A lakosság bevonásával keresnek megoldásokat a vadgázolások kivédésére a kutatók
Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársainak mentorálásával felmérés készül a vadállatgázolásokkal kapcsolatos hazai helyzet feltérképezésére.
A projekt célja, hogy a szakemberek a vizsgálati eredmények alapján új megoldásokat találjanak a balesetek elkerülésére – olvasható az MTI hírei között.
A citizen science – lakossági tudományos – kampányban Borza Sándor biológus, a Debreceni Egyetem PhD hallgatója arra kéri a lakosságot, hogy osszák meg közúti tapasztalataikat, véleményüket, javaslataikat a vadbalesetekkel kapcsolatban.
A kutató az ELKH Ökológiai Kutatóközpontban végez természetvédelmi kutatásokat a Kooperatív Doktori Program keretében.
A felmérésben egy kérdőiív kitöltésével lehet részt venni.
Mint a közleményben írják, egy 2020-as publikáció szerint az európai utakon a gázolás áldozatává váló madarak becsült száma évente körülbelül 194 millió egyedre tehető, míg az emlősöké 29 millióra. Egy másik tanulmány szerint pedig évente több mint 400 millió gerinces állat pusztul el világszerte az utakon.
„A közutak fejlesztése iránt rendkívül nagy az igény a társadalom és a gazdaság részéről, ugyanakkor annak is fontos szempontnak kell lennie, hogy a sűrűsödő úthálózat és a növekvő forgalom lehetőség szerint ne károsítsa az állatvilágot és a természetet” – hívják fel a figyelmet a természetvédők.
A kutatók a kitöltött kérdőívek és saját vizsgálati eredményeik segítségével javaslatokat dolgoznak ki a probléma kezelésére, melyekkel csökkenthető a természetvédelmi kár és az anyagi veszteség – közölte az ELKH.