miért nincs csak egy viselkedéstípus, amely a legsikeresebb és amelyik minden egyedre ugyanúgy jellemző? Szociális fajoknál egyik lehetséges magyarázat erre a jelenségre az, hogy a diverzebb személyiségű csapatokban élő egyedek sikeresebbek, mint a homogén összetételű csapatok tagjai, és ez az előny vezet a változatos személyiségtípusok fennmaradásához.
A változatosság gyönyörködtet
Egy friss tanulmányban, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Evolúciós Ökológia Kutatócsoportjának és a Debreceni Egyetem MTA-DE Viselkedésökológiai Kutatócsoportjának munkatársai arra a kérdésre keresték a választ, hogy homogén vagy heterogén személyiség összetételű csoportokban érzik jobban magukat a házi verebek (Passer domesticus). Az eredményeket a brit Tudományos Akadémia nagy presztízsű Proceedings of the Royal Society B folyóiratában tették közzé a kutatók.
A kérdést egy nagyszabású kísérletben vizsgálták, amelyben először az egyedek személyiségét jellemezték a felfedező készségük által, majd az egyedeket a felfedező készségük alapján különböző személyiség összetételű csapatokba sorolták: egyes csapatok különböző felfedező készségű egyedeket tartalmaztak, lefedve a különböző személyiségtípusú egyedek teljes spektrumát (azaz heterogén csapat), míg más csapatok csak alacsony vagy csak magas felfedező készségű egyedekből álltak (azaz homogén összetételű csapatok). A kísérletben a kutatók az egyedeket kilenc napig tartották együtt a különböző összetételű csoportokban, majd megnézték, hogy miként változott azok kondíciója és egészségi állapota – ez utóbbit több stresszállapotot jelző élettani mutatóval jellemezték – a kezdeti, kísérletkezdés előtti állapotukhoz képest. A kutatás eredményei azt igazolták, hogy a heterogén személyiség összetételű csapatokban az egyedek kondíciója és egészségi állapota jelentősen jobb volt, mint a homogén összetételű csapatokban. Más szóval, a személyiségek diverzitása a csapatban jótékony hatással volt a csapattagokra.
Miért lehet a csoporton belüli sokszínűség jó az egyedeknek?
A diverz összetételű csapatokban nagyobb eséllyel fordulnak elő bizonyos szerepekre szakosodott egyedek. Ezek az egyedek olyan feladatok megoldására képesek, amelyekre más csapattársaik nem, így ezen egyedek különleges képességeiből végső soron az egész csoport profitálhat. Ennek velejárója az is, hogy diverz csoportokban érvényesülhet az egyedek közötti komplementaritás jelensége, amely szerint a különböző tulajdonságokkal rendelkező egyedek kiegészítik egymást, így növelve a csoport sikerességét.
Másik lehetséges magyarázat, hogy a diverz összetételű csoportok nagyobb eséllyel tartalmaznak úgynevezett sarokkő egyedeket. A sarokkő egyedek a többi csoporttagnál nagyobb mértékben befolyásolják a csoport kollektív viselkedését, például táplálékszerzés közben, így növelve a csapat egészének sikerességét.
Korábbi vizsgálatok igazolták, hogy a változatos személyiség összetételű széncinege (Parus major) csapatok összehangoltabb viselkedést mutatnak táplálékszerzés közben, a guppi (Poecilia reticulata) rajok felderítő viselkedését pedig a rajban található, kevés sarokkő egyedek határozzák meg leginkább. Ezek a vizsgálatok a házi verebeken talált eredményeket igazolják. A csoport változatos összetételének ilyen csoportszintű jótékony hatásai alacsonyabb egyedszintű stresszt eredményezhetnek, aminek köszönhetően az ilyen csoportok egyedei egészségesebbek és jobb kondícióban vannak.
Mindig a változatosság a jó?
Annak ellenére, hogy a csapaton belüli különbözőség számos jótékony hatását igazolja több kutatás is, ez a hatás nem általánosítható. Emberi csoportok esetében ellentmondásos eredmények születtek. Kutatócsoportok etnikai sokszínűsége például növeli a csoport tudományos teljesítményét, de kevésbé kreatív, inkább rutin munkát végző munkacsoportok esetében a diverzitás nem feltétlenül növeli a csapat teljesítményét.
Összességében erről a kérdésről igen korlátozottak az ismereteink, nem csak az állatok, hanem az ember esetében is. Ez utóbbi igen meglepő, hiszen életünk jelentős részét társas kapcsolatban éljük különféle közösségekben. Az pedig, hogy bizonyos közösségekben mennyire érezzük jól magunkat, közvetlenül visszahat az állapotunkra. E kérdés tehát, az állatcsoportok szerveződésének a megismerésén túl igen releváns emberi társadalmunk működésének a megértése szempontjából is.
Írta:
Fülöp Attila, MTA-DE Viselkedésökológiai Kutatócsoport, Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék, Debreceni Egyetem
Vágási I. Csongor, Evolúciós Ökológia Kutatócsoport, Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet, Babeș-Bolyai Tudományegyetem