Jól szolgált a szerencsemogyoró: landolt a Perseverance

Először 1964-ben kapott szerepet az a mára ikonikus kellékké vált sós mogyoró, amelyet a Ranger-küldetések során, hat korábbi sikertelen indítást követően, a hetedik alkalomra, január 30-án az egyik irányító mérnök, Dick Wallace hozott be a csapatnak, hogy a nyilvánvaló izgatottságot egy kis rágcsálással oldja. A Ranger-küldetések automata holdszondák voltak, amelyek segítségével az Apollo-programot készítették elő.

Miután a Ranger-7 küldetést teljes sikerrel levezényelték, a mogyoró afféle kabalává vált, s számos alkalommal bizonyította „varázserejét”, pontosabban, ha valamiért nem volt jelen az aktuális irányítási eseménynél, akkor valami félresikerült. Ez persze csupán babona, ám egy rendkívül összehangolt, nagy figyelmet igénylő munka esetén nem megengedhető az, hogy az irányító csapat valamiért feleslegesen aggódjon, még ha olyan apróság is, mint a szerencsemogyoró hiánya. Így vált hagyománnyá a mogyoró.

A Voyager-küldetéseket megelőzően csupán az indítások során alkalmazták a mogyoró segítségét, később azonban számos különböző, kritikus pontot jelentő eseménynél felbukkan a rágcsálni való. A világ talán a mai landolást megelőző, igen hasonló szituáció, a Curiosity rover leszállása idején ismerhette meg a szerencsemogyoró hagyományát, az akkori élő közvetítésekben láthattuk az irányító központban körbeadott dobozt. Ma már az irányítást vezető minden feladatát tartalmazó listán is szerepel a mogyorós doboz felnyitása és körbeadása egy-egy pályára állás, fontos átrepülés, és persze az indítás vagy landolás eseménye kezdetén.

A 2021. február 18-án sikeresen landoló Perseverance roverhez is járt szerencsemogyoró a kaliforniai Pasadena-ban lévő irányítóközpontban. A Marstól a Földre 11 percet és 22 másodpercet vesz igénybe a rádiójel útja, így az események, amelyeknek örülhettek az irányítók, ennyivel a beérkező adatokat megelőzően zajlottak a vörös bolygó légkörében és felszínén.

A valaha volt legbonyolultabb landolásra magyar idő szerint este 21:55-kor került sor. Ahhoz, hogy a landolás híre, vagyis az ezt megerősítő telemetriai adatok eljussanak a földi irányításhoz, az is szükséges volt, hogy rendelkezésre álljanak a rádiójelet közvetítő űrszondák a Mars körül. Jelenleg 5 ilyen szonda kering a Mars körül: az MRO, a MAVEN, a Mars Odyssey, a Mars Express, és a TGO. Az MRO és a MAVEN a marsi felszíni eszközök, így a Curiosity rover és az InSight szonda átjátszó állomásaként is dolgozik. Bár az alap telemetriai adatok közvetlenül a szondától is eljuthatnak a Földre, a bővebb információkat tartalmazó adatcsomagokhoz rendkívül lassú volna a közvetlen kapcsolat, ezért az átjátszók segítségével érkeznek az értékes adatok.

A madridi  DSN antennák, amelyeken keresztül a Perseverance leszállásának adatárama is megérkezett a földi irányításhoz.

Forrás: NASA

Bár ma már sok lehetőség van az öt keringő egységnek köszönhetően, azért egy leszállás során igencsak precízen összehangolt munka szükséges az adatok hazajuttatásához. A landolás percei alatt a rover antennái az adatokat a keringő szondáknak adta át továbbításra, mivel a leszállóhely már a Mars „túloldalára” esett a leszállás idején. E rádiójeleket a Deep Space Network vette, a DSN űrszondák irányításhoz használt globális antennahálózatának madridi antennája irányult a Mars felé, tartalékként pedig a kaliforniai Goldstone antennája is rendelkezésre állt.

Közvetlenül a landolásról az MRO (vagyis a Mars Reconnaissance Orbiter) közvetítette adatból kaptunk hírt. Néhány órával később a Mars Odyssey is elrepül a rover felett és beszámol annak állapotáról, kicsit később pedig az európai TGO átrepülésével kapunk ismételt megerősítő adatokat. A MAVEN a leszállás teljes folyamatát rögzíti, s néhány órával a leszállást követően küldi majd ezeket haza. Felvételeket várhatóan a landolás utáni órákban kapnak majd az irányítók.
Az egész átjátszó szondahálózat a NASA Eyes oldalán interaktív módon tanulmányozható valós időben.