Nem az ember okozhatta Észak-Amerika jégkori megafaunája kihalását
Régi viták tárgya, hogy vajon a gyorsan terjeszkedő és szaporodó emberek, vagy természetes okok állnak-e a jégkor végi kihalás hátterében.
A megafauna részének számítanak a 44 kg testtömegnél nagyobb állatok. Ez az állatnépesség különleges szerepet tölt be az ökoszisztémákban, nem egyszer tájátalakító hatásúak, ezért ökoszisztéma-mérnököknek is szokták nevezni őket. E jelentőségük miatt is fontos megérteni, mi okozhatta a korábbi kihalási hullámaikat.
A jégkor végén a Föld számtalan pontjáról eltűntek ezek a nagy testű állatok, így az észak-amerikai mamutok, föld alatt élő óriáslajhárok, óriástatuk, a mainál jóval nagyobb termetű hódok is mind kihaltak. Mivel az időszak nagyjából egybeesik az ember ottani terjeszkedésének idejével, a sok modern kori rossz tapasztalat okán, népszerű elmélet szerint az embert tették felelőssé a kihalásukért.
A jénai Max Planck Intézet Extrém Események Kutatócsoportja most egy újonnan elvégzett vizsgálat és modellezés alapján arra talált megalapozott bizonyítékokat, hogy nem az ember lehetett a kihalásért felelős tényező, hanem a jégkor végi klímaváltozás.
Nagyjából az 1960-as években kezdett teret nyerni a terjeszkedő, vadászó emberek felelősségének elmélete, a korabeli kutatók úgy vélték, hogy a nagy termetű vadak a számukra teljesen ismeretlen új faj (az ember) rafinált, csoportos vadászati stratégiái ellen nem voltak felkészülve, ezért a könnyű prédát igen gyorsan a kihalásig vadászták a vándorló őslakosok. Ennek az elméletnek azonban nem nagyon voltak régészeti bizonyítékai, ehelyett számos kutató úgy vélte, hogy a környezet és a klíma átalakulása pont elegendő volt, hogy megpecsételje a vadak sorsát.
A kihalások időszakában, 15-12 ezer évvel ezelőtt két fő klímaváltozás is lezajlott, az első a kb. 14 700 éve kezdődött hirtelen, nagy mértékű felmelegedés volt, a másik pedig egy igen gyors lehűlés 12 900 éve, amikor mintegy ezer évre szinte a jégkorinak megfelelő körülmények tértek vissza. E gyors klímaváltozások, a velük járó környezeti átalakulásokkal hatottak negatívan a megafaunára.
„Az volt eddig az általános megközelítés, hogy a megafauna pusztulásának az ember érkezésével és a klímaesemények idejével való egyidejűségét keresték” – mondta Mathew Stewart, a kutatás egyik vezetője. „A kihalás azonban egy eseménysor, vagyis hosszabb időn keresztül zajló folyamat, így a kihalás okának megértéséhez az adott állatok népességének a kihalásig vezető változásait is meg kell értenünk. Enélkül csak elnagyolt egybeeséseket láthatnánk.”
A kutatás másik vezetője, W. Christopher Carleton nemrégiben olyan statisztikai módszert dolgozott ki, amellyel mind a vadászó-gyűjtögető embercsoportok, mind az állatok létszáma megbecsülhető a szénizotópos kormeghatározással beazonosított leletek alapján anélkül, hogy a datálási bizonytalanságból adódóan hamis mintázatok, fals összefüggések jelennének meg az eredményekben.
Az új módszer alkalmazásával kiderítette a kutatócsoport, hogy a jégkor végén a klíma ingadozásaival együtt a megafauna létszáma is ingadozott, követve a klíma változásait. A 14 700 éve kezdődött melegedéskor a létszám növekedésnek indult, majd a hirtelen jött drasztikus lehűléssel, 12 900 éve, zuhanásnak indult. Nem sokkal ezt követően ki is halt a megafauna.
Ebből ugyan úgy tűnik, hogy a lehűlési periódus volt végzetes, azonban ennél összetettebb a helyzet. „Az ökológiai változásokat, mind helyi, mind kontinentális szinten figyelembe kell venni a helyzet teljes megértéséhez” – tette hozzá Huw Groucutt, a kutatás egyik résztvevője. Az embernek is lehetett minimális szerepe ebben a helyzetben, de nem miatta tűntek el ezek az ősállatok, ahogy a korábbi elméletek leírták.
Sokan érveltek azzal, hogy a megafauna kihalása számos helyen egybeesik az ember érkezésével, azonban az összefüggések másmilyenek, nincs szó az ember közvetlen hatásáról. Ha volt is valami hatásunk a kihalásokra, az sokkal inkább az élőhelyek átalakításában betöltött szerepünk, mintsem vérengző vadászatok miatt lehetett. A kutatásról a Nature Communications tudományos folyóiratban számoltak be a szakemberek.